A Turjak-tanösvény keleti ága és a Pliš

A Turjak-tanösvény egy kis völgyet fog közre a Mališćak déli oldalán. Mindkét ága egy murvás útról indul, amelyen tovább haladva a Sokoline sziklamászóhely is elérhető. Mi az első elágazásnál neki is vágtunk a hegynek, mert az első úticélunkat innen lehet megközelíteni. Az 559 méteres magaslat a Velikához legközelebbi csúcs. A tanösvény elejétől nagyjából fél óra alatt teljesíthető a mintegy 200 méteres szintemelkedés. Az út első szakasza egy növendék bükkösön vezet át. Ez elég unalmas rész, de bemelegítésnek megteszi. Aztán ahogy egyre meredekebbé válik a hegy, a növényzet is átalakul. A fiatal bükköst egy csodálatos karsztbokor erdő váltja, ahol nagyon sok növényfaj alkot csodálatos ökoszisztémát. A tölgyek mellett fenyők magasodnak, alattuk borókák zöldellenek. De márciusban találtunk itt jó néhány virágzó gyümölcsfát is, melyek magjai vélhetően a faluból kerültek fel. Az aljnövényzetet többek között liliomok, kikericsek és íriszek alkotják.

A tanösvény – hasonlóan a többi papuki tanösvényhez – jól jelölt és remekül táblázott. A frissen kihelyezett információs táblák horvát és angol nyelvű ismertetőket tartalmaznak, és viszonylag sűrűn követik egymást. Fél órás mászást követően aztán a meredek útról egy kis gerincre értünk, ahonnan csak néhány lépés a dolomitbánya kerítése. Korábban itt be lehetett surranni a bánya szélére és jobban rá lehetett látni a kőfejtőre, mint napjainkban, de a mostani állapot kétség kívül biztonságosabb.

A hegycsúcs (1.6 km, 559 m), mely siklóernyős felszállóhelyként is használatos, a bánya kerítésétől alig 5 percre van. Az út elég meredek, de rövid. A Pliš-ről csak déli kilátás nyílik, az azonban remek, bár mi a kora délelőtti fényben (pont szemben sütött a nap) keveset láttunk a kissé párás Pozsegai-medencéből. Érdemes a délutáni súroló fényben próbálkozni.

A kép közepén Velika vára és a Lapjak csúcs

A Plištől a Mališćakig

Rövid nézelődés után tovább indultunk a Mališćak felé. Ehhez előbb le kellett ereszkednünk a bánya kerítéséhez, majd egy bájos, keskeny ösvény következett, melyet mindenféle vadvirágok szegélyeztek. Ezeknek május legelején még csak egy kisebb része virágzott, az íriszek és a liliomok még nem. Érdemes a tavasz végén, vagy a nyár legelején felkeresni ezt a helyet. A keskeny gerinctől nyugatra egy kis völgy, azon túl a Turjak-gerinc van, keletre pedig végig a bánya drótkerítése fut. Nagyjából száz méter után az addig lapos út meredekké válik, de továbbra is a karsztbokor erdőben lehet gyalogolni.

A kőfejtő kerítésének legészakibb pontjáról még rá lehet látni a Pliš-re. Az út innen elágazik (2.3 km, 570 m). A tanösvény balra tart és meredeken fut fel egy kisebb hegytetőre. A régi turistaút ugyanezt a púpot jobbról kerüli. Előbbi talán rövidebb, az utóbbi lankásabb, de mindkettő jó választás, mert hamarosan újra egyesülnek (3 km, 650 m).

A két út találkozásától az erdő kissé átalakul. A tölgyeket bükkös váltja, a dolomitot pedig szürke homokkő. Egy információs tábla jelöli is, hogy a két kőzet találkozásánál források bukkannak elő. Egy ilyen mellett nem sokkal ezután a jelölt út is elhalad. Azonban ismételten jelzem, hogy a Papukban lévő források kiépítettsége meg sem közelíti azt, amihez mi, Magyarországon hozzászoktunk. Ebben az esetben pakoltak néhány követ a forrás szélére, de más nem történt. Az alacsony vízhozamú forrásvízből mi nem szívesen töltöttünk volna a kulacsainkba. És így volt ez a többi útba eső forrás esetében is.

Innen csak pár perc a csúcs, de ez egy igen meredek szakasz (20-24%) – igaz, nem hosszú. A rövid mászást követően hamarosan elérkeztünk egy táblákkal gazdagon ellátott elágazáshoz. Innen balra a Mališćak épített kilátójához, egyenesen pedig a menedékházhoz lehet eljutni (de néhány lépésnyire lehet választani egy olyan utat is, mely a házat kihagyva kerüli meg keletről a púpot és vezet tovább szakra (de nem érdemes a házat és a keresztet kihagyni).

A Mališćak kilátója (740 m) és a hegység főgerince

A Mališćak

Az elágazásnál 10 percet jelöl a tábla, de valójában ennél sokkal gyorsabban el lehet érni az épített kilátót. Az ösvény hangulatos, alacsony növésű (részben nyírfa) erdőben kanyarog. A fák itt nem érnek az égig. Ennek alighanem az is az oka, hogy ez a magaslat egy szeles pontja a hegységnek. A kétszintes, fából ácsolt kilátó mellett van asztal és padok. A pecsételőhely a torony lábánál található. A legfelső szinten pedig egy ugyanolyan távcső van, mint a Točakon, Nevoljašon és a Češljakovački csúcson.

Az említett magaslatokkal ellentétben erről a hegyről tökéletes a körpanoráma, semmiféle zavaró körülmény nincs. Észak felé feltárul a Mališćak és a Lipovac hegyek közti völgy, azon túl pedig a hegység központi gerince a 953 (vagy 954) méter magas Papukkal, rajta a lokátor fehér gömbjével. Tőle keletre jól kivehető az Ivačka glava jellegzetes púpja (913 m). Északkeletre, majd keletre fordulva a Koprivnato brdo és a Nevoljas-nyereg következik, illetve a Češljakovački csúcs. Ahogy délre fordulunk, feltárul a Pozsegai-medence a déli peremhegyeivel (Dilj, Pozsegai-hegység). Szép időben jól kivehető Pozsega városa és tőle keletre lévő Pleternica. A távolban pedig a Kozara-hegység is feltűnik. Ez már Bosznia-Hercegovina legészakibb magashegysége (egyúttal nemzeti park).

Ahogy nyugatra fordulunk és a szemünkkel követjük a Pozsegai-hegységet, úgy a horizonton egy magasabb hegyvonulat is látszik. A Psunj nincs 1000 méter, de valamivel magasabb, mint a Papuk és a Kozara. Ha tiszta az idő, akkor a Brezovo polje (984 m) tetején magasodó tv-adó vékonyka vonala is jól kivehető. Az a Psunj teteje.

Ettől északnyugatra egy laposabb hegytömb van (Ravna gora a Nyugati-Papuk déli derince) és aztán innen újra a Lipovacra látunk rá, azaz körbeértünk.

A Mališćak másik remek kilátópontjához vissza kell sétálni az említett elágazáshoz és a táblázott ösvényt kell követni északkeleti irányba. Egy kicsi ereszkedés után egy nagyon rövid emelkedő következik (4.2 km, 720 m). A menedékház ezen a púpon áll. A házacska talán a legjobb menedékház a hegységben. Van grillezőhely a teraszán, bent asztalok, padok, vaskályha, a tetőtérben pedig lehet aludni. A ház tetején napkollektor is van. Az alsó szintről pedig remek a kilátás a fakeresztre.

A házat megkerülve ki lehet ülni a szikla szélére, az említett fakareszt tövébe. Ez a kereszt egy újabb példány. A korábbi sajnos elkorhadt, pedig sokkal szebb volt, mivel egy tökéletes keresztet formáló fát állítottak a horvátok a sziklapárkányra. A mostani két darabból van összeillesztve. Sajnos pont a természetesség hiányzik belőle.

Erről a pontról nincs körpanoráma, csak egy irányba lehet kilátni, de így is csodálatos az alattunk feltáruló tér. Jól kivehető a szemközti Ivačka glava és a Papuk, illetve látszik az erdőben kanyargó autóút vonala, mely Jankovacot köti össze Velikával. Sokan használják, de tudni kell, hogy a Nevoljaš-hágójától nincs leaszfaltozva.

Némi nézelődés után tovább indultunk a Mališćakról, melynek északi oldalán még megnéztünk néhány szép sziklát és megállapítottuk, hogy egészen jó lesz nyár derekán az áfonyatermés.

Pihenő a Mališćakon

Orahova voda

A következő pont, amit el akartunk érni az Oravhova voda nevű pihenőhely volt, mely nagyjából 3 km-re, északra található a Mališćaktól (7 km, 755 m). Ez egy könnyű szakasz, a jelzett út egy széles erdészeti úton vezet. Menet közben van leágazás jobbra, a Veličanka-patak völgye, azaz a már említett Velika-Jankovac út irányába, illetve le lehet térni balra is, a Sokoline szikla felé. Előbbi azoknak lehet érdekes, akik egy Turjak-Pliš szakaszt kihagyva szeretnék megnézni a Mališćakot. Utóbbi pedig azoknak, akik a Déli terasz felé szeretnék levágni az utat.

Mi azonban kutyagoltunk a forrás felé. A térképünk Orahova voda-ként jelöli a helyet, a táblákon Orahove vode van, de nyilván ugyanarról a helyről van szó. Itt egy nagyobbacska esőbeálló van, természetesen épített grillezőhellyel, padokkal, asztallal. A házacskán horvát zászló. Ugyanakkor meglepően szemetes volt a hely ottjártunkkor.

Az Orahova voda a háztól néhány lépésre nyugatra van. Ugyan kiépített forrás, de nem olyan ez sem, mint Magyarországon. A víz egy kisebb, majd egy nagyobb medencében van duzzasztva. A belehullott növényi részektől koszosnak tűnik a víz. Viszont a minősége jó. Ezt bizonyítják a vízben tavasszal, nyaranta hemzsegő állatok. Láttunk egy nagyobbacska gőtét, illetve rengeteg 4-5 cm-es utódot. A kicsiről nem tudtuk megállapítani, hogy foltos szalamadrák-e vagy gőték, de hajlunk rá, hogy az előbbiek lárvái voltak.

Előtérben a forrás az Orahova voda pihenőhelynél (755 m)

A túra nyugati ágán a Staržemanski gradig

Az Orahova voda remek pihenőhely azoknak, akik az Ivačka glava vagy a Papuk csúcs irányába mennek tovább. A forrástól mindkettőt tábla jelöli. Mi azonban nem hegynek föl, hanem lefelé indultunk, a Lipovac nevű magaslat keleti oldalában. A túrautat választottuk, de nem volt könnyen járható, mivel sok volt a kivágott és az út közepén hagyott fa. Aki nem akar szenvedni, az választhatja a kicsit mélyebben futó erdészeti utat, egy ponton a kettő találkozik (9.3 km, 675 m. Jelekkel azonban nincs gond.

A keresztező erdészeti útig keveset ereszkedtünk a bükkösben, innen már komolyabban csökkent a magasság és az öreg erdőt előbb fiatal bükkerdő, majd elegyes váltotta. Az utolsó kilométeren már egy nagyon izgalmas tölgyesben túráztunk. Körös-körül hatalmas, évszázados tölgyek maradványai feküdtek a fiatalabb fák árnyékában. A famatuzsálemek átmérője sok esetben meghaladta a 1.5 métert. De úgy láttuk, hogy a legtöbbet kivágták valamilyen okból.  

Az Orahova voda melletti tábla 1 órás sétát írt a Staržemanski gradig. Ez a szakasz azonban aligha teljesíthető ennyi idő alatt. A táv közel 4.5 km és a terep nem mindenhol egyszerű. Mi rohamtempóban igyekeztünk haladni, mert innen még sok volt hátra.

Északi kilátás a Staržemanski gradtól (584 m), szemben a Papuk csúcs

Staržemanski grad és a Sokoline szikla

Nevével ellentétben a kis hegycsúcson nincs vár. Pontosabban már a török idők előtt elpusztult Sztrazsemlye vára. Nagy építmény nem is lehetett, mert a hegytető apró méretű, talán leginkább a Tapolca melletti Hegyesdre hasonlít – azonban nem olyan kopár, mint az. Az utolsó 200 métert kegyetlenül meredek emelkedőn kell megtenni, de az erőfeszítés megéri. A csodálatos tölgyek közül több irányba nyílik kilátás. A legjobban északi irányba, a Lipovacra és a Papukra lehet rálátni. De a fák közül a Kamengrad irányába (nyugat) is ellátni, illetve keletre a Sokoline mészkőtömbjére, valamint a Južna terasa szikláira is szép rálátás van.

A hegytetőt itt is tábla jelöli, az egykori építményre legfeljebb a csúcs közepén lévő mélyedés enged következtetni. Az a hely az őszi túrákra is kifejezetten ajánlott, hisz a különféle fafajok alkotta környező erdő minden bizonnyal csodálatos látványt nyújt.

A „várhegytől” két jelzett úton lehet leereszkedni a völgybe. Az egyik délkelet, a másik észak felé kanyarodik. Utóbbi elhalad a Babja peć barlangnál, előbbi pedig a völgy bejáratánál éri el a Radovanka-patakot. Mi toronyiránt indultunk lefelé, mert minél előbb el akartuk érni a völgy talpát, hogy megnézzük a Sokoline sziklát. Nem volt rossz a választás, a hegyoldal nem volt túl meredek, a patakon pedig könnyen átjutottunk (12.3 km, 415 m).

A Sokoline mészkősziklája néhány tíz méter széles és ugyanilyen magas. Összesen 10 kiépített útvonal van rajta. A szikla alja közvetlenül az erdészeti út mellett van, kicsivel feljebb pedig találtunk egy apró parkolót is.

Öreg tölgyek a Južna terasa-n

Az utolsó emelkedő és a Južna terasa

A sziklafalnál nem nézelődtünk sokat, mert öt óráig fel akartunk érni az utolsó kilátópontra. Az első másfél kilométert a murvás erdei úton tettük meg. Balra tőlünk a bővízű Radovanka-patak csörgedezett. Jobbra pedig egy helyenként sziklás, meredek partoldal magasodott fölénk.

A Južna terasa felé vezető utat tábla jelöli (13.9, 543 m), de innentől nincsenek jelek. Érdemes online Papuk térképet használni (Avenza maps). A tábla a hegyoldal felé mutat, de ösvény egy rövid szakaszon nincs, viszont 3-4 perc alatt elérhető egy kezdetben lapos, majd piszok meredekké váló erdészeti út, pontosabban inkább traktornyom. Ezt kell követni. A meredekség bőven 20% feletti, de vannak 35%-os részek is. Az út aztán balra fordul, de a meredekségéből nem ereszt. A töréstől 150 méterre jobbra kell fordulni egy eleinte kissé nehezen járható ösvényre.

Jel továbbra sincs, azonban az út innentől már nem emelkedik. A Turjak-gerinctől nyugatra kialakított erdei út az egyik leghangulatosabb a Papukban. A déli teraszt még öt óra előtt elértük (15.7 km, 585 m). A helyet egy apró elágazás jelöli. Itt találtunk befejezetlen jeleket a fákon: azaz a fehér kör mellé még nem festettek pirosat.

A Južna terasa varázslatos hely. Csodálatos kilátás nyílik a Pozsegai-medence nyugati felére, a Psunj-ra és a Staržemanski gradra. De igazán fantasztikussá a sziklák és a közöttük tekergő, girbegurba törzsű tölgyek teszik ezt a mesebeli helyet, melyhez hasonlót még nem találtunk a környéken. A sziklát tövében a tavasz közepén kockás liliomok nyílnak.

Južna terasa sziklái