Gyalog a Prokoško-tóhoz

Amikor 2022 nyarán Fojnicából feltekertünk a Prokoško-tóhoz úgy terveztük, hogy feljebb is megyünk, a kétezres csúcsok irányába. Akkor erre már nem volt erőnk, de lehatároztuk, hogy visszatértünk és bejárjuk a vidéket. Az volt a tervünk, hogy mind az öt 2000 feletti csúcsot bejárjuk. Az időjárás kedvezőtlenre fordulása miatt ebből végül csak kettő sikerült, a Közép-Bosznia legmagasabb hegye a Nadkrstac (2112) és a közeli, tóra néző Krstac (2069). A hegyre lecsapó vihar miatt a nyugatabbra lévő Rosinj és a megmászottaktól délkeletre lévő Ločika és Treskavica ezúttal (is) kimaradt. Ez már egy ok, ami miatt vissza kell még mennünk. De számos oka van annak, hogy a tó feletti csúcsok kihagyhatatlanok. Reményeim szerint a leírásból kiderül, hogy miért.

Ahogy arról tavaly már írtam, a Prokoško-tó autóval megközelíthető. Szinte mindenki így jut fel. Ez a mindenki jellemzően közel-keleti turistát jelent. Az út Fojnica központjából számítva 21km, melynek harmada még a völgyben vezet és aszfaltos. A hegyre vezető meredekebb rész azonban a már szokásos bosnyák makadámút, ami egyébként igen széles és kiváló minőségű. Kátyúból kevés van, a felülete olyan kemény, mint a beton, persze száguldozni nem érdemes rajta. Tavaly rettentően poros volt, idén a sok eső miatt kissé nedves, csak esőben csúszott kissé.

Jobbra indul az út a Prokoško-tó felé

Az volt az ötletünk, hogy nem megyünk fel végig autóval, inkább kipróbáljuk a tóhoz vezető túra utat, mely a patakvölgyet követve kanyarog felfelé. A makadámúton öt kilométert autóztunk, majd nem sokkal a Jezernica hegyi ház felett parkoltunk le. Innen csak pár száz méterre áll az az esőbeálló, ahol az ösvény indul. Illetve folytatódik, mert akár az utolsó lakott településtől is fel lehet ezen jönni.

Az esőbeállónál, ahol egy remek vizű forrás is van, balra fordultunk (1190 m). Az ösvényről hamar kiderült, hogy igen ritkán használják. Az aljnövényzet mellmagasságig benőtte a mindvégig jól jelzett utat. A fenyőcsemete, szeder, málna, csalán és egyéb növényekből álló dzsumbujban nem volt egyszerű az előrehaladás, de eltévedni nem lehetett. Viszont az éjszakai csapadéktól vagy a hajnali párától minden vizes volt. Deréktól lefelé teljesen átáztunk, a cipőnkből csöpögött a víz. Aki erre jár egy esősebb időszakban, annak erre érdemes felkészülnie.

A dzsungeltúra másfél kilométeres volt. A legnagyobb meglepetésünkre egy vasbeton vízműhöz érkeztünk (1360 m), ahol egy zsilippel duzzasztották a patakot. Ennek sok értelmét nem láttuk. Ittunk az itteni forrásból, és követtük a balra forduló utat, mely innentől már nem volt gazos. A széles traktornyom az első száz méteren alig emelkedett, de aztán annál inkább. A legtöbb helyen 20% feletti meredekségű ösvény számos pontjáról látszott a Prokoško-tótól északra lévő kiszögellés, ahonnan a turisták először pillanthatják meg a festői látványt. Ez kicsivel a tó feletti magasságon van, így be tudtuk mérni, hogy nagyjából mennyit kell még mászni.

Az elegyes erdő nagyjából 1500 méteres magasságban csodálatos fenyvesbe váltott, az út irgalmatlan méretű fák között és impozáns sziklák tövében vitt minket egyre feljebb. Ezen a szakaszon még lefelé tartó rész is volt, az út köves, kicsit nehezebben járható. Valamivel feljebb egy kisebb terasz következett, ahol egy fahídon kellett átmenni, majd egy újabb meredek szakaszt másztunk és nagyjából 70-75 perc gyaloglás után megpillantottuk a bosnyák hegyvidék ikonikus autóját, egy Volkswagen Golfot, ami mellett egy tehén legelészett.

A Prokoško-tó délelőtti fényben

Hegyi falu a tó partján

Fél tíz volt, amikor a tóhoz értünk. Miközben egy arab család a sáros tehenekkel fogózkodott, mi megreggeliztünk az egyik tóparti padnál. Mivel a tó feletti hegyekre voltunk most kíváncsiak és kora délutánra esőt írt az előrejelzés, ezért a gyors tovább indulás mellett döntöttük. Csak azt kellett eldöntenünk, hogy balról, vagy jobbról kerüljük meg a tó feletti hegytömböt, azaz a csúcsokat az óramutató járásával megegyező, vagy ellentétes úton másszuk meg. Az utóbbira voksoltunk, de ahogy később kiderült, ez a nehezebb útvonal. A legegyszerűbben a tótól balra lehet a kétezresekhez fel, majd onnan lejutni. Hamarosan látni fogjuk, hogy miért.

A tavat megkerültük, hogy feltöltsük kulacsainkat. A tó feletti hegyoldalból számtalan forrás fakad. Ezek többségében kiépítettek. Ahogy néztük, szinte minden háznak van saját állandó forrása. Az egykori pásztoroknak épült hegyi falucska mára már szinte teljesen a turizmusra állt át, pontosabban a közel-keleti turisták kiszolgálására. A számtalan kiadó ház mellett van több vendéglő, egy vegyesbolt és egy apró, fából ácsolt mecset is, melynek miniatűr minaretjén hangszórók is vannak. Az imahely mellett szépen kiépített, ám tájidegen kút van. Ez a legmagasabb pont, ahol még vizet lehet venni a csúcstámadás előtt.

Mecset minarettel a faházak között

A Travniki kaputól a hegygerincig

A faluban quadokat is lehet bérelni, amikkel a lelkes amatőrök szépen kijárják a füves hegyoldalt. Mi is egy ilyen nyomot követtünk a felettünk lévő hágó, a Travnička vrata (Travniki kapu) felé. Mielőtt elértük volna az egykori karavánutak által használt, és az útvonal alapján elnevezett nyerget, még vetettünk egy pillantást a falura a legfelső ház mellől. A füves hegyoldalban összefutottunk egy szótlan juhásszal, a hangosan bégető nyájával és a vidám kölyökkutyájával, de túrázók nem voltak sehol.

A szükséges emelkedőből hamar sokat letudtunk. A Travniki kapu majd 200 méterrel van a tó felett (1818 m), de még így is pont háromszázzal a hegység legmagasabb csúcsa, a Nadkrstac alatt. Ráadásul a hágó után az út erőteljesen ereszkedni kezdett (6.3 km). De nem is ez volt az aggasztó számunkra, hanem a túrajelek teljes hiánya. A házaktól indulva egyetlen jelet sem találtunk ezen az oldalon. Út viszont volt, így abban bíztunk, hogy sűrűn járt a környék. Következett egy erős balkanyar, majd egy időszakos tó partján legelésző tehéncsapat, melynek egyik tagja erősen nehezményezte a megjelenésünket. De nem bántottak. Az út viszont a tehenek után vett egy fordulatot jobbra és úgy tűnt, hogy meredeken megy lefelé. Ettől jobban megijedtünk, mint a fújtató marhától és ezért egy halovány ösvényen indultunk tovább, mely az említett kanyarba csatlakozott (1969 m, 7.3 km). Csak később derült ki, hogy ez hiba volt, mert a túraút a lefelé tartó meredek volt, hogy aztán kicsivel lejjebb ráforduljon a hegyre és annak oldalában érje el a kétezer-egyszáz méteres magasságot.

Mi maradtunk a halovány, részben kijárt ösvényen, melyen megtévesztő tehénnyomok is voltak. Valójában ez nem a hivatalos út volt és csak az első szakaszán volt kijárva. A meredekség folyamatosan fokozódott, ahogy a fenyvesből lassacskán a törpefenyő-áfonya zónába értünk. A térkép alapján itt voltak 50-60%-os szakaszok is. Ezt a lábunk is megérezte, de nem adtuk fel. Részben azért, mert egyre közelebbinek éreztük a gerincet, másrészt azért, mert nyugatról és északról is kezdett beborulni az ég. Sietni kellett felfelé.

A Nadkrstac és Krstac csúcsok között nyereg 2000 méter feletti magasságban köti össze a két magaslatot. Eddig a pontig 8.5 km-t tettünk meg és rémesen elfáradtunk a valamivel több, mint 1000 méternyi folyamatos mászás miatt . De a Vranica legmagasabb csúcsát mindenképpen el szerettük volna érni. Innen már ösvény is volt, jelek is voltak, nem is volt meredek, úgyhogy siettünk, ahogy bírtunk.

Boldogság a Nadkrstac csúcsán

Bosznia hatodik legmagasabb hegye

A gerinc elérésétől a Nadkrstac-ig még másfél kilométert rohantunk, közben egy kisebb, név nélküli kétezrest is útba ejtettünk. A hegy tetején egy fémből készült bosnyák zászló, pecsételőláda, egy kőtábla és nagyszerű körpanoráma fogadott minket (2112 m, 10 km). Na és a nyugati hegyek felett éktelenkedő viharfelhő, melyből villámok csattantak a felszín irányába. Mi pedig ott álltunk a szinte kopár hegygerincen tudva, hogy vihar esetén nem lesz menedékhely.

A sötétlő fellegekkel a hátunkban indultunk a Krstac irányába. Egy bosnyák házaspár a tó másik oldala felől egy perccel előttünk ért fel. Láthatóan nem izgatták magukat a várható eső miatt. Így aztán mi is megnyugodtunk kissé. Leültünk a hegy tetejére és lepillantottunk a Prokoško-tóra. Eközben a Travniki kapu felől egy felhőfoszlány bukott alá és szépen lassan eltakarta előlünk a tó körül sorakozó házakat. Ideje volt tovább állni.

De nem volt igazán okunk az aggodalomra, mert a vihar észak felé csavarodott és elkerült minket. Nem is rohantunk tovább. A következő, alig 300 méterre lévő sziklás kiszögellésnél letáboroztunk és főztünk egy kávét. Amilyen gyorsan beborult az ég, olyan gyorsan tisztult is ki. Alattunk felcsillant a tó vize és a korábban elkerült birkanyáj sem volt túl messze tőlünk.

Kilátás a Prokoško-tóra a Krstac tetejéről

Kimaradt kétezresek

A vihar miatt a Nadkrstactól nyugatra lévő Rosinj csúcs kimaradt, következhetett volna a Ločika és Treskavica, amelyek egészen közel vannak a Krstachoz, pontosabban a Sarajevska vrata (Szarajevói kapu) nevű hágóhoz. Korábban van egy nagy oszlop táblával, mely a tó partjáról is látszik. Itt is le lehet jutni a faluba közvetlenül, toronyiránt. Mi azonban a Szarajevói kapu felé vettük az irányt. Az odavezető út egyik felén favágók dolgoztak (ez fut a gerincen), ezért a nyugati oldalon lévő makadámúton mentünk tovább. Ez egy panorámaút, amiről szép kilátás nyílik a Vranica nyugati oldalára. Érdemes errefelé is körbe nézni, mert elképesztően szép a hely.

A Sarajevska vratahoz érve (1955 m, 13.3 km) újra megdörrent az ég. A panorámaútról már látszott, hogy egy komolyabb zivatar közelít. Így aztán lefelé indultunk, nem a következő kétezresek felé. A makadámút közvetlenül a Ločika felé kanyarog tovább. Ahogy arra néztünk még láttuk azt a fehér furgont, mely nem sokkal korábban a makadámúton nem el előttünk. A favágók is terepjáróval voltak fent a gerincnél. Tehát a Vranica-hegység legmagasabb csúcsaihoz a helyiek megfelelő (és kevésbé alkalmas) kocsikkal simán feljönnek.

Nyugatról közelít a nap második vihara a Vranica-hegység felé

Ereszkedés a tóhoz, majd esőben a völgyben

A tóig vezető út innentől végig jelzett. Lehet követni a quadok és terepjárók által követett nyomokat is, de azok nagyobb utat járnak be, mint a sziklák között kanyargó jelezett túraösvény. Egyre sűrűben dörrent meg az ég és mire a tó felé fordultunk és megláttuk azt, elkezdett esni az eső. A csapadék nem volt túl intenzív, de jobbnak láttuk az egyik lezárt faház udvarán átvészelni az esőt (16 km, 1630 m). Mellettünk tehenek legelésztek, a közel-keleti családok pedig a szakadó esőben szelfizgettek a kolompoló állatokkal.

Amint egy kicsit alábbhagyott eső, elindultunk a már felfelé megjárt úton. Próbáltunk sietni, de a meredek és sziklás felszínen jobb óvatosnak lenni, nagyon rohanni nem érdemes. Mire elértük a vasbeton zsilipet, az eső újra rákezdett. Már csak a dzsungelen kellett áttörni, ami nagyon vizes volt és sűrűbbnek tűnt, mint felfelé. Ez nyilván csak egy érzés volt, mindenesetre alaposan átáztunk, mire elértünk a kocsihoz (1150 m, 21 km).

Patakmeder a tótól keletre

Az eredeti terveinket a két zivatar miatt nem tudtuk teljesíteni, de így sem lehettünk elégedetlenek, mert a fontosabb helyeken és pillanatokban jó időnk volt. Aki a Prokoško-tóhoz jön, semmiképpen se hagyja ki a felette magasodó kétezer méteres csúcsok valamelyikét, mert egészen más látványt nyújt a környező vidék fentről. A csúcsok közötti távolságok és szintkülönbségek nem nagyok. Jó időben, egy napos túrával bejárható mind.

Aki meg akarja magát kímélni a komolyabb mászástól, az egyfelől nyugodtan menjen fel a tóig kocsival. Kicsit szenvedős és fizetni is kell egy keveset a belépésért, cserébe több ereje marad a hegymászáshoz. Másfelől a tó keleti oldalán lévő ösvényeket javasoljuk a csúcstámadáshoz, mert a másik oldalon mi nem találtunk jelezett utat, arrafelé könnyebb eltévedni, vagy szenvedni kell a komoly meredekséggel.

Vizet a tó partján és a faluban lévő forrásokból kell vinni, fent nincs erre lehetőség. Egyébként a falu környékének forrásokban való gazdagsága annak köszönhető, hogy nagyjából azon a határon van a Prokoško-tó, ahol az alsó palaréteg és a felette lévő mészkő találkozik egymással. Az utóbbi által összegyűjtött víz a pala rései között tör utat magának. Így jön létre ez a csodálatos zöld hegy, melyben minden megtalálható, amiért érdemes a hegyek között túrázni.