​Đulovac megközelítése

A Papukba eddig mindig a Donji MIholjac érintésével jutottunk el, ezúttal azonban a barcsi határt választottuk. Ennek oka, hogy jóval kevesebb falun kellett átvágni a hegyig, mint nyugati irányból.  Barcsot követően megkerültük Verőcét a várost indokolatlanul nagy ívben megkerülő gyorsforgalmi úton, majd Milanovac felé fordulva átvágtunk a Bilo-hegységen. Ez egy alacsony hegylánc a Dráva vonalát követi. A hegyháton kanyargó autóút elnéptelenedő falvakon vezetett keresztül. Nagyjából két órányi autózás után értük el Đulovacot, áthajtottunk a sínen és a keresztező főutón, majd Nova Krivaja településrész felé vettük az irányt. Néhány száz méter múlva jobbra kanyarodtunk és hamarosan beértünk az erdőbe, ahol a jó minőségű aszfalt mellett parkolóhelyet kerestünk.

Egy kiszélesedésben duzzasztott tavat, és néhány kalyibát találtunk (325 m). Az autót itt tettük le, de tovább is lehet menni a vadászházig. Azonban érdemes arra figyelni, hogy a két hely között van egy sorompó, ami ottjártunkkor nyitva volt, ugyanakkor kérdéses, hogy mindig így van-e.

A Skoblar-vadászházhoz gyenge emelkedőn jutottunk fel (425 m, 1.7 km). Itt egy kiépített forrást találtunk, ami mellett poharak is voltak. Ez nagy szó, mert eddig Horvátországban nagyon kevés szépen kiépített forrást találtunk.

Forrás és vadászház a Skoblar-völgyben

Fel a Daskaš-nyeregre

A vadászházat elhagyva hamarosan elágazáshoz értünk. Innentől a turistajelzésekkel nem volt gondunk, az út során mindvégig jól tudtuk követni a felfestéseket. Ahol a fák hiánya miatt nem volt jel, ott egyértelmű volt az útirány. A jelzett út jobbra tartott, át a hóolvadás miatt megduzzadt patakon. Az árokba hatalmas farönkök voltak beborulva, így könnyen átjutottunk, majd száz méternyi sárdagasztás következett. A völgy mindkét oldalán erőteljes fakitermelés folyt, a gépekkel alaposan kijárták a talajt. Éppen ezért az első adandó alkalommal elindultunk felfelé. Az út eszelősen emelkedett. A következő 1300 méteren 200 méterrel jutottunk magasabbra, de közben élveztük a feltáruló panorámát. A völgy két oldalán a bükköket kitermelték, de a fenyőket (egyelőre) meghagyták. A látvány egyszerre volt szívszorító és csodálatos. Sajnáltuk a nagy fák elpusztítását, de a feltáruló fenyves egészen új arcát mutatta meg a Papuknak.

A Daskaš-nyergen felfelé kapaszkodva már jól látszott a Fekete-hegy gerince és nagyjából látni lehetett a csúcsot is. Az út fokozatosan laposodott és a hegy vonalát követve délre fordult. Következett egy rövid, de kemény emelkedő, majd 4.3 km megtétele után, 685 méteres magasságnál, arra a pontra jutottunk, melynél a Đulovac irányából a Fekete-hegy felé futó két völgy a legközelebb kerül egymáshoz. Itt átvágtunk a széles erdészeti úton és a szemközti ösvényen megkezdtük a felfelé vezető utolsó szakaszt.

A következő 750-800 méteren ismét meredek lett az út (20% vagy a felett). Nagyjából 750 méteres tengerszint feletti magasságnál elértük a „hóhatárt”. Innentől nehezebben a haladtunk a nagyjából 10-15 cm-es hóban. A tavaszi túrának és a 15 fokos melegnek odafent semmi nyoma nem volt. Nem ilyen időjárásra készültünk, de szerencsére nem fáztunk. Ugyanakkor a Papukban mindig zordabbak a körülmények, mint odahaza. Hó egyébként csak a hegy északi oldalán volt. Ezt akkor állapítottuk meg, amikor elértük a vékony hegygerincet és lepillantottuk a meredek déli oldalra.

A hegyháton csak néhány percet gyalogoltunk a hegycsúcsig (864 m, 5.2 km). A Fekete-hegy tetejét szép homokkő sziklák alkotják, de csak minimális kilátás van  Đulovac falu irányába. A hegytetőn áll egy első pillantásra funkció nélküli fémoszlop és egy halványzöld konténer, mely bivakként funkcionál. A menedékben rendetlenséget és koszt találtunk. Nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek, azonban a környező hegyekben ez az egyetlen éjszakázásra használható épület. Az oszlopra a bátrabbak felkapaszkodhatnak és onnan szép kilátás nyílik. De hangsúlyoznunk kell, hogy nem egy tipikus kilátóról van szó (lásd a fotót).

A Fekete-hegy csúcsa a konténerrel és az oszloppal, amire a bátrabbak felmászhatnak

Végig a gerincen a Varjú-kőig

A csúcsot elhagyva nyugati irányban indultunk tovább. Két perc múlva elértünk a déli oldalon lévő jelzett ösvényig, mely a Ljutoč-nyereg felé vezet. Az út innentől kiszélesedett és hamarosan egy friss irtáshoz értünk. Követtük a jelet, ami visszavezetett a gerincútra. A hó egyre mélyebb lett, emiatt egy rövid szakaszon ismét az erdészeti utat választottuk, de a Varjú-kő felé csak a jelzett túraúton lehet eljutni, ezért újra a hóban bukdácsolást kellett választanunk.

A kissé kiszélesedő hegyhát két oldalán több forrás is van. Egyet meg is néztünk(798 m, 7.1 km). Ez volt a Široko vrelo, mely egy kiépítetlen forrás, a víz a faleveleken keresztük bugyog ki a hegyoldalból. Hasonlóan festett a Vrani kamen északi oldalán lévő forrás is.

A Varjú-kő csúcsához vezető utolsó szakasz a Široko vrelonál kezdődik. Nem kell nagy emelkedőre gondolni, mert a Fekete-hegytől folyamatosan 800 méteres magasságon barangoltunk. A Varjú-kő csúcsát egy kőből épített geodéziai torony jelöli (833 m, 7.7 km). Hasonló áll a Psunj-hegység legmagasabb csúcsán, a Brezovo polje-n is. A Vrani kamen, azaz a Varjú-kő igazi látványossága azonban nem a torony, hanem az innen nagyjából egy kilométerre lévő homokkő sziklaformáció, azaz a valódi Varjú-kő. Érdemes megnézni a néhány száz méteres csipkés sziklákat, még akkor is, ha nincs semmiféle kilátás a környező tájra. Ez a vidék mindentől távol van, nem véletlenül lett a Vrani kamen fényszennyezéstől mentes környéke 2019-ben nemzetközileg is jegyzett csillagoségbolt terület.

Geodéziai oszlop a Varjú-kőnél (833m)

Visszaút

A Nyugati-Papuk északi főgerince a Varjú-kőtől folyamatosan veszít a magasságából. Az utolsó komolyabb csúcs a nagyjából két órányira nyugatra lévő Petrov hegy (614 m), melyre aszfaltos út vezet Daruvárról. Addig azonban nem mentünk el, hanem a Vrani kamen forrás érintésével északra indulva megkezdtük a visszautat. A tervünk az volt, hogy nem a havas gerincen botorkálunk vissza, hanem a hegyoldalon kanyargó erdészeti utat követjük. Ehhez kétszer is át kellett vágnunk az erdőn. Szerencsére mindvégig jó szolgálatot tett a telefonos térképalkalmazás (Avenza Maps), melyre letöltöttük a Papuk turistatérképét. Jó tíz éve vásároltunk papír alapú térképet is, de azon a hegység nyugati része egyáltalán nincs rajta. A telefonra letölthető térképen a gps mutatja az aktuális helyzetet, így nem lehet eltévedni, a Papukban túrázóknak ez erősen ajánlott. Aki pedig ezen a nyugati részen szeretne túrázni, annak enélkül nem szabad elindulnia.

A visszafelé tartó szakaszon előbb három quadossal találkoztunk, majd egy szarvas rudlit pillantottuk meg (sajnos a fényképezésre nem maradt idő, hamar eltűntek az elegyes erdőben), majd egy róka nézett velünk farkasszemet. Egy laza, alig egy órás sétával eljutottunk a két völgyet elválasztó nyeregig (685 m, 14 km), ahonnan már csak le kellett ereszkednünk a Skoblar-völgybe a forráshoz (425 m, 16.4 km), majd onnan az autóig (325 m, 18.2 km).

A Papuk nyugati szeglete elsősorban azoknak ajánlott, akik szeretik a vadregényes, kevéssé járt vidékeket. Meredek hegyoldalak és mély völgyek alkotják ezt a vidéket. Kevés a jelzett út és kevés a turista, ugyanakkor eddig minden alkalommal összefutottunk vadakkal (szarvasok, őzek, vaddisznók, rókák). Sajnos ez sem teljesen érintetlen vidék, mert a hegyen élénk fakitermelés folyik, illetve mindkét oldalon van kőbánya. Ennek ellenére ez egy elzárt erdőség, ahol tiszta a levegő és jól esik egy komolyabb séta.