A ködös Maglić oldalában

Bosznia-Hercegovina, gyalogtúra, Sutjeska Nemzeti Park

Első boszniai túránkon az ország legmagasabb hegycsúcsának környékét jártuk be. A ködös Maglić, a Sutjeska és a Piva folyók közé ékelődik. Előbbi Bosznia-Hercegovinában található és völgye az 1943-as partizáncsatáról nevezetes, egyúttal névadója Bosznia-Hercegovina első nemzeti parkjának. A Piva már javarészt Montenegróban folyik. Célunk, a szív alakot formázó Trnovačko-tó is már a fekete hegyek országában található. A határátlépéshez útlevél nem kell, csupán egy fára szegelt táblácska jelzi, hogy elhagytuk a Sutjetska Nemzeti Park határát, ezzel együtt Bosznia-Hercegovinát. A Maglić-hegység valójában három nagyobb tömbből áll, melyek közül a névadó magasodik középen (2356 m). Északi szomszédja a Vučevo, délre pedig hosszan húzódik a Volujak 2100 méteres gerince.

Látnivalók a Sutjeska keleti felén

A Sutjeska Nemzeti Park a világháborús csatának emléket állító fantasztikusan látványos és kiváló szimbolikájú, jugoszláv brutalista stílusban épült emlékművén kívül, melyek ott jártunkkor épp felújítottak, több dologról is nevezetes. Itt található a Perućic erdő, mely a Balkán, ezzel együtt Európa egyik utolsó, érintetlen őserdeje. Olyannyira védett, hogy egyetlen turistaútja kísérő nélkül ma sem járható. Az őserdőnek nevet adó völgy legfontosabb látványossága – a famatuzsálemeken túl – a Skakavac vízesés, mely oly eldugott, hogy csak messziről csodálható meg. Szerencse, hogy 75 méter magas, így a Dragoš-nyeregnél kialakított kilátópontról szépen látszik.

A harmadik izgalmas látványosság a Maglić csúcsa, mely legkönnyebben (és leghosszabban) a Trnovačko-tótól mászható meg. A legrövidebb utat a Prijevor nevű fennsíkról induló meredek kaptató kínálja. További túracélpontok a csúcsok tövében megbújó tavak, melyekből a Sutjeska Nemzeti Park két hegységében van jó pár. A Maglić tövében a szív alakú Trnovačko-tó a legismertebb és leglátogatottabb.

A túra megtervezése

Az otthoni tervezgetés fázisában egyetlen térképet találtunk a hegységről, nevezetesen egy lefotózott táblát a Sutjeska Nemzeti Park területéről. Ezen kezdtük el átgondolni az útvonalat és bíztunk abban, hogy a helyszínen lesz jobb térkép is. A falucskában azonban nem találtunk másik térképet, ám kiderült, hogy a tábla fotója bőven elegendő lesz a tájékozódáshoz. Időközben a nemzeti park honlapjára felkerült ennek a térképnek egy igen részlet gazdag online verziója.

Mivel Ferdinánd alig múlt három hónapos, az fel sem merült, hogy a Maglić-ot megmásszuk. A rövidebb útvonal a videók alapján néhol nagyon nehéz, a könnyebb viszont egy ott alvást igényel a tó partján. Ezeken felül van még egy köztes, harmadik útvonal is. Igyekeztünk tehát egy olyan útvonalat kitalálni, melybe a névadó csúcs ugyan nem szerepel, de egy nap alatt a legtöbb élményt kínálja.

 

A túra hossza: 23 km
Kiindulási pont:
Suha-Sutjetska összefolyás  / 701 m
Legmagasabb pont: 1664 m
Szintemelkedés: 1130 m
Hosszú túra, nehéz terep
Forrásvíz a Prijevor-nyeregnél

Maglić

Az autót a nemzeti park központjának számító Tjentiste falucskától délre (8 km)  raktuk le, a Suha-patak völgyének bejáratában. Innen egy murvás út indul a mély kanyonba. Amikor ott jártunk épp követ hordtak teherautószám az emlékmű megcsúszott dombjának megerősítéséhez. A munkások nagyon kedvesek voltak és rakijával kínáltak minket. Diszkréten jeleztem, hogy ma még vezetnem kell, mire a teherautó-sofőrök hangosan felnevettek. Így aztán a komolyabb mászást némi alkohollal indítottuk.

Úton a Perućic-erdő felé

Az út első szakasza 1,7 km és viszonylag lankásan kanyargott a patak mellett, mindössze 120 métert emelkedett. A rakijázó munkások után nem sokkal találtuk meg azt az elágazást, mely felvezetett a Perućic erdő peremére. Innentől a mászás mindössze 1,6 km volt, ami nem tűnik soknak, ám igen meredek és megerőltető az út, hiszen ezen a távolságon gyorsan emelkedtünk 440 métert a Tunjimir (Tunjemir) nevű elágazáshoz. Tábla jelezte, hogy a Perućic csak kísérővel járható. Mi továbbindultunk a Prijevor-nyereg irányába.

Az út továbbra is erősen emelkedett, bár már nem volt olyan vádli-fájdító, mint az előző szakasz. Az ösvény egy vékony gerincen kanyargott, mely mindkét irányba élesen szakadt le. Nem sok kilátást engedtek a fák, a gerincet és a hegy mindkét lejtőjét erdő borítja. Itt-ott azért ki lehetett látni és valamelyest érzékeltük, hogy elég magasra kerültünk a völgy talpához képest. A balra alattunk húzódó Perućic erdő nem kínált extra izgalmakat, láttunk már hasonló érintetlen balkáni erdőtársulást a Velebitben (Hajducki kukovi), de így sem okozott csalódást. Az igazi értékeit azonban a Dragos-nyereg és Prijevor közti út mentén tárja fel inkább. Aki azt a távot gyalog vagy bringával járja végig, az jóval többet láthat, mint az autósok.

Az erdőből kiérve a Prijevor gerincéről nagyszerű a kilátás

Vihar a Prijevor-nyeregben

A Tunjimir és Prijevor közti távolság 3,2 km, ami alatt közel 400 métert emelkedett az út. Fél távnál volt talán a legmegerőltetőbb, de az utolsó kilométeren a fák ritkulni kezdtek és kiértünk előbb egy kisebb tisztásra, majd egy laposabb szakaszt követően feltárult a szemben magasodó Maglić. A Prijevor minden Sutjeska-ba érkező turista köteletező állomása. Egyrészt eddig fel lehet jönni autóval, másrészt innen indulnak a jelzett utak a Trnovačko-tó és a csúcs irányába. De ami talán ennél is fontosabb, hogy a körpanoráma lélegzetelállító! Található itt egy határőr toronynak kinéző kilátó is, de nem kell rá felmászni, hogy megcsodáljuk a környező hegyeket, a Volujak csipkés gerincét, a Zelengora zöldellő ormait, a Vučevo hatalmas, lapos fennsíkját és persze a ködös Maglić-ot.

Úgy gondoltuk, hogy egy rövid szusszanás és ebéd után el is indulunk a tóhoz. Ám a Zelengora felett fekete viharfelhők gyülekeztek, amik meglepő sebességgel száguldottak felénk. Úgy tippeltük, hogy a kilátótól pár száz méterre lévő parkoló környékén biztosan lesz esőbeálló, vagy bármilyen ház. Már esett, amikor találtunk is három házacskát, de mindhárom zárva volt. Ezek egyébként kibérelhető szállásként is szolgálnak. Igyekeztünk az eresz alá kuporodni, de nem sokkal messzebbről kiabálást hallottunk. Egy idősebb asszony invitált minket a faházába. Nem akartunk teljesen elázni, így elfogadtuk a meghívást.

Rusztikus vendéglátás

A nő csak szerbül beszélt, de annyit sikerült kihámoznunk, hogy az év öt hónapját tölti fent, birkákat legeltetnek. Panaszkodott az esős időjárásra és közben hagyományos kávét készített nekünk. A házban minden megvolt, ami a legalapvetőbb élethez kellhet a hegyen. A padló döngölt föld volt, az ágy és a bútorok egyszerű deszkákból készültek. Jó egy órát maradtunk, kint kopogott a jégeső. Elmondtuk neki, hogy merre készülünk és azt tanácsolta, hogy a völgy alján vigyázzunk, mert a sok eső miatt nehezen járható, nagy a sár.

Búcsú vendéglátónktól

Montenegro-i határátlépés

A fellegek amilyen gyorsan jöttek, olyan lassan akartak csak továbbállni. Kicsit aggódtunk, hogy sötétedés előtt nem fogunk a kocsihoz visszaérni. Az biztosnak tűnt, hogy a Trnovačko-tónál sok időt nem tudunk majd eltölteni. Éppen ezért, amint elállt,  gyorsan felkaptuk a cuccainkat, megköszöntük a vendéglátást és nekilódultunk a lejtmenetnek, ami 3 kilométeres volt és közel 300 métert ereszkedett. Végig a Suha-patak völgyének oldalában vezetett az út, a látvány továbbra is pazart volt. Közben átléptünk Montenegróba, amit csupán egy fára szögelt tábla jelzett, no és kicsit később az út mellett álló pad. Ilyen luxust a bosnyák oldalon nem nagyon látni.

Az újabb elágazást a völgy talpán lévő Suva jezerina  nevű kiszélesedésben találtuk meg. Ez egy nagy zöld mező, ahol a sár néhol valóban bokáig ért. Innen még 2 km a tó, az út nagy része viszont ismét felfelé vezetett. Nehézséget nem a táv és nem a szintemelkedés okozott, hanem az, hogy az út nagy része a patak medrében tekereg, vagy legalábbis vízmosásban. A kiadós eső után nagyon csúsztak a kövek és közben keresgetni kellett a szárazabb pontokat. Egyre több lett a tótól visszatérő turista, köztük sok volt a magyar.

Milos, a tó örzője

Nagyjából egy órányi botorkálást követően egy rövid lapos szakasz következett, ahonnan már csak néhány perc volt a tó. Sajnos az idő kicsit borús volt, és későre is járt, így a legteljesebb türkizzöld pompájában nem láthattuk a tavat. Viszont ott volt Milos, a ranger, akinek az a dolga, hogy beszedjen fejenként egy eurót. Hogy pontosan mire, az nem derült ki, mindenesetre kedves volt és Ferdinándnak címzett egy képeslapot. Úgy tűnt, hogy Milos az év egy jelentős részét a tó melletti házak egyikében tölti. Kétség kívül komolyabb volt a felszereltségük, mint a prijevori pásztorkunyhónak. Mikor elmeséltük, hogy merre megyünk tovább, Milos és barátai is felkínálták az ott alvás lehetőségét, meg egy kávét is, ami sehogy sem akart lefőni. Így aztán szedelőzködtünk. Egyébiránt sokan vernek sátrat a tó partján és indulnak a Maglić vagy a Volujak irányába.

Innen pont nem látszik, hogy türkízkék és szív alakú

Ereszkedés a Suha-patak völgyében

A lefelé vezető út első szakasza a csúszós köveken ismerős volt. Majd következett a Suva jezerica-i elágazó, ahol mi maradtunk a völgyben. Beborult és az eső ismét szemerkélt. A kiszélesedő zöld mezőt elhagyva beértünk az erdőbe. Az út innentől végig a völgy mélyén vezet, hogy a patak mentén, hol, azon keresztül, hosszú métereken át. Kerülőutat a buja növényzetben nem találtunk, a vízszint pedig magas volt, így nem úszhattuk meg száraz lábbal. A tótól 6 km-t tettünk meg, amikor megpillantottuk a Volujak felé vezető út tábláját (Jelovača 1069 m). A térkép alapján ez a lefelé vezető út nagyjából fele. Ekkor már erősen szürkült, az erőnk pedig fogytán volt.

A következő szakaszon elhagytuk a patakot és egy meredekebb törés következett, amit az jelezett, hogy az út éles hajtűkanyarokat kezdett leírni. Újabb 4 km után öröm volt felismerni a reggeli rakijázás helyszínét, mert tudtuk, hogy a következő 1,6 km, már sötétben is teljesíthető. Még nem volt vaksötét, amikor az autóhoz értünk.

Konklúzió: a léptékek mások voltak, mint amihez szokva voltunk. Aki a tóhoz igyekszik és nem vágyik nagy terhelésre, az kocsival felmehet a Prijevor-nyereghez, bár az út helyenként nagyon hitvány. A tó mellett és a nyeregnél is nyugodtan sátrat lehet verni, így a környék több napos túrázással jobban megismerhető. Mi ezt a néhány hetes gyermekkel nem kockáztattuk.