Galicától Dečevaniig

Túránk kiindulópontja a Galica nevű üdülőfalú volt. Ezúttal itt béreltünk ki egy hegyi házat, nem a zajos Babanovacon. Házigazdánkról, Senadról kiderült, hogy a hegyvidék jó ismerője, kiadóként és szerzőként több könyvet is írt a Vlašić-ról, így kaptunk tőle néhány túratippet – már amennyire megértettük a némettel kevert horvátot egy pici angollal megfűszerezve.

Galica a hegy déli peremén van, nagyjából 1450 méteres magasságban. Ide ér fel a Trvanikból kanyargó szerpentin. A településen sok felújított és új építésű ház áll, jelentős részük kiadó. De a travnikiak közül is sokan töltik itt fent a nyarat. Szomszédunkban Senad barátja lakott, aki korábban Svájcban dolgozott, most a hegyen tölti a nyugdíjas napjait.  

Birkák és röplabdapálya Galican

Galicáról először a Dečevani nevű magaslatra akartunk feljutni. A fennsíknak ezen az 1770 méter magas kiemelkedésén (csúcsnak nem neveznénk) áll a Jusuf Pečenković hegyi ház, mely Galicaról jól látható. Felfelé többféle út is választható. Mi különböző ösvényeken mentünk fel, illetve jöttünk le. A közös bennünk, hogy egy jól belátható füves mezőn vezetnek keresztül. A hegység egyik fontos jellemzője éppen ebből fakad. A Vlašićot évszázadok óta használják legeltetésre. A túrázó lépten-nyomon nyájakba és pásztorokba botlik a hegyen. És persze kutyákba is, melyek hangos ugatással védik a rájuk bízott állatokat. Ahol van ember, ott nem kell tartani a kutyáktól, de néhány helyen nem volt juhász, csak állatok, illetve voltak olyan farmok, ahol csak a kutyák voltak otthon. Ezeket jobbnak láttuk elkerülni. Senad egyik könyvében pontosan jelölve volt, hogy a fennsík melyik pontján melyik családnak van hegyi háza, és kihez tartoznak az egyes nyájak.

A legeltetésre használt kiterjedt mezők másik sajátossága, hogy a hegység nagy része jól belátható és ehhez még csak egészen magas csúcsokra sem kell felmászni. Jelzések azonban csak nagyon korlátozottan vannak, az utak azonban ezek nélkül is többnyire jól követhetők. Amikor augusztus közepén voltunk, akkor a fennsík inkább sárga volt, mint zöld. Július elején azonban még minden üde volt és friss. A fű zöld volt, és hatalmas területet borított vadvirágtenger. Különösen ott volt igazán sok és sokféle színes virág, ahol kevesebb nyáj tartózkodott.

Az első, felfelé vezető szakaszon a hegység déli pereméhez viszonylag közel vezet az út. Szép időben messzire ellátni délre. Feltárul a mintegy 800-900 méterrel mélyebben elterülő sűrűn lakott völgy, ahol egymás után felfűzve sorakoznak a városok Viteztől Travnikon át Turbeig. A völgyön túl pedig a Közép-Bosnyák Érchegység vonulatai kezdődnek. Ezekből a völgyre telepedő rétegfelhő miatt csak az első órában láttunk valamit, aztán az impozáns sziklafalat, mely nagyszerű perspektívát kínálva hirtelen szakad a mélybe, illetve a völgyet betakarta egy rétegfelhő. Sőt, a magasabb csúcsok is felhőben voltak, így a célul kitűzött Paljenik is.

A hegyi házhoz jó tempóban értünk fel, az utat már ismertük eddig a pontig (1770 m, 3.5 km). Az ötven férőhelyes ház mellett egy füves mini-focipálya áll, melyen épp egy csapat fiatal karate-táborozó fejezte be a reggeli gyakorlatot. Vizünk még volt, így nem töltöttünk a háztól 100 méterre délre lévő forrásból, de akinek szüksége van erre, az megteheti, a víz kiváló.

A Jusuf Pečenković házhoz egy murvás úton autóval is fel lehet jönni. Ez az út aztán tovább is fut a különféle farmok, illetve a Paljenik felé. Utóbbi felé folytattuk utunkat, elhagyva a Dečevanin lévő jól táblázott elágazást. Erről az oldalról a hegycsúcs megmászása semmiféle nehézséget nem okoz, a gyerekekkel is simán teljesíthető a táv (akár Galicaból). Tavaly az északnyugati túraútvonalat választottuk, ami meglehetősen meredek.

Birkák a Paljeniken

A Paljenik csúcs

Az út a csúcsot keleti irányból kerüli (1933 m, 7 km). Itt találkoztuk az első nyájjal és a birkákra vigyázó juhásszal, akit két kutya is kísért. A Paljenikről szép körpanoráma nyílik, leszámítva a különféle adótornyok és kiszolgálóépületek csúfságát. Azt most sem tudtuk eldönteni, hogy pontosan mi működik odafent, és mi rohad használaton kívül.

Mindenesetre a Vlašić tetejéről tiszta időben messzire ellátni. Ezúttal azonban nem volt igazán szerencsénk. A felhő ugyan felszállt, még a nap is kisütött mire felértünk, de a délre lévő hegyoldalt vastagon takarta a felhő. Észak felé azonban messzebb lehetett látni és a horizonton meg is pillantottunk valamit, ami a fenyők felé emelkedett. Fogalmunk sem volt, hogy mi az, de úgy tippeltünk, hogy arra lehet a Ljuta Greda magaslat. Nem tűn túl távolinak, persze közelinek sem, mégis úgy határoztunk, hogy elindulunk felé, aztán meglátjuk, hogy meddig jutunk.

A számunkra fontos irányba, azaz északnyugat felé nem vezet le jelzett ösvény a Paljenikről. A Dečevaninál lévő kereszteződéshez, ahol több út is összefut, nem akartunk visszamenni. De szerencsére megpillantottunk egy lefelé tartó keréknyomot, amit elkezdtünk követni. A nyom később egy farm felé tartott, ahol több kutyát is láttunk, ezért magasabban maradtunk. A kövek közt nem volt egyszerű a lejutás, de fél órás sétával elértük a Vlaška Gromila és Paljenik közti utat (1655 mm, 9 km). Innen a terep egyszerűbbé vált.

Legelő és házak, szemben a Paljenik hegy

Farmok a fennsíkon és a völgyben

Ahogy magunk mögött hagytuk a Paljeniket és áthaladtunk a Veliki Ljuljevac illetve Veliko Plandovo közti apró nyergen (1644 m, 9.5 km), egy kiszélesedő mezőre értünk. Itt kevesebb volt a szikla és sokkal több a virág. Néhány lépéssel arrább egy természetesnek tűnő gödör volt, amit a látvány alapján dögkútként használnak a helyiek.

Az út innen kissé balra tartott. A hegyoldalban egy sor hegyi ház, farm sorakozott. Míg korábban alig-alig láttunk életet a hegyen, itt egyszeriben nagy sürgés-forgásnak lehettünk szemtanúi. Bármerre néztünk birkanyájak legeltek vagy hűsöltek a kevés fenyőfa árnyékában. Az első utunkba eső házaknál tehenek és lovak voltak. Kicsivel feljebb gyerekek hintáztak, mellettük a felnőttek kerítést javítottak. Nem túl messziről kutyák ugattak felénk. A hangjuk egy fenyőfacsoport tövéből, pont abból az irányból jött, amerre az ösvény vezetett. A közeli háznál egy kislány és anyukája teregetett. Őket kérdeztük meg az útirányról, illetve a kutyákról. Az asszony megnyugtatott minket, hogy nyugodtan menjünk tovább a völgy felé, majd egyenesen felfelé. Az ebekkel ne is foglalkozzunk nem bántanak.

A kutyák valóban nem jelentettek veszélyt, mert meg voltak kötve, az út pedig valóban a völgy felé kanyarodott és ereszkedni kezdtünk. A térképünk szerint innen a Ljuta Greda felé két úton is el lehetett jutni. Mi a balra tartót választottuk azért, mert az nem vitt le közvetlenül a völgy aljában lévő házakhoz. Reméltük, hogy ezzel a kutyákat is elkerüljük. Ahogy nekivágtunk az emelkedőnek balról feltűnt egy tekintélyes méretű juhászkutya. A távolabb lévő nyájtól indult és kíváncsi volt ránk. Mi annyira nem igényeltük a társaságát, de igazából csak elkísért minket a területének határáig és visszafordult. Ekkor értük el a Babanovacról Ljuta Greda felé vezető túrautat (1590 m, 12 km).

Bosnyák liliom

A Ljuta Greda liliomai

Innen a ritkás fenyvesben gyalogoltunk felfelé. A fák nem adtak igazi árnyékot. Jelet csak kilométerekkel feljebb láttunk, de már hallottunk emberi hangokat. Ezek részben egy közeli farmról jöttek (ahol ismét volt kutya), részben a Ljuta Greda felől.

A csúcs közelében a hegy meredeksége enyhült, az ösvény kiért a fák közül és két barakk mellett elhaladva már láttuk a csúcsot a furcsa építménnyel, mely kimagaslott a környező fenyők közül. A munkások egy nagyjából 10 m magas betonliliomon dolgoztak. Az emlékmű a bosnyák hősöknek fog emléket állítani és azért formáz liliomot, mert ez volt a középkori bosnyák királyság címerén. De azt is észrevettük (nem volt nehéz), hogy a Ljuta Greda körüli mezőkön igen nagy számban virágzik július elején a sárga virágú bosnyák liliom. Szóval egy igazán nemzeti (bosnyák) helyre érkeztünk.

Délután kettő körül a csúcson pihentünk egyet, mögöttünk bosnyák építőmunkások énekeltek. A Ljuta Greda (1739 m, 14.8 km), ahogy arra már utaltam, nem emelkedik ki nagyon a fennsíkból. A leginkább észak felé lehet kilátni a tetejéről. A közelben itt is farmok vannak, kicsivel távolabb pedig az erdő kezdődik. Nem sokkal távolabb ered a hegység legfontosabb vízfolyása az Ugar.

Késő délutáni panoráma a Dečevani kilátópontról

Vissza a Ljuta Greda-ról

A Ljuta Greda tövében apró focipálya is van. Ezt megkerülve egy másik utat választottunk visszafelé. Déli irányba indultunk, át a virágtengeren. Jel erre sem volt, de keréknyom igen. Tíz percnyi séta után világossá vált, hogy az irány nem teljesen jó, az út pedig erre zsákutca. Szemközt ugyan láttuk a helyet, ahol át kellett volna kelnünk Dečevani felé, de a Kozica patak gyorsan mélyülő völgye utunkat állta.

Nyugat felé fordultunk és megcéloztuk a völgy felső részén lévő farmokat (amelyeket korábban elkerültünk). Az egyiknél egy öreg bosnyák asszony próbált velünk beszélgetni, de egy szót sem értettünk, kivéve azt, hogy „voda”. A házától nem messze valóban volt egy kiépített forrás (1514 m, 17.5 km). Ezt érdemes megjegyezni, mert sok vízvételi hely nincs a Vlašićnak ezen a részén.

A völgy aljáról lassan vánszorogtunk felfelé. A fák alatt hűsölő kutyák ezúttal nem ugattak. Nem sokkal később elértük a dögkutat is és elindultunk a balra tartó úton, de a szemközti farmról már kiszúrtak minket a házőrzők, ezért inkább a másik oldalról kerültük a Veliko Plandovot. Ez a kitérő távolságban nem volt nagy, ám jelzett örvény híján a sziklák közt próbáltunk meg nehézkesen utat találni.

A Paljenik tőlünk jobbra, a Vlaška Gromilat tömbje balra magasodott. A két hegy közti völgyben elég lassan haladtunk, mert az emelkedő néhol elég combos (15-20 %-os szakaszok). Az út nagyjából 1770 méteres magasságban (23. km) bukik át a déli oldal nagy füves fennsíkjára. Innen a kijárt utak délnyugatra fordulnak. A menedékház további 2.5 kilométerre van. A hegynek ezen a részén – dacára dús vegetációnak – már közel sem volt annyi virág, mint az északi oldal fennsíkján. Aki június végén, július elején érkezik, annak érdemes távolabb is merészkedni a turisták és quados nézelődök által favorizált déli oldalnál. Innen persze elképesztő panoráma nyílik a sziklák tetejéről. Így ezt sem lehet kihagyni.

Mi viszont már kellően fáradtak voltunk ahhoz, hogy ezúttal csak a menedékházhoz legközelebbi kilátópontról nézzünk körbe. De előtte még töltöttünk vizet a közeli forrásból. A nézelődés után pedig lesiettünk a Galicaban lévő házhoz.

A Vlašić-hegység a magyar határhoz legközelebb eső magashegység a volt Jugoszlávia területén. Autóval még úgy is viszonylag elérhető, hogy a bosnyák autópálya nagyon lassacskán halad, ezért a Zenicaig a forgalmas E73-as utat kell használni. De a Zenica-Vitez-Travnik útvonalon sem egyszerű a közlekedés a sok kocsi miatt. Mindezeket figyelembe véve a Vlašić egy kiváló túraterep lehet akár egy hosszú hétvégére.

A hegyen egymáshoz közel nagyon sok kilátóhely van. Mi megnéztük a Galicától 3 km-re nyugatra lévő kápolna mellett kialakított pihenőhelyet is, mely legalább olyan izgalmas, mint a Travnik feletti sziklák. Nagyszerű élmény a nyár eleji virágtengerben túrázni és látni hogyan élnek az emberek a helyek közt, évszázadok alatt kialakított szimbiózisban a természettel. A kutyákkal persze jobb vigyázni, de nagyon félni nem kell tőlük. A Ljuta Greda hegyre Babanovacból gyorsabban és rövidebb úton is el lehet jutni, mint mi tettük, de ez, a hegységet átfogó komplex és hosszú túra is bőven teljesíthető egy nap alatt.