Riolitformáció a Rupnica bemutatóhelyen

Voćinba érve egyenesen át kell csak hajtani a településen. A délszláv háborúban lerombolt, majd újjáépített templom után az út élesen fordul balra a hegy felé. Itt épült fel a Papuk Geoparkot bemutató új látogatóközpont, melynek megtekintése csak akkor ajánlott, ha nem akarunk a környéken nagyobb túrát tenni. A falut elhagyva egy éles jobbost követően viszont érdemes egy negyed órát áldozni a Rupnica geológiai bemutatóhelyre. Hasonló vulkanikus eredetű sziklaformációkat láthatunk itt, mint a Balaton-felvidéken. A vadászházhoz innen még nagyjából 10 km-t kell autózni a jó minőségű szerpentinen. Felfelé haladva jól érzékelhető a magashegységi környezet: az út mellet széles medrű patak csörgedezik (vagy hömpölyög, ha sok a csapadék), a levegő párás, a völgyet pedig magas hegyek szegélyezik. A Verőce-Drávament és Pozsega-Szlavónia megyék határát is jelentő nyereghez közeledve az út egyre laposabbá válik. A hágó másik oldalára átbukva gyorsan Novo Zvečevo-ba lehet jutni, ami remek kiindulópont a Točak csúcs felé (a Točak amúgy Rupnica felől is mászható)

Az 500 méteres magasságon álló vadászházat egy könnyen azonosítható lehajtó után érhetjük el. Régebben a bekötő utat lezáró sorompó mindig nyitva állt, az elmúlt években azonban többször találtuk zárva. Érdemes tehát a kocsit valahol a bekötőútnál hagyni, és onnan besétálni a vadászházhoz, amelynek parkolója mellett a patak felduzzasztásával egy apró tavat alakítottak ki. A tavacska melletti pihenőhelyen érdemes egyet reggelizni/tízóraizni.

A kidőlt öreg tölgy 2013-ban

A Đedovica extra látnivalója két öreg tölgyfa. A lehajtóval átellenben, a hágóút túloldalán tábla jelzi a két fát, melyek a patakon átkelve, tíz perces sétával érhetőek el. Valójában már csak egy tölgyről van szó, a másik példány néhány éve kidőlt, de gigantikus törzse ott pihen a még élő társától néhány méterre. Ezek Szlavónia legidősebb tölgyfái. A felirat szerint az egyik több, mint 850 éves, a másik kora meghaladja a 700 évet.

Felduzzasztott patakból kialakított kis tó a Đedovica vadászház előtt

A Janino bilo–Ljutoč nyereg felé

A túra első szakasza egy kelet-nyugati irányba futó hosszú nyeregig tart. A vadászházat elhagyva néhány száz métert a makadámúton kell menni, aztán egy éles balkanyar következik. A bevezetőben utaltam rá, hogy a környéken alig van jelzett turistaút, ezeket minden esetben követni kell, különben nagyon el lehet tévedni. A Papukban nagyok a távolságok a lakott területek között, helyismeret hiányában az éjszakát könnyen az erdőben lehet tölteni.

Balra tartva átkeltünk a patakon (híd nincs), majd az út meredeken indul neki a hegyoldalnak, de ez csak nagyjából 100 méterig tart, aztán szépen ellaposodik, és néhány percnyi könnyű séta után egy frissen táblázott kereszteződés következik. Balra fordulva Novo Zvečevo-ba lehet lejutni, a Crni vrh felé azonban jobbra kell továbbindulni. Az út jól járható, széles, de minden esetben figyelni kell a jelzésre, mert néha csalóka leágazások vannak. Ezen a szakaszon 2016 nyarán olyan sok volt a gomba, hogy végül a szedésükre koncentráltunk nem a távoli Fekete-hegyre. A kissé elhanyagoltnak tűnő bükkösben néhol mogyoróbokrok alkotnak kisebb ligetet.

A 623 méter magasan Janino bilo hegyig 3,5 kilométert kell megtenni. Ezen a szakaszon kevés az emelkedő, az út két nagyobb fordulót megtéve inkább hullámzik a hegygerincen. A Janino bilo csúcsa alig érzékelhetően simul bele ebbe a hullámzásba. Ha nem lenne egy táblára felírva a hely neve, akkor észre sem lehetne venni. A „hegycsúcs” után enyhe lejtmenet következik, az út bal oldalán sűrű fenyőerdő, jobbra az utunkat továbbra is az öreg bükkös-elegyes erdő kíséri.

Nagyjából 500 méternyi enyhe lejtmenet után érjük el a nyereg alját. Itt jobb oldalon egy kiépítetlen forrás van, ahová előszeretettel járnak a vaddisznók. A forrást elhagyva az út előbb enyhén, majd erőteljesebben kezd el emelkedni. A következő 1000 méteren 600 méterről 700 méter fölé kell mászni. A hosszan elnyúló nyerget egy balkanyar jelzi számunkra.

A festő gerincút részlete

A Ljutoč gerincén

A következő három kilométer a túra talán leglátványosabb része. Végig nagyjából 700 méteren vezet az ösvény, de cseppet sem könnyű. A gyerekkel általában ennek a szakasznak a végén szoktunk visszafordulni. A nehézséget, egyúttal az élményt ugyanaz okozza. Míg az út jobb oldalán hatalmas fenyők és bükkök sorakoznak, addig a bal oldalon egy hosszan elnyúló irtás van. Nyáron nincs árnyék. Általában dél tájban szoktunk ideérni, amikor a legnagyobb a meleg, ráadásul a traktornyomot benőtte a derékig érő fű, ami alaposan visszaveti a tempót, rosszabb esetben vágja a lábat és magokkal tölti meg a cipőt és a zoknit.

A Ljutoč felé vezető nyeregről azonban hosszú kilométereken keresztül tökéletes a kilátás keletre a Papuk központi része, délre a laposan elnyúló Ravna gora, illetve az attól távolabbi Psunj-hegység irányába. A Papuk csúcsot könnyű megismerni a tetején fénylő fehér lokátorgömbről, a Psunjt közel 1000 méter magas csúcsán pedig egy antenna áll, ami szintén jó igazodási pontot jelent.

Az amfiteátrumszerű gerincút a túra 8. kilométerénél fokozatosan jobbra fordul, a Fekete-hegy irányába. Előbb egy nehezebben járható emelkedő következik, ahol évekkel ezelőtt a jelek is elfogytak, majd némi ereszkedéssel a Ljutoč 680 méter magas csúcsa következik (9. km). A Janino bilo-hoz hasonlóan ez a hegytető is csak egy lapos púp, amit tábla jelez.

Alattunk a gerincút, a fák felett a Ljutoč, a távolban pedig a Fekete-hegy gerince

Le a völgybe, aztán egy gyilkos emelkedő

A Ljutoč tulajdonképpen nem is igazi hegycsúcs, sokkal inkább egy mély kelet-nyugati irányú völgy déli peremének kiszögellése. A Fekete-hegy ennek a völgynek a másik oldalán van, ezért először le kell ereszkedni 530 méterre (10,4 km), majd onnan fel 860-ra. A Ljutoč felöli oldalnak egy nem túl hosszú meredek szakasza van, ami különösen a visszaúton esik rosszul. A völgy alján széles makadámút kanyarog. A táblák jól jelzik, hogy merre kell menni a Fekete-hegy (Crni vrh), illetve a Varjúkő (Vrani kamen) irányába.

Ahogy azt a számok is mutatják, a következő alig másfél kilométeres szakaszon 250 méternyi szintet kell megmászni. Az út toronyiránt vezet, egyetlen kanyar nélkül. A mászásnak különösen az utolsó harmada meredek, előtte van egy kisebb nyereg, ahonnan szép kilátás nyílik nyugati irányba. Az erdőt itt is hatalmas bükkfák uralják. Ez egy igen nehéz, gyerekekkel nehezen teljesíthető szakasz, túrabot használata erősen ajánlott fel és lefelé is.

A Fekete-hegy sziklás csúcsa a bivakházzal

A Fekete-hegy (Crni vrh)

A keskeny gerincet a túra 12. kilométerén érjük el. Az út itt elágazik a Varjúkő felé, illetve jobbra, a Fekete-hegy irányába. Utóbbi innen már csak egy laza két perces sétára van, amit némi aljnövényzetben kell megtenni.

A Fekete-hegy sziklás tetején egy fémből készült bivakház áll, aminek félig kinyitott ablakát sikerült úgy lefejelnem, hogy pecekig ömlött a homlokomból a vér. Érdemes tehát vigyázni. A csúcsról nem nyílik körpanoráma, kilátni is csak kicsit lehet a megnyúgrult fák között. Mi is csak drónnal tudtunk körbe nézni, úgy lenyűgöző volt a látvány. Ennek ellenére a Nyugati-Papuk fekete hegye remek túracélpont. Az erdő csodálatos, mindig találkozni vadakkal (főként vaddisznókkal), ugyanakkor emberekkel elvétve lehet összefutni. A hely annak ellenére tűnik kietlennek és távolinak, hogy a közelben több kőbányai is működik, ezek azonban a túrautaktól messzebb vannak – az egyik közvetlenül a csúcs alatt.

Ha sötétedés előtt vissza szeretnénk érni a vadászházhoz, akkor sok időt nem lehet tölteni a Fekete-hegyen. De jó hír, hogy a bivakházban akár ott is lehet aludni. Arra ebben az esetben is figyelni kell, hogy a Papukban nincsenek kiépített források, elegendő vizet minden esetben vinni kell. Nyári túra esetében ez különösen fontos, mert oda vissza 6 kilométert kell gyalogolni a napnak kitett Janino bilo és Ljutoč közti gerincen. A Fekete-hegy megközelíthető északi irányból, Đulovac falu felől is.

Balról érkeztünk, a kép közepén a bivakház