Blidinjéből a Hajdučka vrata-ig
Körtúra a Čvrsnica-hegység legszebb csúcsainak érintésével
A Bosznia-Hercegovina középső részén magasodó Čvrsnica-hegységről kevés információ érhető el magyar nyelven, éppen ezért némi izgalommal közelítettünk az ismeretlen vidék felé 2022 nyarán. Úti célunk a Blidinje Természeti Park volt, amely egy két hegységre kiterjedő, védett területet foglal magában. A keleti hegység a Čvrsnica, a nyugati pedig a Vran. Utóbbiról egyébiránt még kevesebb információ érhető el. A külföldi túrázók körében a hegypáros néhány éve lett igazán ismert, mert a Blidinje Természeti Park területén rendezik meg július végén az ötnapos Highlander Bosnia nevű teljesítménytúrát. Mi csak két napot szántunk a területtel történő ismerkedésre, de ez idő alatt az említett teljesítménytúra Čvrsnica-ra eső legfontosabb helyszíneit érintettük.
A Blidinje Természeti Park az ország hercegovinai részének északi felén helyezkedik el. Északi határát a Jablanica-tó, a keletit a Neretva folyó völgye alkotja. Ez a kettő valójában egy és ugyanaz, mert a tó valójában a Neretva 1953-as felduzzasztásával jött létre. Az utazás Szarajevóig viszonylag egyszerű volt, onnan Mostar felé a nagy forgalom miatt már nehézkesebben és lassabban haladtunk. A mostari utat Jablanicába beérve hagytuk el. Az R419-es úton felfelé még szenvedősebbé vált a menet. A hágóig 23 kilométert kellett autózni, ezalatt 1000 méternyi szintet másztunk meg. A kocsi közben erősen forrósodott a hőségben, de végül rendben elértünk az 1200 méteren terpeszkedő Blidinje-fennsíkra, és rögtön elénk tárult a két hegység. Balra a Čvrsnica, jobbra a Vran magasodott elénk, a kettő között pedig egy nagy füves mező látványa fogadott minket, rajta szórványosan házakkal és a hegyek lábáig fenyőerdőkkel.
A Blidinje-fennsík fontos látványossága a terület déli részén lévő jégkorszaki eredetű tó a hágótól jó 16 kilométerre van. Ez az adat is jelzi, hogy a fennsík viszonylag nagy. A Čvrsnica nyugati oldala bár jó 900 méterrel emelkedik a környező táj fölé, mégsem olyan brutális, mint a keleti és déli lefutásai, melyek valójában sziklás és szinte járhatatlan hasadékvölgyek. A hegység mászható onnan, azaz a Neretva felől is (Jablanicából 7 órát jelölt az egyik tábla a Hajdučka vrata közelében). Mi inkább a blidinjei oldalról próbálkoztunk és abban a Risovac faluban béreltünk szállás, mely telente síközpontként működik. Jelenleg még csak egy felvonó és két pálya működik, de rengeteg új ház épül a környéken, láthatóan felfutóban van a hely – nyáron sem volt csendes.
A túra hossza: 27,5 km
Kiindulási pont: Risovac / Blidinje-fennsík / 1227 m
Legmagasabb pont: Veliki Vilinac / 2113 m
Szintemelkedés: 1338 m
Hosszú túra, közepesen nehéz terepen, 2000 méteres csúcsok érintésével. A kilátás a Veliki Vilinacról és a Hajdučka vrata-tól fantasztikus. Víz a Vilinac menedékháznál, nagyjából féltávnál, a többi forrás bizonytalan vízhozamú.
A Blidinje síközpont
A fennsíkról a Mali Vilinacra
Az első Čvrsnica-ban töltött napunkon a Hajdučka vrata nevű sziklaformációt szerettük volna megnézni, ahonnan a Neretva-kanyonra és a szemközti Prenj-hegységre is nagyszerű kilátás nyílik. Ehhez első körben fel kellett mászni a közel 2000 méteres gerincre, majd tovább a hegység túlsó felére.
Mivel a szállásunk a sílifttől 5 percnyi sétára volt, ezért az innen induló turistautat választottuk felfelé – a túra 1275 méteres magasságon indult. A pálya alján tábla jelezte, hogy a Hajdučka vrata 5 óra sétával érhető el. Ez a menetidő nagyjából tarthatónak is bizonyult volna, ha egyszer sem állunk meg. A sípályán egyébként csak néhány helyen láttunk jelet, de megijedni nem kell, mert a jelezett túraút pont a felvonó mögött, 1585 méteres magasságnál indul az erdőben. A sípályán 1700 métert tettünk meg, de nem volt különösebben fárasztó a 300 méteres szintemelkedés.
Az első szakaszon kísérőnk is akadt. Egy jókora kölyökkutya még a sípálya alján csapódott hozzánk és jött velünk rendületlenül egészen addig, amíg egy sziklánál lévő korhadt létráig jutottunk. Ezen már nem tudott felmászni, mi pedig nem akartuk felvonszolni és egész nap magunkkal cipelni. Az említett sziklát újabb 500 méteres út és közel 200 méternyi emelkedés után értük el. Minél feljebb értünk, a bükkfák egyre alacsonyabbak lettek és a hamarosan átadták a helyüket a hegység uralkodó fafajának, a törpefenyőknek.
A sziklaperemre felérve hosszú kilométereken keresztül egy olyan fenyőerdőben haladtunk, mely hol derékig, hol legfeljebb fejmagasságig érő törpefenyőkből állt. Ezek tövében rengeteg vadvirág virágzott. A kilátás innentől pompás volt. Tőlünk jobbra végig látható volt a Pločno 2200 méter magas sziklás gerince, mely felénk egy hatalmas szikfal formájában mutatkozott meg. A hátunk mögé pillantva jól látszott a Vran – szintén 2000 méter feletti – füves gerince, a párás időben pedig felsejlettek a közép-boszniai hegyek. Egyedül a Prenjből nem láttunk még semmit.
Az első komolyabb magaslatot, a kisebbik Vilinac csúcsot, azaz a Mali Vilinacot (1996 m) 4,2 km megtétele után értük el. A csúcsot egy kőrakás jelölte, egyéb látványosság nem volt ott, de már látszott a Prenj csipkés-sziklás gerince és a Veliki Vilinac köves púpja.
A Veliki Vilinac alsó szakaszán, a jobbra lévő kopárabb csúcs a Mali Vilinac
Veliki Vilinactól a Hajdučka vrata-ig
A Mali Vilinacról folyamatosan ereszkedett az út a törpefenyők között az első útelágazásig (5,1 km, 1880 méteres magasság). A pontos útirányt jelző táblát ledöntve találtuk, a felirat is nehezen volt olvasható. Ennek ellenére könnyen felmértük, hogy az egyik út a Pločno felé, a másik pedig a Veliki Vilinacra tart. Előbbire a következő napon szerettünk volna felbiciklizni, az utóbbi elég közelinek tűnt, de nagyon magasnak. Végül egészen könnyedén felmásztunk rá. Az alja volt a meredekebb, a felső része ellaposodott. A teljes mászás fél óráig tartott (6,3 km).
A 2113 méteres csúcson pecsételőhely van és elképesztően szép körpanoráma. Míg a Mali Vilinacról majdnem lefújt minket a szél, itt már szinte teljes szélcsendben élveztük a kilátást. A legjobban innen is a közeli Pločno látszott, egyúttal elzárta a déli kilátást. Északra viszont jól kivehetők voltak a Vranica-hegység magas csúcsai, a Neretva felé fordulva pedig az északabbra lévő távoli Bjelašnica, és a délebbre lévő, közelebbi Prenj magaslatai. Érdemes ezen az oldalon megnézni, hogy mi merre van.
Pihenés és nézelődés után elindultunk lefelé a nem túl meredek lejtőn. Szemközt, kissé balra már láttuk a Hajdučka vrata felé kanyargó ösvényt, jobbra pedig megpillantottuk a Vilinac menedékházat.
Az apró hágót tábla jelölte, mely szerint ez a Veliki Vilinac kapuja. 7600 méter megtltele után 1925 méteres magasságon álltunk. Úgy döntöttünk, hogy a közeli menedékházba visszafelé térünk be és inkább letudjuk elébb a Hajdučka vrata-t. Ahogy ereszkedtünk tovább, hangokat hallottunk tőlünk balra. További 70 méternyi szintereszkedés után értünk le egy újabb kereszteződésig, ahonnan három angol csaj érkezett. Kicsit beszélgettünk velük. Nem tűntek nagyon fáradtnak és a táblán az állt, hogy ahonnan jöttek az csak 4 órányira van Risovactól. Úgy döntöttünk, hogy lefelé inkább arra együnk. Ez csak részben tűnt jó ötletnek. Hogy miért, az hamarosan elmondom.
Attól a ponttól, ahol a három csajjal összefutottunk, még 1 órányi menetidőt írt a piros tábla. A hegységnek ezen a részén már több táblát találtunk, és ezek jó minőségűek voltak. Az ösvény is szélesebb volt. Úgy tűnt, hogy errefelé fut a fő túraútvonal, nem arra, amerről jöttünk.
A Hajdučka vrata felé vezető utolsó szakasznak csak az eleje volt kicsit meredek, itt viszonylag gyorsan jó 100 méteres szintet kellett letudni, hogy aztán az út nagyjából 1950 méteres magasságban kanyarogjon a tovább.
A Crvenjak-tó 2000 méteres magasságban
A Crvenjak-tó és a Hajdučka vrata kőkapuja
A túra céljának gondolt kőkapu előtt nem sokkal értünk el az apró Crvenjak-tóhoz. A festői kis tavacska szélén megebédeltünk és figyeltünk a levegőért felszín felé úszó gőtéket. A már említett Highlander túra egyik éjszakai állomása itt szokott lenni a tó partján. Ez biztosan nem tesz túl jót az élővilágnak, de kétség kívül ideális hely a sátrak felállításához.
A Hajdučka vrata sziklaformáció csupán 500 méterre volt a tótól (10. km, 2000 méteres magasság). Kőre festett felirat jelölte, hogy hol kell letérni és néhány lépéssel arrébb már fel is tárult a lélegzetelállító látvány, melyhez foghatót még sosem láttunk. Az üledékes kőzetből álló szikla valóban egy hatalmas kaput képez, innen az elnevezése. (Ugyanakkor a nyíláson átvezető út a szakadék felé vezet, tehát az elnevezés inkább csak képletes. A völgybe vezető út a kaputól kissé balra indul.)
A kilátás fenomenális, hiszen pont rálátni a Neretva- és a Diva Grabovica völgyekre, a türkiz színű vízre. A folyó ezen a ponton 160 méteres magasságon folyik, tehát mi több mint 1800 méterrel voltunk felette. A látványt egyfelől tehát a Neretva kanyonja határozta meg, másfelől közvetlenül alattunk tátongott a Čvrsnica mély szurdokvölgye, a Diva Grabovica-völgy, továbbá a velünk pont szemben magasodó Prenj. (A szemközti hegyóriás látványos sziklás csúcsai alapján a Bosnyák Himalája elnevezést kapta.)
Kávézás a Hajdučka vrata sziklája alatt, a háttérben a Diva Grabovica kanyon
A Vilinac menedékház
Rövid kávészünet után, délután kettőkor indultunk vissza. A vizünk erősen fogytán volt, egy korábbi táblán pedig azt láttuk, hogy a hegyi házban hideg sör kapható. Elsősorban persze vízre vágytunk, de kíváncsiak voltunk arra, hogy valóban van-e hideg sör itt, mindentől távol.
Visszamentünk addig a pontig, ahol a három csajjal összefutottunk. Mindössze 40 perc volt az út, majd következett egy rövid mászás, ahonnan balra tértünk le megnézni a kilátást. A kilátópont voltaképp a Diva Grabovica kanyon fölé felső peremének közepén volt és remek kilátást kínált. Nagyjából hasonlót, mint a Hajdučka vrata, persze kőkapu nélkül.
Innen a menedékház felé folytattuk utunkat (13,2 km, 1886 m). A Vilinac hegyi házban két férfi fogadott minket. Megkértek, hogy vegyük le a cipőnket, mert csak úgy lehet belépni. Kaptunk forrásvizet csapról és 1-1 hideg sört. Utóbbit persze ki kellett fizetni és meglehetősen drága is volt. A két és fél decis dobozok darabjáért 5 konvertibilis márkát, azaz valamivel több mint 1000 forintot kértek. Cserébe jéghideg volt. A hűtőt napelemekről működtették, de ezeken kívül is kiválóan felszereltnek tűnt a menedék.
Ahogy kiléptünk a házból, egy háromtagú családdal futottunk össze. Ők fent aludtak és épp száraz ágakkal tértek haza. Ezen a ponton elkövettünk egy hibát és nem követtük a táblát, mely a forrást 5 percre mutatta. A hazautunk sokkal könnyebb lett volna, ha feltankoljuk a készleteket, mert később csak kiszáradt forrást találtunk. Tehát, aki erre jár, az mindenképpen a Vilinac menedékháznál vételezzen vizet.
A Vilinac menedékház
A hegyről lefelé – némi kerülővel
Megmásztuk a rövid emelkedőt, mely a Veliki Vilinac kapuját jelölte, de korábbi terveinknek megfelelően nem a 2100-as csúcs felé, hanem abba az irányba indultunk tovább, amerről a három csaj jött. Hittünk a táblának, hogy arrafelé csak négy óra lesz az út.
Az ösvény kiváló volt és szépen egyenletesen ereszkedett a fennsíkon. Továbbra is a törpefenyők voltak a meghatározók, illetve mindenhol virágok nyíltak és nagyon sok volt a lepke. De ez az út nem kínál semmiféle távoli kilátást a környező vidékre, csak a közvetlen csúcsok látszottak. Erről az oldalról a Veliki Vilinac északi sziklái is elég félelmetesnek hatottak és örültünk, hogy fáradt lábainkkal nem kellett felmászni rá. Ugyanakkor az út érezhetően kissé más irányba futott, mint Risovac – és sokkal kevésbé volt látványos, mint amit felfelé bejártunk.
A hegynek ezen a részén a karsztfelszín öblös katlanokat alkot, az ösvény ezek sorozatán vezetett át. A 16. kilométernél, 1600 méteres magasságon egy ilyen katlan oldalában forrást találtunk, de csak némi állott víz volt az alján, inni nem mertünk belőle. Abban bíztunk, hogy valamivel lejjebb, a pásztorkunyónál lesz lehetőségünk inni.
Másfél kilométerrel lejjebb megtaláltuk a házikót, de víz itt sem volt. Ellenben előbb egy három tagú családdal, majd egy négy fős társasággal találkoztunk. Ők mindannyian felfelé igyekeztek, tehát a hegyen töltötték az éjszakát. Mi itt még igen messze voltunk az autóúttól.
A pásztorkunyhótól már végig fenyőerdőben kutyagoltunk. Örültünk az árnyéknak, de az út továbbra is inkább északra, mintsem nyugatra vezetett. A túránk 19,5. kilométerénél aztán elértünk egy murvás úthoz, melynek kiszélesedésében két kocsi parkolt (1465 m). Nyilván a gazdáikkal találkoztunk valamivel korábban. Nagy tempóban, de szomjasan indultunk tovább. Útközben találtunk egy újabb házat, melynek ugyan volt ciszternája, de nem volt lefedve, így ez a víz sem tűnt bizalomgerjesztőnek.
A Blidinje-fennsíkot a 22. kilométernél láttuk meg, egyúttal a Blidinje-tó fölötti erdőből felszálló hatalmas füstöt is észrevettük. A következő kilométertől már a műút mellett gyalogoltunk. A térkép alapján valóban Risovac faluban értünk ki, de meglehetősen messze a kiindulóponttól. Addig még 4500 méter kellett gyalogolnunk. Útközben figyeltük az oltást elkezdő helikopter manővereit, illetve megnéztük az út szélén lévő temető középkori faragott szarkofágjait. Ebben a kis temetőben a régi sírok mellett második világháborús és egészen új sírkövek is voltak. A fennsík egy másik pontján (Dugo polje) van egy tisztán középkori sírokból álló nekropolisz is, amit érdemes megnézni.
A Čvrsnica kiváló túrahely, de fel kell készülni arra, hogy minden hatalmas. A távolságok is, a magasságok is. Érdemes a vízzel jól gazdálkodni és valamiféle térképet vinni, mert mi anélkül próbálkoztunk. A hegységben nincsen sok túraút vagy ösvény, így végzetesen eltévedni nem lehet. Ugyanakkor a nehéz, erdős-sziklás-bokros terep miatt nem lehet alternatív útvonalakon rövidíteni. A mellékelt térképen jelölt útvonalat mi egy nap alatt jártuk be, nagyjából 11 óra alatt.
