A hegyek lábánál fekvő tó és falu látképe

Fojnica

Mielőtt részletesebben ismertetném a Prokoško-tóhoz való eljutást, röviden szólnom kell a helyről, ahonnan indultunk. Fojnica egy Szarajevóhoz viszonylag közeli kisváros (55 km a távolság), mely leginkább a termálfürdőjéről ismert. A jugoszláv időkben bányaváros is volt, de ennek mi már nem láttuk nyomait. A település fő profiljává érezhetően a turizmus vált. A termálfürdő a város közepén áll. Körülötte üzletek, éttermek és egy apartmanházsor (igen kedvező árfekvésű szállásunk egyébiránt itt volt).

A városban sétálgatva kettős érzésünk volt. Több okból. Egyfelől egyszerre éreztük azt, hogy kicsit lepukkant a hely, de ugyanakkor a korszerűségnek is számtalan nyoma volt. A termálfürdő felkapott, de nem volt igazán nagy tömeg. A város fölé egy ferences kolostor magasodik, de a muzulmán hagyományok is erősek: több mecset és muzulmán temető is van a településen. Ezek a kettősségek tették számunkra nagyon szerethetővé a várost. Összességében nagyon jól éreztük magunk Fojnicán, ideális kiindulópont a környék felfedezéséhez.

A Prokoško-tó bringával és gyalog is megkerülhető

Amíg lehet aszfalton

Előzetesen két útvonalat néztünk a Prokoško-tóhoz. Nem volt nagy különbség a hosszukban, de míg az egyik mindvégig a völgy oldalában kanyargott, addig a másik hosszan követte a patak vonalát és csak mélyen, a völgy végéhez érve indult neki a hegynek. A térkép alapján az előbbi tűnt jobb választásnak. A helyszínen azonban kiderült, hogy a valóságban semmi sem olyan egyszerű, mint felülnézetben. Ráadásul az Google Maps és az AllTrails egymástól eltérő módon jelöli a két út jelentőségét – előbbi a hegyoldalban futót R438-as útként, utóbbi a völgyben kanyargót R655-ösnek mutatja.

A két tervezett útvonal eleje és vége azonos volt, de fogalmunk nem volt arról, hogy mennyit tudunk majd aszfalton tekerni és milyen lesz a köves út állapota. Ezekre a kérdésekre hamar választ kaptunk. Fojnicából északi irányba csak egy út vezetett ki, mely a város végén lévő muzulmán temetőnél fordult jobbra és követte a patak vonalát. Innen még 6 kilométeren, nagyon gyenge emelkedőn és többnyire remek minőségű aszfalton lehetett tekerni. A völgyben több falu követte egymást. Feltűnő volt, hogy sok háznál lehetett terepjárót és sofőrt bérelni. Aki a tóhoz – melyet táblák végig érthetően jelölnek – bérelt autóval akar felmenni, annak mélyen a zsebébe kell nyúlni. Fojnicai szállásadónk szerint egy út 50 euro körül van. Mivel személyesen nem kérdeztünk rá, csak másodkézből származó információnk van, így ennek valóságtartalmát nem tudjuk, ugyanakkor tény, hogy a gyatra és hosszú úton való vánszorgás kiváltására komoly iparág alakult ki.

A reggeli hűvösben tekerve jól haladtunk, de 6 km megtétele után még csak 100 méternyit emelkedtünk. Ez pedig nem tűnt jó jelnek, mert a maradék 16 km-re még legalább 900 méternyi mászás maradt. Tudtuk, hogy az út egyszer be fog durvulni és ez Merdžanići utolsó házainál következett be. Pontosabban az iskola épületénél, ahol egyből 10% fölé kúszott a meredekség. Rövid szenvedés után aztán elérkeztünk ahhoz az elágazáshoz, amelyről azt hittük, hogy az előzetesen tervezett két út csomópontja. Itt aztán hamar kiderült, hogy nincs választási lehetőség. Úgy terveztük, hogy a regionális úton, azaz a Google Maps által R438-asnak jelölten tekerünk majd. Néhány éve, a Zelengorában már megtapasztaltuk, hogy a számmal jelölt utak Boszniában nem feltétlenül jelölnek aszfaltcsíkot. Most sem bíztunk ebben, de reménykedtünk, hogy a sima út kitart valameddig. A valameddig, azonban csak eddig tartott. A Prokoško-tavat egyértelműen jelölte egy tábla, és nem arra, amerre mi terveztük. Az R438-asnál ki volt írva, hogy építés alatt. Maradt tehát a völgy alján vezető út. Az elérhető térképek alapján az sem biztos, hogy a tervezet út elvezetett volna a tóhoz, hiszen például az AllTrails eleve zsákutcának mutatja ezt, és egy teljesen más lehetőséget kínál alternatívaként. Egy a lényeg: arra kell menni a tóhoz, amerre az út mellett elhelyezett táblák mutatnak. Kísérletezni nem érdemes!

Éttermek és szálláshelyek a hegyoldalban

Por minden mennyiségben

Amíg az elágazásnál töprengtünk, egy osztrák család fordult az erdei útra egy A6-os Audival. Fél perc sem telt el és tolattak visszafelé. Ez sok jót nem jelentett. De nem volt mit tenni, a tóhoz fel akartunk jutni, mi amúgy sem vagyunk finnyásak. Az első néhány száz méter lejtmenet volt, majd egy hajtűkanyarral fordultunk rá az emelkedőre, mely innentől egy igen köves és hihetetlenül poros, ugyanakkor többnyire elég széles út volt. Lefelé jövet tapasztaltuk, hogy az autók simán elférnek egymás mellett, még akkor is, ha az egyik teherautó.

Az, hogy az út poros, nem írja le jól a helyzetet. Nem csak az út volt poros, hanem minden. A fákon legalább több méteres magasságig vastagon állt a port. Hiába találtunk egy aranyos esőbeállót (8,5 km), nem tudtunk leülni az asztalhoz enni, mivel mindent vastagon borított a por.

A patak a völgy alsó szakasza mélyen az út alatt fut, keveset, vagy inkább semmit sem láttunk belőle. Az esőbeállóval szemben azonban megnéztünk egy autentikus szénégető kemencét. A következő kilométerek elég lassan teltek, a meredekség folyamatosan 8% környékén volt és szép lassan növekedett a forgalom is.

Kajálni az egyik mellékvölgy bejáratánál ültünk le. Itt a völgybe érkező patak nagyokat bukdácsolva zubogott alá a köveken. Majd folytattuk a tekerést és a túra 11,5. kilométerénél kereszteztük a patakot. Volt itt néhány kisebb vízesés, amire rápillantottunk, majd egy újabb meredek szakasz következett, aztán a 13. kilométernél újra átgurultunk a patak felett. Ezen a ponton nem csak esőbeállót, hanem kiépített kutat is találtunk, melyből jéghideg forrásvizet tankoltunk. Az esőbeállót sajnos leginkább wc-ként használják, így leülni nem érdemes. 

A Jezernica-patak völgyébe több mellékvölgy felől futnak patakok

Enyhülő szorítás

A patakot nagyjából 1200 méteres magasságban kereszteztük és a következő 3500 méteren mindössze 100 métert emelkedett az út. Ezen a szakaszon még egy pici lejtmenet is volt! A hegy oldalában futó másik utat, amin a feljutást terveztük, 16,5. kilométernél értük el. Elég rossz állapotban volt. Vagyis semmivel sem jobban, mint amin eddig jöttünk.

A következő elágazásig minden korábbinál nagyobb porban tekertünk. 17,8. kilométernél fordultunk rá a tó felé vezető út utolsó szakaszára. Ez a pont tulajdonképpen egy kis hágó, melyen egyfelől a regionális út átbukik egy másik völgybe, másfelől egy jókora kút is áll, melybe valahonnan a közelből forrásvizet vezettek.

A következő három kilométeren további 200 métert emelkedett az út, a porhelyzet pedig egyre elviselhetetlenebb lett a sűrűsödő autóforgalom miatt. 1600 méteres magasságban értünk ki az erdőből. Feltárultak a közeli hegycsúcsok, a zöld legelők, de az út környéke szürkésbarna volt a kocsik által felvert portól.

A tavat és a körülötte lévő festői falucskát a Fojnica központjából mért út 22 kilométere előtt láttuk meg. Itt egy szép szikláról nyílik elképesztő panoráma, de érdemes óvatosnak lenni, mert a kőszirt szélén se korlát, se figyelmeztetés, ellenben komoly mélység tátong. Erre az épp akkor odaérkező bosnyák hegyi-vezető hívta fel a figyelmet. Nem nekünk mondta, hanem az általa idegenvezetett dúsgazdag arab családnak, melynek nőtagjai fekete nikábban voltak. Csak a szemük látszott ki, no meg az Armani táskájuk, az aranyórájuk és az aranyszínű (arany?) telefonjuk. Később derült ki számunkra, hogy több hasonló család piknikezik a tó partján. Sőt, a Prokoško-tónál ottjártunkkor lényegesen több volt az arab turista, mint az európai.

Piknik a Prokoško-tó partján

A Prokoško-tó látnivalói

A Prokoško-tó belépőjegy ellenében látogatható. Felnőtteknek 2 konvertibilis márka a beugró, azaz pont egy euró. A parkolás 5 km.

A kéklő vizű tó csodálatosan zöld hegyek ölelésében tálalható. Az egykori pásztorházak ezüstösen csillogtak a júliusi nap fényében. Közelebb érve egyértelművé vált, hogy igen sok a bérelhető, nyaralóként használható épület. De élnek fent öregek is, akik főként teheneket tartanak.

A tóhoz közeledve a házak már inkább nyaralók és éttermek. De találtunk olyan épületet is, melyre a Supermarket felirat volt ráfestve. Kicsit feljebb, a hegyoldalban egy apró fából ácsolt mecset is áll.

A tóparton lehetett lovagolni, illetve helyi termékeket vásárolni. A kötött zoknitól kezdve a mézig igen széles volt a választék. Utolsó bosnyák pénzünkön mi mézet vettük, igen borsos áron.

Aki nem az éttermek teraszán pihent, az a tó partján keresett árnyékos piknikező helyet, vagy megvárta míg a bosnyák vendéglátók felállítják a napernyőket. Nagy élet volt tehát a vízparton, és sajnos sok szemét. Éppen ezért kicsit távolabb táboroztunk le, a hegység főgerince felé induló út melletti magaslaton. Innen szép rálátásunk volt a tóra. Megebédeltünk, majd megkerültük a vizet. A tó hegy felőli partja mentén több kiépített forrást is találtunk.

Korábbi terveink között szerepelt, hogy elegendő erő esetén felmegyünk a Prokoško-tó feletti hegygerincre is, de ez további 300 méternyi szint megmászását jelentette volna. Ehhez már nem maradt elég erőnk. Inkább lefelé indultunk abban reménykedve, hogy az autós forgalom nem indul meg, így nem kell nyelni a port. A stratégia részben bevált.

A Prokoško-tó gyönyörű, ez nem vitás. A Vranica gyönyörű csúcsai és legelői is lélegzetelállítóak. De a forgalom és a por egyáltalán nem tetszett. Talán ki lehet fogni egy olyan időszakot, amikor kevesebb a turista. Ugyanakkor az év nagyobb részében a hely autóval nehezen megközelíthető a télies időjárás, vagy a sár miatt. A június közepe vagy a szeptember eleje tűnik ideálisnak. A völgyből induló transzfer igen drága, saját autóval pedig azok induljanak neki, akik nem sajnálják annyira a kocsit – bár láttunk fent Tesla-t is. Sajnos azt is meg kell jegyezni, hogy a hely – Közép-Bosznia más túrahelyeihez hasonlóan – elég szemetes. A Zelengora vagy a Blidinje vidékén nem láttunk ennyi szemetet, a Vlašić-hegységben annál inkább. A kellemetlenségek és a feljutás nehézségei ellenére a Prokoško-tó meglátogatása erősen ajánlott.