Visszanézve a Kővár felé futó út első szakaszára

Könnyed séta a völgyben

A kocsit Kamenski Vučjak falucska előtt hagytuk a vadászházzal szemközti bekötőútnál, amit egy jókora „J” betűt formázó fa jelez. Innen a patakparton indultunk el. Kétszáz méter után a jobb oldali hegyoldalon, ahol a fákat nagyrész letermelték, egy jelzett út indult el a Kamengrad irányába. További háromszáz méter után a hídon átérve egy elágazáshoz értünk, ahol jobbra kellett fordulni. Az út eddig a pontig alig emelkedett, alig valamivel 300 méteres szint felett sétáltunk könnyed tempóban. Az út kissé balra kanyarodva lassan emelkedett az egyre szűkülő völgyben. Ezen a két kilométeres szakaszon nem nagyon akadt látnivaló, majd az út élesen jobbra fordul, aztán következett egy újabb hajtűkanyar. Erről a pontról tavasszal látszottak a Kamengrad romjai, most azonban a lombok gondosan takarták.

Megebédeltünk és folytattuk az utat ugyanabban a völgyben, de már magasan a csörgedező patak felett. A hatalmas bükkök között egyre több lett a fenyő. A negyedik kilométernél, nagyjából 460 méteres magasságban útelágazáshoz értünk. A jobb oldali utat ismertük, azon jöttünk le a csúcsról az előző alkalommal. A bal oldali vélhetően valamelyik névtelen orom felé vezet. Mi rövid pihenőt követően a középsőn mentünk tovább. Érezhetően komolyabb lett az emelkedő, a nap pedig pont olyan magasan állt, hogy a fák alig adtak árnyékot.​

A partizán-temető feletti szakasz

A partizán-temetőtől a Papuk gerincéig

További egy kilométer megtétele után érkeztünk el a hegység egyik partizán-temetőjéig. Most észre sem vettük a sűrű aljnövényzetben, de tavasszal megnéztük az elhanyagolt, körbekerített sírkertet, amiben apró pléh-vöröscsillagok jelzik a sírok helyét. Miután rájöttünk, hogy elhaladtunk a temető mellett, úgy döntöttünk, hogy legfeljebb visszafelé mászunk át a patakon megnézni, most inkább a csúcsra koncentráltunk.

A hajtűkanyarban letértünk a murvás erdészeti útról. Egyenesen elindultunk a völgy aljában, majd néhány méter után a jobb oldali ösvényen vágtunk neki a vadonnak (550 m). Innen vált a mászás nehézzé: két kilométer alatt 400 méteres szintet kellett leküzdeni. A csúcstámadás első ötszáz méteres szakaszán vízmosásos földúton gyalogoltunk, helyenként sűrű fűben, majd a szemben lévő gerinchez közeledve átvágtunk balra, hogy a Papuk-csúcs meredek hátát elérjük (600 m).​

Pihenő a Papuk csúcsa felé

Egyre feljebb a meredek gerincen

A következő szakasz teljesen jelöletlen. Tavaly még látszottak a fákon nem hivatalos turistajelzések, most azonban ezeket nem láttuk. Ennek ellenére az irányt nem lehetett elvéteni. Az egyre meredekebbé váló gerinc folyamatosan szűkült. Újabb ötszáz méter után már 750 méteres magasságban álltunk, majd egy ugyanilyen brutális kaptató után 900 méteren. Közben kiértünk a fák közül és elénk tárult a pazar panoráma. A hegy déli oldalán egy füves mezőn kellett átvágni. Árnyék nem sok jutott. A gerinc északi irányba meredeken szakad le, a fák közül csak a Ravna Gora és a Tocak-Lom nyereg irányába van kilátás. Délre azonban tisztán látszott a Psunj-hegység, Pozsega városa és a távolban a bosnyák Kozara-hegység széles háta.

Egy pihenő után úgy döntöttünk, hogy a tavasszal bejárt úton megyünk le a hegyről, azaz a lokátor érintésével teszünk majd egy kisebb kerülőt. A gerincen folytattuk az utat, ami továbbra is meredek maradt. A fák ugyan adtak némi árnyékot, cserébe egyre több lett a csalán. A Papuk-csúcs teteje azonban megérte a fáradozást. A tavaszi punnyadt színekhez képet most tündöklő kék ég, alatta smaragdzöld erdő nyúlt a messzeségbe. A kilátóponton fém asztal áll padokkal és egy fából faragott óriáskígyóval. Innen megcsodáltuk még a Mališćak lapos fennsíkját, majd elindultunk lefelé.

A kilátóhelytől ösvény vezet a lokátor felé. A kerítés mellett nyugodtan el lehet menni. Ezalkalommal a kapuban nem állt őr. A murvás úton a túra 8. kilométeréig ereszkedtünk (850 m), majd a jobbra tartó turistaúton indultunk tovább a sűrű bükkösben, de ügyeltünk arra, nehogy az Ivačka glava csúcs felé keveredjünk. A régen járt erdészeti út néhány száz méter után egy széles, köves útba torkollott, ami az erdőben olyannak hatott, mint egy autópálya. Erről azonban egy vadászleshez érve le kellett térnünk és végig balra tartva robogtunk le a Papuk meredek déli oldalában. A 9. kilométer táján már a völgy alján álltunk, majd a patak puha partján lépdelve elértünk egy újabb erdészeti utat. Továbbra is lefelé tartva, csendes bükkerdőben ereszkedtünk 2,5 kilométeren át. A korábban már említett útelágazódástól a délelőtt bejárt szakaszt megtéve értünk le a kocsiig.

Összegzés

A Papuk-hegység számtalan látnivalót kínál. Ezek egy része autóval is könnyen megközelíthető. A rejtett szépségek eléréséhez azonban komolyabb erőfeszítésre van szükség. A Papuk-csúcsra megéri felmászni. Nem csak a távolabbi látnivalók miatt, hanem a növényvilág miatt is. Az alsó szakaszokon zajló erdőművelésnek a meredek hegyoldalban már nincs nyoma. A hatalmas bükkerdő bájos és buja karsztbokor-erdőnek adja a stafétát. A félárnyékban tavasztól különféle virágok nyílnak. Akinek van ereje, az felkukkanthat a Kamengradhoz is.

Kamengrad romjai némi csalánnal

Kamengrad

A Kővár a középkorban a térség legjelentősebb erődítménye volt. A 600 méteres csúcson álló romok alapján nem könnyű elképzelni a Szapolyai János által építtetett reneszánsz várkastélyt. A falak megközelítése nem bonyolult és komoly erőnlétet sem kíván. A parkolótól kétszáz méterre traktornyomos földút vezet fel egy írtáson át. A magas bükkök eleinte kisebb csoportokban, majd egyre sűrűbben állnak. Az úton kevesen járnak, ezért nehezen kivehető, helyenként bozótos, de jelzett. Viszonylag egyenletes mászást követően az ösvény egy murvás útra ér ki. A romok ezen keresztül is elérhetőek, Gorni Vrhovci falucska felől. Az út szélén tájékoztató tábla jelzi a legfontosabb tudnivalókat a vár múltjáról. Innen a romhoz egy szűk ösvényen keresztül lehet felmenni.

Nyár derekán jártunk ott. Minden tele volt csalánnal. A vár területe elhanyagolt, veszélyes, kilátás nem nagyon akad. Csak kalandvágyóknak ajánlott!