A Babanovaci sípályák megmászása

Aki Babanovacból a Paljenikre igyekszik, annak első lépésben a sípályák valamelyikén kell felmennie a Markovac nevű csúcsig, ami a sífelvonó végét jelenti. A legegyszerűbb és legrövidebb a település félkész és romos síugrótornya melletti sípálya. Mi ezen jöttünk le a nap végén. Felfelé azonban az egyik keletebbre lévő pályát választottuk. Ehhez előbb felmásztunk a torony aljáig és a hegy szoknyáján futó úton balra fordultunk.

Másfél kilométert tettünk meg a szállodák szegélyezte úton, majd egy kanyarral ráfordultunk az Eko-Fis nevű helyre, ami egyfajta kalandpark-sícentrum keverék. A kapunál nem állt senki, így nekivágtunk az emelkedőnek. Errefelé még hóágyúkat is láttunk, illetve a távolból egy mini állatkertet, ahol őzeket lehetett simogatni és még egy medve is kóválygott egy körbekerített területen. Az állatkínzást kihagyva battyogtunk fel a meredek emelkedőn. Az ösvény előbb a pályán vezetett, majd egy rövidebb szakaszon a pályák közti erdőben. Három kilométernyi gyaloglás után értünk fel a kissé leharcolt Markovac csúcsra, azaz 1530 méterre. Kései indulásunk miatt az itteni rövid pihenő az ebéd is volt egyben.

Farmok a Pavo hegy környékén

Az utolsó felvonóoszlopon egy jelet is találtunk, majd a quadok által kijárt úton indultunk keleti irányba. Egy fenyőerdőbe ereszkedtünk, majd egy rövid lejtmenetet követően egy széles fennsíkra értünk, amin szórványosan álltak a hatalmas fenyők. Ez egy nagyon szép és könnyű szakasza volt a túrának. Jel azonban nem volt sehol, így a kanyargó út vonalát követtük, ami a felettünk magasodó Pavo csúcs oldalába vitt minket. Miután átvágtunk a ligetes mezőn néhány száz méternyi meredekebb mászás következett. Az 5. kilométer után egy murvás autóútra jutottunk (1610 m).

Itt a térképünk alapján szemben kellett volna átvágnunk, de hamar kiderült, hogy az ösvény valamilyen épülethez vezet, melynek füstölt a kéménye. Mivel az előző nap megtapasztaltuk, hogy minden nyájat és minden hasonló farmot kutya véd, jobbnak láttuk a kerülőt. A murvás úton folytattuk a túrát a következő kilométeren. Itt egy köre írva Pavo felirat és egy nyíl volt festve, ami egy visszaforduló út felé mutatott. Rövid tanakodás után ezt az irányt választottuk. Egy szélesebb füves hegyhátra jutottuk, ami fokozatosan emelkedve vezetett 1700 méterre. Egész közel voltunk a Pavohoz és végre megláttuk a Paljenik adótornyait is. Jobbra és balra farmok voltak, az egyiknél gyerekek játszottak. Azt olvastuk, hogy a hegy híres sajtját itt fent, helyben állítják elő a frissen lefejt tejből.

Célba vettük a csúcsot és a völgyecskében futó úton indultunk el, bár jelzést továbbra sem láttunk. Szemben előbb egy nagyobb nyáj, majd egy újabb farm tűnt fel, ahonnan kutyaugatás hallatszott. Jobbnak láttuk balról megkerülni a karámokat és a bekerített burgonyaültetvényt. Egészen megnyugtatónak tűnt a helyzet egészen addig, míg egy bokorból egy borjú méretű kutya elő nem pattant. Nem volt közel hozzánk, de azért hangosan jelezte, hogy jobb, ha nem arra megyünk. Fokozatosan araszoltunk balra és az ugató kutyának köszönhetően rátaláltunk a jelzett túraútra (7,3 km, 1750 méteres magasság).

Csúcstámadás

Az 1817 méter magas Čavo-csúcs tövében egy pici hágóra értünk, melyről kitűnő rálátásunk volt a szemközti Paljenikre. Egy széles, kopár mélyedés tárult elénk, melynek szemközti oldalán egy meredeknek tűnő út vezetett az antennákig. A gyerekek ezen a ponton inkább megálltak volna, de némi noszogatásra tovább indultunk. Miközben átvágtunk a kopárnak tűnő területen, egyre több áfonyát találtunk. Nem volt olyan finom, mint a Vlaška Gromila-n, de azért nagyon jól esett.

Az igazán kemény mászás a 8. kilométernél indult: a mélyedés aljáról, azaz 1760 méterről kellett 1933-ra mászni, mindezt egy kilométer alatt. Akárhogy számoljuk, ez 17%-os átlagos emelkedést jelent, de főként a középső 300-400 méter volt kemény, bőven 20% feletti

Elég lassan, öt és fél órás sétával értünk fel a Paljenik csúcsára. Útközben sokat álltunk meg és sokat kellett vinni a legkisebbet, ez pedig nem tett jót a sebességnek. Babanovacból nyilván sokkal gyorsabban is fel lehet érni a Paljenikre. Lefelé nekünk is csak két és fél óra kellett hozzá, igaz valamivel rövidebb utat választottunk hazafelé.

Szűk fél órát nézelődtünk a Paljeniken, mielőtt vissza indultunk volna. Büszkék voltunk arra, hogy megcsináltuk a túrát. A hegytetőre vezető út szép volt, de a csúcs elég nagy csalódás. A Vlaška Gromila érintetlenebb volt, éppen ezért jobban tetszett a Paljeniknél, ami kitűnő helyszín lehet videoklippek forgatására. Jó hír azonban, hogy a Vlašić legmagasabb csúcsa kocsival és kerékpárral is megközelíthető, így nem feltétlenül kell egy napot rááldozni. Bringázók egy nap alatt nem csak ezt a hegyet, hanem a Vlaška Gromila is elérhetik és még marad bőven idejük arra, hogy az északi oldal füves fennsíkját bejárják. Persze csak akkor, ha marad hozzá erejük. Mi mindenképpen ki fogjuk próbálni.