A Velebit legmagasabb pontjára gyerekekkel
A Velebit legmagasabb pontja az 1757 méter magas Vaganski csúcs, mely mászható közvetlenül a Velika Paklenica völgy felől, vagy a hegység északi oldaláról. A tengerparton nyaralok számára azonban kézenfekvőbb egy olyan útvonal, mely egy nap alatt viszonylag kényelmesen megjárható, akár kicsi gyerekekkel is. A hangsúly persze a viszonylagosságon van, mivel ez az út sem sokkal rövidebb 18 kilométernél (oda-vissza) és eközben nagyjából 800 méternyi szintkülönbséget kell leküzdeni.
A Veliko Rujno fennsík megközelítése
Az út kiinduló pontja a nagyszerű Veliko Rujno fennsík, mely 880-900 méteres tengerszint feletti magasságban található. A Starigradból oda vezető 13 kilométeres út még autóval sem egyszerű, ám minden nehézség ellenére megéri. Az alsó, meredekebb szakasza aszfaltozott. A 7. kilométertől azonban az út murvás, esősebb időszakban viszonylag kijárt, haladni csak lassan lehet. A feljutásra egy órát nyugodtan rászánhatunk.
Míg a Veliko Rujnora vezető út köves, szinte holdbéli tájon át vezet, ahol kevés a zöld, addig felérve új arcát mutatja hegység. A fennsík akár az Alpokban is lehetne. Délről a Bojinac, keletről a Golic, északról pedig a Debeli brdo határolja. A fennsíkon szétszórva igen sok kunyhót és apró hétvégi házat találunk, valamint egy aranyos kápolnát, árnyat adó kerttel és ciszternával (figyelem esővíz a tetőről, nem forrásvíz!).
Felérve leparkolhatunk tulajdonképpen bárhol, de a Vaganski vrh felé vezető út közvetlenül ott indul, ahol az első házakat megpillantjuk. Itt érdemes jobbra fordulni, a hegy irányába. Az út köves, de jól járható. Néhány száz méter után egy buszfordulóra emlékeztető részre érünk, mely nagyszerű parkolóhely, bár árnyékot alig adnak a fenyők. A hely jól beazonosítható arról a vízmosásról, mely néhány méterre az úttól egy nagy víznyelőbe torkollik. A fennsíkról nem indulnak patakok, ehhez hasonló víznyelőkön tűnik el minden.
Az első szakasz – Strazbenica-hágó
Innen már jelezett úton indulhatunk a Strazbenica-hágó irányába. Az első pár száz méter egy erdő romjai között halad, ami nagyjából egy évtizede égett le. Jobbra tőlünk a Veliki Golic jellegzetes kúpja, melyen jól látszanak a mészkő üledékes rétegei és a hatalmas fenyves maradványai. Beérve a fák közé az út még alig emelkedik, a fenyves illata elbűvölő, ám az első lazább kilométert komolyabb mászás követi, ami kétség kívül megtolja a pulzust. Persze ez csak a bemelegítés.
A túra hossza: 18 km
Kiindulási pont:
Veliko Rujno fennsík / 900 m
Legmagasabb pont: 1757 m
Szintemelkedés: 820 m
Családdal közepesen nehéz
Szuper körpanoráma a csúcson!
A hágón átjutva a nagy kanyon északnyugati szegletében vezet a vékonyka ösvény. Az út jól jelölt és jól kijárt. Helyenként vízmosásokon kell átkelni, és ügyelni kell arra, hogy a hegy igen meredek, kockáztatni nem érdemes. Az út fák között vezet, csak néhol pillanthatunk csak rá a hatalmas völgykatlanra.
A gerinc peremén – Bulmja-hágó
Nagyjából 2,5 kilométerre attól a ponttól, ahol a kocsit hagytuk, elérkezünk a Buljma nevű hágó aljára. A megelőző 500 méteren inkább ereszkedett az út, mostantól azonban rövid idő alatt mászhatunk igen sokat. A sziklák között egyenletesen emelkedő és számtalan kanyart leíró szerpentin igen monoton, néha azonban érdemes hátra pillantani, mert a fák egyre ritkásabban sorakoznak és teljes hamarosan pompájában tárul fel a Velika Paklenica kanyon. A kanyargós ösvény felső szakaszát egy jókora sziklaterasz jelzi. Itt érdemes egyet szusszanni és megcsodálni a mélységet. A Buljma hágó alatti utolsó méterek egy kőfolyás mellett vezetnek. Az út lassan enged a meredekségből, ami azt jelzi, hogy elértük a Velebit felső régióját.
A Buljma 1394 méteres magasságával igazi választóvonal, a fennsík pereme. Körben kisebb nagyobb csúcsok látszanak, az alpesi jellegű füves réten pedig a egyenesen a Struge menedékház felé vezet minket. Ez a szakasz elég könnyű, igazi felüdülés a korábbi kaptató után. A menedékház egy szigetszerű erdőfolt mélyén bújik meg, elvéteni nem lehet, a jelölés egyértelmű. A házban érdemes kicsit körbenézni, jól berendezett. Előtte pad és asztalok.
Továbbhaladva hamarosan az utunk feléhez érünk. Az ösvény továbbra is könnyű. Balra egy aprócska veteményeskert, vagy legalábbis valami afféle, jobbra erdő, majd egy nagy dolina. Az út ketté válik. Jobbra a Badanj és a hegység északi oldala közelíthető meg. Mi balra fordulunk és a mélyedés túlsó oldalán elérünk a Marasovac forráshoz, ahol kiépített ciszterna és bájos bádogvödör vár minket. A víz jéghideg.
Mászás a főgerinc irányába
A következő szakasz ismét nehezebb. A ciszternától indulva (1440 m) rögtön markánsan és egyenletesen emelkedik egésze addig, míg el nem érünk a Babin csúcs tövéhez. A füves fennsík előbb átadja a helyet a törpefenyőnek, majd egyre inkább a kő lesz a meghatározó. Mivel ez a hegy pereme, mindig számolnunk kell a széllel, ami elől alig találunk védelmet.
A Babin csúcs környéke holdbéli táj. Alattunk ott a piciny Babin tó, amit akár meg is nézhetünk közelebbről. A tavacska apró zöld sziget a sziklák között és a kevéske talaj lemosódásával és vízzáró réteggé alakulásával jött létre. Őszintén szólva nem túl csinos tengerszem, szóval, ha nem vagyunk megszállottak, akkor kihagyható (vagy a mellette vezető utón le lehet jutni a Velika Paklenica völgybe).
1650 méteren járunk és túl vagyunk a 7. kilométeren. Innentől ismét új arcát mutatja a hegység. A felső régió szárazföld felőli oldalára tévedtünk. Az ösvény előbb lefelé, majd újra fel hullámzik, a séta nem túl megerőltető. Jobbra, közvetlenül mellettünk különféle 1600 méter alig meghaladó csúcsok sorakoznak, balra azonban ott a hegység élesen leszakadó, erősen erodált északi pereme. Ez különösen a Vaganski csúcs oldalában lesz látványos.
Vaganski vrh
A csúcs egy mély szakadás-gyűrődés fölé magasodik. Utunk is kissé meredekebbé válik, de messze nem olyan nehéz az utolsó szakasz, mint a Sveto brdo esetében. Felérve sem hasonlít a kisebb testvérre. Míg annak csúcsa egy aprócska kúp, addig a Vaganski csúcsnál azt sem könnyű eldönteni, hogy hol a legmagasabb pont. Elvileg egy kövekkel körberakott kőkereszt jelöli, de körben több olyan szikla is van, mely magasabbnak tűnhet.
A szárazföld felé, illetve a Sveto brdo irányába nagyszerű a kilátás. Pompás és vadregényes a vidék, ezernyi színnel. Komoly, tenger felé tekintő panorámában azonban nem érdemes reménykedni. Pag irányába még viszonylag szépen ellátni, de innen a Velika Paklenica völgy nem látszik épp amiatt, hogy ez a hegytető inkább egy lejtős plató, mint egy csúcs, amit délre sziklás-hegyes perem zár.
A visszaút már gyerekjáték, a terepet jól ismerjük. Arra érdemes azonban figyelni, hogy még sötétedés előtt elérjünk az autóhoz. A Veliko Rujnoról levezető szerpentin ismeretlenül, vagy elsőre még napközben is veszélyes, pláne sötétedés után. Szalagkorlát még a legveszélyesebb részeken sincs. Vannak nehezen belátható kanyarok, egy szóval: csak óvatosan!
Kapcsolódó honlapok: np-paklenica.hr/en // pp-velebit.hr/en