Pliš
Az 559 méter magas Pliš a Papuk déli oldalának legkönnyebben megközelíthető kilátópontja, melyhez olyan egyszerűen és gyorsan lehet feljutni, hogy nem is szabad itt megállni, hanem egy rövid nézelődést követően a Mališćak-ot is érdemes útba ejteni. Az igaz kérdés tehát nem az, hogy a Mališćak felé elmegyünk-e a Pliš-re, hanem az, hogy lefelé, vagy felfelé tesszük ezt meg. Merthogy a Pliš egy szépen kialakított tanösvény egyik állomása.
A tanösvény a Mališćak-hegy déli oldalának növény- és állatvilágát, valamint geológiai jellemzőit mutatja be. A szépen táblázott ösvény a Velika fölötti rettenetesen ronda dolomitbánya ipar útjától indul. Nyugati ága a Turjak-nyergen vezet felfelé, a keleti pedig a Pliš-t érintve vezet a kőbánya peremére. Az aszfaltos úttól nagyjából egy óra sétával érhető el a bánya felső széle. Korábban itt foghíjas volt a kerítés és egészen sokáig be lehetett merészkedni a területre, de mára a dróton lévő lyukakat befoltozták. Innen öt percnyi séta a Pliš púpja, melyet a helyiek siklóernyős felszállóhelyként is használnak.
A hegyről csak déli panoráma van. Mivel viszonylag közel van a Pozsegai-medencéhez, ugyanakkor elég magas is, így igen szép rálátás nyílik Velika falura, a távolabbi Pozsegára és a hegyekkel körbe ölelt medencére is. Ahogy említettem, a Pliš nem önmagában érdekes, mindenképp érdemes más célpontokkal is összekötni (Mališćak, Turjak, Južna terasa). Mivel a karsztbokor erdő alján számtalan vadvirág nyílik, így érdemes az ide tervezett túrát május végére, június elejére időzíteni. Akkor nyílik például a sárga nőszirom.