Velika vára és a kőfejtő a Kaniška glava felől

Velikából a Kaniška glava-ra

A túra első szakasza szinte a legnehezebb volt, már ami a meredekséget jelentette. A templomnál jobbra tértünk le a nemrég felújított akvapark irányába. Meglehetősen bizarr látvány a hatalmas, színes létesítmény a hegyek lábánál. Fél tízkor, amikor leparkoltunk a strandot követő, félbehagyott szálloda melletti parkolóban, még senki sem fürdött a medencékben. Délután azonban visszahangzott a völgykatlan az elektronikus zenétől.

A délszláv háború előtt építeni kezdett, majd torzóban hagyott hotel udvarán némi munka nyomait láttuk. Innen kicsit feljebb van a szintén új Duboka Kemping és Adrenalin Park. Jól láthatóan Velika hivatott a tömegturizmust kiszolgálni a Papukban. Ehhez megvan minden adottság, mi azonban nem voltunk ettől annyira elájulva. Összeszedtük a táskáinkat és elindultunk a szebb napokat is látott Lapjak menedékház irányába. Öt perc laza séta után a menedékház udvaráról lenéztünk a strandra, majd elindultunk a ház melletti meredek kaptatón felfelé. Viszonylag gyorsan közel 200 méterrel jutottunk feljebb (309 méterről 490 méterre). Az út szép, öreg tölgyerdőn vezet keresztül. A felsőbb szakaszon már át lehetett látni a vár irányába.

Az első kilométert követően az út kilaposodott és egy szélesebb erdészeti útra csatlakozott. Innentől tulajdonképpen a Češljakovački vis csúcsáig a hegy gerincén vezet az út. A 613 méteren lévő Kaniška glava-t további egy kilométeres, már jóval könnyebb gyaloglással értük el. Pontosabban nem is vettük észre, hogy ott vagyunk. A hegytetőt nem jelezte semmi, legfeljebb az, hogy szinte vízszintes lett az út, majd lejtőbe váltott át. Innen készítettünk néhány drónfelvételt, majd elindultunk tovább.

Széles út, kevés árnyék

Češljakovački vis

A csúcsmászás az Antunovac forrásnál indult. Ez a forrás, hasonlóan a legtöbbhöz a Papukban, szinte kiépítetlen. Nincs az a luxus, mint a Mecsekben, ahol a források szinte mindegyike épített-betonozott. Az út 7. kilométerénél, egy meredek kaptató után értük el a 785 méteres magasságon lévő Kapavac forrás, mely tulajdonképpen kiépítettnek tekinthető. Inni azért nem mertünk belőle, ami nem volt jó ötlet, mert később nem találtunk ennél jobb vízvételi lehetőséget. Itt a Kapavac forrásnál egy több út is találkozik. Északra Jankovac felé lehet tovább indulni – jöttünk már arról, nagyon szép az erdő, csak ajánlani tudjuk.

Mi azonban keletre tartottunk, az alig 400 méterre lévő Češljakovački vis-re (7.2 km / 825 m), ahol hamar felmértük, hogy a viszonylag új kilátónak semmi értelmi, mert nem lóg a fák fölé. Ráadásul ez nem egy nagyon öreg erdő, a fák még viszonylag alacsonyak, a helyzet tehát csak rosszabb lesz. Ennek ellenére a horvátok egy vadonatúj távcsövet is raktak a legfelső szintre. Talán télen, amikor nincs levél az ágakon, látni is lehet valamit, de nyár derekán legfeljebb a lombokban gyönyörködhetünk. A helyzet ahhoz hasonló, mint amit márciusban a Točak tetején megtapasztaltunk. Az ottani kilátóból sem lehet látni szinte semmit – innen még annyit sem.

A kilátó tövében főztünk egy kávét. Amíg lefolyt, két terepjárót verte fel az erdő csendjét. A közeli vadászház irányába mentek tovább. Arrafelé mi is jártunk 10 éve, amikor az Orahovica felett magasodó Kapavac csúcsról (nem azonos a forrással) a Javor csúcs érintésével errefelé bringáztunk.

Češljakovački vis-re fél kettőkor értünk fel. Odafelé 3 hosszabb pihenőt is tartottunk, így valamivel több, mint három és fél óra volt az út első szakasza. A Lapjak menedékháznál lévő táblán 3 óta állt, ami tehát reálisnak tekinthető.

Értelmetlen fejlesztés a Češljakovački vis-en (825 m)

Irány a völgy!

A frissítő fekete után gyors tempóban indultunk visszafelé a lejtőn. Nem tértünk le Jankovac felé, bár egy kisebb kanyart leírva arra is mehettünk volna. Mi a legrövidebb utat választottuk. Az erősen erodált völgy alja tartogatott némi kihívást, mert szinte járhatatlanná tette az ösvényt.

A völgy alján (8,5 km / 614 m) egy két épületrészből álló, ám lezárt menedékház áll a patakparton. Kissé távolabb budi is van, no és a ház mellett, két fa közé függesztve egy remek hintaágy! Érdemes kipróbálni, a legalább három méteres kötélen lógó padon nagyon jót lehet pihenni.

Az utunk következő szakasza a lapulevelekkel borított, egyre szűkölő völgyben vezetett tovább. A murvás úton autóval könnyen fel lehet jönni idáig. További két kilométernyi laza séta után értünk el Duboka-völgy fő látványosságának számító épületegyüttesig. Itt áll a Zágrábi Egyetem erdészeti intézetének kutatóháza, illetve egy vadászház is. Utóbbinál népes horvát család piknikezett, a hideg patakban sört és üdítőt hűtöttek, a hatalmas grillsütőben pörgött a malac.

Vízikerék hajtotta malac/birkasütő áll a kutatóház mellett is, de nem működött, pedig még fel is duzzasztották a közeli Mária szobor tövében fakadó forrás táplálta patakot. Vizet venni ebből a forrásból sem lehet.  

Príma távcső a Nevoljaš kilátóján

A Nevoljaš  csúcsára

A túra utolsó mászása a kutatóház szépen gondozott parkjától indult. Innen az aszfaltos úton kellett megtenni 50-60 métert az elágazásig. Aki már itt fáradt, az persze tovább mehet a völgyben. Az út végig az egyre mélyebbé és vadregényesebbé váló patakmeder oldalán halad. Az alsóbb szakaszokon több közösségi hétvégi ház, piknikező-grillező hely van, a völgy bejáratát pedig a kemping jelzi.

Mi azonban az elágazástól a makadámúton indultunk felfelé. Viszonylag gyorsan a völgyben álló házak, illetve a forrás felett találtuk magunkat. Az egy kilométeres szakaszon 490 méterről 570 méterre jutottunk. A hely neve Jezerce. Itt új táblák jelölték a többszörös elágazást. A középső és a jobbra tartó út is Jankovac-ra vezet. Egyébként a népszerű kirándulóhely innen nincs messze.

A két út között a legnagyobb különbség, hogy a középső nem érinti a tavakat. A kirándulóhely nyugati oldalán, közvetlenül a parkolónál ér ki Jankovacra. A jobbra induló ösvény a jankovac-i gróf sírjául szolgáló barlangoknál csatlakozik a tanösvényhez. Persze közben mindkettő eléri a gerincutat, melyen a Nevoljaš is megközelíthető. Zárójeles megjegyzés, hogy a Jezercétől jobbra tartó úton vissza lehet jutni keletre is, a Češljakovački vis felé. Odafelé a Suhodolka nevű aknabarlang mellett vezet az ösvény. Ez a Papuk legmélyebb barlangja, de az ösvényről nem lehet látni belőle semmit. Itt valahol az erdőben van egy fél autóbusz is. Rejtély mit keres mindentől távol a rengetegben.

Jezercéről a legrövidebb út a Nevoljaš csúcs irányába balra indul. Az emelkedő első fele nem különösebben nehéz. Nagyjából fél távnál az ösvény eléri az egykori sípálya nyiladékát. A komoly sportéletre csak egy-két megmaradt oszlop és földön heverő kábeldarab emlékeztet. A pálya vonalát benőtte a növényzet. Érdekes módon főként mellmagasságig érő páfrány alkot áthatolhatatlan susnyást.

Itt elkövettünk egy hibát. A térkép szerint a jelzett út a sípálya túloldalán vezet fel a Nevoljaš  menedékházig. Mi azonban inkább a másik oldalon maradtunk. A térkép alapján, jelzések nélkül is el lehet érni a 740 méteren lévő kilátót, de kétség kívül macerásabb volt a feljutás toronyiránt, mint a jelzést követve (13,2 km).

A kilátó szinte azonos a Mališčak és a Češljakovački vis-en álló építményekkel. Néhány éve innen tökéletes körpanoráma nyílt, 2022-ben ez már nem teljesen igaz. Vissza tudtunk tekinteni a Češljakovački vis irányába, ráláttunk az Ivačka glava-ra, a gerinc felett a párában felderengett a Dráva völgye is, sőt, a remek távcsővel megkerestük a Mališčak új fakeresztjét. Ennek ellenére nem ez a legjobb kilátóhely a hegységben, pedig régen egészen szuper volt.

Fakereszt a Lapjakon (667 m)

A Lapjak gerincén

A Velika környéki túránk utolsó szakasza szinte végig ereszkedésből állt. A tábla 2 órát írt Velikáig. A Češljakovački vis-től eddig kereken két óra volt az út, így egy kicsit túlbecsültnek éreztük a 120 percet, főleg akkor, amikor az első fél óra elteltével, a térkép-alkalmazásra pillantva elégedetten nyugtáztuk a megtett távot.

A Lapjak felé vezető út azonban nem csak ereszkedésből állt. A csúcs előtt egy balra tartó elágazást követően az út erősen emelkedni kezdett. Legalábbis a fáradt lábainkkal éreztük így. Egyébként ezen a balra tartó úton lefelé indulva elég gyorsan a Duboka völgybe lehet lejutni. Mi egyszer kipróbáltuk a gyerekekkel. Megmásztuk a Lapjakot a vár felől és erre tértünk vissza. Az ösvény majdnem a kemping mellett éri el a völgytalpat. Kisgyerekeseknek ideális útvonal lehet ez is, ha fel akarják fedezni a környéket, de nem akarnak rettenetesen elfáradni.

A Lapjak csúcsánál mintha egy egészen másik vidékre értünk volna (16 km). A vulkanikus sziklákból álló csúcson fenyő és tölgy alkot kellemes illatú ligetet. Az aljnövényzet főleg kék áfonyából áll, bár itt hatalmas termés nincs. A csúcsot tábla jelzi (667 m), majd a Tauberove stijene sziklája következik. A tetején egy fakereszt áll. Innen szép kilátás nyílik Velikára és a környező völgyekre-hegyekre. Ottjártunkkor két horvát srác próbált meg drónozni, de igazán nem volt jó idejük. A levegő nagyon párás volt és nehéz. Nem sokkal később volt is pár csepp eső, de nem áztunk meg végül.

Az ösvény a sziklák tetején, a kövek közt kanyarog. Nem túl nehéz ez a néhány tucat méter, de érdemes odafigyelni minden lépésre. Bokaficammal nehéz innen lejutni. Tavaly egy turista itt kapott szívrohamot, és már nem tudták élve lehozni a hegyimentők. Közvetlenül a sziklák alatt igen meredek és törmelékes a lejtő. Ráadásul egész nap tűzi a nap. A hegynek ez a része nagyon forró. Felfelé igen megterheli a szervezetet, lefelé pedig a csúszásveszélyre kell ügyelni.

Velika vára 2022 júniusában

Velika vára

A várig viszonylag unalmas ösvény vezet. A Lapjakra jellemző ligetes erdőt a kevésbé izgalmas elegyes erdő váltja. Jobbra tőlünk a kőbánya pereme volt, melyet drótkerítés jelez. 2022 nyarán ezen egy jókora lyuk tátongott. Korábban tábla is jelezte az életveszélyt. Most ilyet nem láttunk. Aki viszont már látta a kőbánya aljáról ezt a részt, az komolyan veszi a veszélyt.

Velika középkori vára igen rossz állapotban van. Csak három oldalról állnak a falai. Az északi oldalon egy lakótorony van, melybe be lehet ugyan menni, de tele van szeméttel. Van bent egy létra is, melyen korábban fel lehetett menni az első szintre, de ennek pallói ma már be vannak szakadva. A veszélyre nem figyelmeztet semmi. A vár többi fala romos, a várudvaron kőhalom. Talán sor kerül majd a rekonstrukcióra. Az ennél sokkal nagyobb, de hasonló állapotú Orahovica feletti Rózsavár felújításába már belekezdtek. Látva, hogy Velikában milyen komolyan veszik a turizmust, feltételezhető, hogy előbb-utóbb ezzel a rommal is kezdenek valamit.

A vártól negyed óra alatt az akvapark kerítésénél voltunk. A strand nem volt tele, de sokan voltak. A zene dübörgött. Mire a kocsihoz értünk 17:20 lett. A 18,5 kilóméteres távot gyakorlatilag 10 óra alatt teljesítettük. Megmásztunk egy 800 méter feletti csúcsot, majd egy 740 méterest. A teljes emelkedés 840 méter volt. A túra nehézségét nem annyira a terep és a távolság jelentette, sokkal inkább a meleg és párás levegő. A hegygerinceken hosszasan kellett a napon menni, így komoly volt a folyadékveszteségünk is.

A Velika környéki hegyek kötelező célpontok a Papukban túrázóknak. A települést mi általában Nekcse felől közelítjük meg, mert az a legegyszerűbb, bár nem a legrövidebb útvonal. Aki szeret a hegyeken átkelni, az jöhet az Orahovica-Kutjevo szerpentinen keresztül, vagy akár Jankovac érintésével át a hegyen. Utóbbi esetben azonban nincs végig aszfaltos út.