Brusnica síközpont

Szállásadónk elmondta, hogy a Zec planina legegyszerűbben egy Brusnica nevű helyről érhető el. Ez voltaképp Fojnica síközpontja 1530 méteres magasságban. Brusnicara egy Bakovići nevű falucskából lehet feljutni. Ez a falu, melyben egy ideig aranyat is bányásztak, Fojnica-tól néhány kilométerre van délkeletre. A településen tábla jelöli a hegyre vezető 12 km-es utat, melynek nagyjából első harmada aszfaltozott. Már ezen a kiváló minőségű úton is sokat emelkedtünk, aztán elkerültük a Bistrica nevű hegyi falut és következett a széles, egészen jó minőségű makadámút, mely felfelé keveset veszített meredekségéből.

Ködben, pontosabban felhőben értünk fel. Brusnica meglepően nagy kiterjedésű üdülőfalú, sok szépen felújított, vagy frissen épült nyaralóval és egy panzióval. Az utóbbi parkolójában hagytuk az autót. A falucskában nem volt nagy élet, egyetlen háznál látunk építőmunkásokat. A parkoló mellett szép nagy tábla jelöli a túraútvonalakat. A táblánál tovább azonban nem láttunk a ködtől. Az egyik jelet követve elindultunk felfelé a sípálya szélén. Az ösvény eleinte lankásabb, majd egyre meredekebb lett. Jelölés mindvégig volt és persze sok-sok áfonyanövény a lábunk körül.

Fokozatosan értünk ki a felhőből, ahogy haladtunk felfelé a sífelvonó végpontját jelentő kisebb csúcshoz (1760 m, 1.3 km). Itt egy padon kívül komolyabb infrastruktúra nincs. Biztosan remek innen a kilátás, de ebből akkor nem sokat élvezhettünk, mert a szinte tökéletes körpanorámát nyújtó apró csúcsot körbe ölelte a hófehér felhőtakaró. Mindössze utunk következő szakasza, azaz a Zec planina következő csúcsa, a 100 méterre magasabb Objest volt szépen kivehető.

Az Objest (1861 m, 2.3 km) egy kilométerre van az említett magaslattól. Az út mindvégig a kissé köves gerincen kanyarog. Kilátásunk továbbra sem sok volt, helyenként felderengtek a 2000 méter feletti hegyek körvonalai (Bjelašnica, Prenj, Čvrsnica), illetve pontosan ráláttunk a következő célpontot jelentő Matoracra, melyhez további egy kilométert kellett megtenni. A gerincen vezető út továbbra is köves volt, de feltárult a hatalmas füves hegyhát és a rajta kanyargó távolabbi utak.

Kilátás a ködtengerre az Objestról

A Matorac és a Vran kamen

Az 1937 méteres Matoracról (3.5 km) szép kilátás nyílik, de nem tökéletes, mert egy viszonylag lapos, nagy kiterjedésű hegytetőről van szó. Aki a mélybe akar tekinteni, annak innen egy kitérőt kell tennie, de erről majd a visszaút kapcsán lesz szó, mert odafelé hiába néztünk volna le a völgye. A völgyekben elterülő rétegfelhő a délelőtt folyamán csak lassan emelkedett felfelé.

Rövid szusszanás után tovább indultunk a következő emelkedőre, az 1902 méteres Vran Kamenre (Varjú-kő). A Matoracról alig 800 méterre lévő csúcsra mezítláb sétáltunk át a füves mezőn. A Vran Kamen teteje úgy néz ki, mintha egy óriás hatalmas sziklákat dobált volna egy füves magaslat tetejére. Innen kihagyhatatlan körpanoráma nyílik. Egy hegyoldalban futó túraútvonal Brusnica felől megkerüli az Objest-Matorac-Vran Kamen gerincet, de azt legfeljebb kerékpárral érdemes megtekerni, gyalogtúrához a gerincen vezető út ajánlott.

A Vran Kamenről aztán egy komoly ereszkedés következett egészen 1740 méterig (4.8 km). Itt tábla jelöli a hegy északnyugati oldalán lévő Golica hegyi tanyát, illetve a déli oldalon lévő farmokat. A háromnegyed órányira írt Golican egy hegyi menedékház is található, mely azonban fizetős. Mi kihagytuk a megtekintését és a hágóról elindultunk felfelé a köves ösvényen. Mintegy negyed órányi mászás után újra 1800 méter felett voltunk. Ezen a helyen is volt pad és körbe lehetett nézni a névtelen magaslatról, mi azonban célba vettük túránk legmagasabb pontját a Šćitet.

A Zec planina és a távolabbi Vitreuša a Vran Kamentől

Keresztül a zöld gerincen

A ködfelhő szépen felemelkedett és szikrázó napsütésben folytattuk utunkat a szélesen elterülő gerincen, melynek északi oldala meredeken szakad le Fojnica felé. A déli oldal ezzel szemben sokkal szelídebb. A szemben lévő magaslatra kanyargó út mindvégig jól kivehető, a hegységnek ezt a részét is bejárják a quadosok – sokfelé hagyva nyomot maguk után. De azt is láttuk később, hogy a pásztorok is kocsival közlekednek errefelé. Ha egy korábban használt útat kimos a víz és túlságosan mély lesz, akkor egyszerűen kikerülik azt, ezzel pedig létrejön egy párhuzamos útvonal. Mi megpróbáltunk ezek közül válogatni, de van a hegyen jelezz ösvény is, mely nem mindig esik egybe a gépi erővel létrehozott utakkal. Mivel fák és nagyobb kiálló kövek nincsenek, ezért a bosnyák túrázók fehérre festett, piros sávval ellátott vascsöveket verte a földbe. Ezek a cölöpök 50-60 cm-t állnak csak ki a földből. A fű ennél alacsonyabb, így az év nagy részében szemmel jól követhetők. Télen nyilván már macerásabb a helyzet. Fontos azonban, hogy a jelezett ösvényeken kevesen járnak, nem kikopottak, a nagy fűben nem mindenhol követhetők.

A gerincúton túránk legmagasabb hegye, az 1949 méteres Šćit következett. 1750 méterről kellett felkapaszkodnunk, tehát 200 méternyi szintet másztunk meg, mindezt kevesebb, mint egy kilométer alatt. A hegyre pillantva nem tűnt különösebben nehéznek a feladat, de a szinte folyamatosan 25% feletti meredekség és a tűző nap hamar visszaütött.

A csúcsra érve (8 km) már csak árnyékra vágytunk és egy kicsi pihenőre. A hegytetőről nyíló kilátás egyébiránt inkább csalódást keltő volt. Vagy legalábbis nem sokat tett hozzá az addig megtapasztalthoz. A csúcson ráadásul előkerült egy hadseregnyi légy, aki a fejünkön csorgó izzadságból akartak mindenáron inni. Vettünk egy pillantást az előttünk lévő szakaszra és nekiindultunk a lejtmenetnek.

Sikira-hágó

Vissza a Sikira-hágótól

Alattunk egy kisebb nyereg volt, ez a Sikira-hágó, mely 1690 méteres magasságon köti össze a Zec planinát a Vranicával. Illetve pontosan nem tudjuk, hogy ezeknek a bosnyák hegyeknek hol az eleje és hol kezdődik a következő. A Sikira mindenesetre kézenfekvő határnak tűnt számunkra. A hágó nyugati oldalán egy jókora farm van, ahonnan folyamatosan szállt fel a szénégető füstje, a házhoz közelebb tehenek legeltek, a kolompjuk hangja betöltötte a hegyoldal csendjét. A hágó túlsó emelkedőjén pedig birkanyáj legelészett, keveset mozdulva. Miközben botladoztunk lefelé a Šćit másik lábához hasonló meredekségű északkeletre tartó oldalán, felbőgött egy autó motorja. A helyi pásztor volt az, aki a farmról a nyájig kocsival ment fel. Három kutyája futott utána. Majd a fazon visszagurult és kiterelt még néhány birkát. Ismét a kocsiba ült és felment a nagyobb állatcsoporthoz, majd a kisebbhez vissza. Ezt a műsort néztük egészen addig, amíg el nem értük a Sikira alján lévő padot és asztalt (9.4 km). Itt azonban nem volt árnyék ezért visszafelé araszoltunk a hegy nyugati oldalán lévő erdőbe.

Az ebédet egy bükkligetben fogyasztottuk el. Egy óra volt ekkor. Szerettünk volna továbbmenni, egészen a Prokoško-tó feletti Treskavica csúcsáig, ami ettől a ponttól még 6 km lett volna. De beláttuk, hogy túl messze van a lábaink állapotához képest. A döntés helyes volt, főleg azért, mert az időjárás is megváltozott.

Rájöttünk, hogy már rég eljöttünk az Orbász forrása mellett. A helyet tábla nem jelölte sehol. Ezért a visszaút első számú célpontja a forrás lett. Nem akartuk újra megmászni a Šćitet, ezért a nyugati oldalába vájt-faragott autóutat választottuk. Ez sem volt kifejezetten egyszerű, mert a legmagasabb pontja mindössze 100 méterrel alacsonyabb a hegytetőnél (1847 m). Már 11 km volt a lábunkban, amikor a nem is oly távoli nyugaton meghallottuk az első mennydörgést. A vihar pontosan onnan közelített, ahonnan az előző napon, de a sötétebb felhők kisebbnek tűntek.

Pihenő az Orbász (Vrbas ) forrásánál

Osmatračnica – az egyik legjobb kilátópont a Zec planinán

Lassan baktattunk fel a Vran Kamenre (15.5 km), majd onnan kicsit gyorsabban a Matoracra (16.3 km). Ahogy visszafelé pillantottunk, észrevettük a nyugat felől megindult tisztulást. Láthatóvá váltak a nyugat-bosnyák hegyek, melyek a Vrantól északra tartanak a Cincar irányába. Abban bíztunk, hogy egészen ki fog tisztulni, ezért kerestünk egy jó kilátópontot. A táblák jelöltek is a Vran Kamen csúcsán egyet, mely a Matorac egyik kinyúlása. Ez az Osmatračnica kilátópont 1915 méteren. Ide ér fel az egyik túraösvény Fojnica felől és nagyszerű a kilátás az egész völgyre, Golica apró házaira és a már megjárt hegygerincre. Ez a hely kihagyhatatlan! Fél órát maradtunk, de sajnos az észak felé tartó vihar megfordult és közelített. A felhőket tolta maga előtt, ennek köszönhetően a látási viszonyok nem javultak. Hamarosan egy újabb felhő borította be a hegyet. Ekkor már lefelé tartottunk a Matoracról. Az Objestet még megpróbáltuk oldalról megkerülni, de az ösvény a gerincen jobb választás.

Hét óra volt, mire elértük a Brusnca parkolóját. A látási viszonyok nem sokat javultak. Néha látni véltük a Szarajevó feletti hegyeket, sőt, mintha a távolban még a Maglić kúpja is kivehető lett volna, de ebben már nem voltunk biztosak. Az azonban nyilvánvaló, hogy szép időben a Zec planina gerincéről páratlan kilátás nyílik egész Boszniára, hiszen a hegység magas és központi elhelyezkedésű. A kilátást pedig legfeljebb a légköri viszonyok zavarják.

Az utunk során nem találkoztunk senkivel. Kivéve a távolban lévő juhász és állatait. A Zec planina egészen békés és idilli hely a túrázás szerelmeseinek. De a távolságok nagyok, miként az egyes csúcsok közti magasságok is jelentékenyek. Érdemes spórolni az erővel. Nem reménytelen vállalkozás Brusnicaból elgyalogolni a Prokoško-tóhoz, vagy legalábbis a felette magasodó kétezres hegyekig, de számolni kell a nap borzasztó erejével. Itt egyetlen négyzetméter árnyék sincs. Vizet az Orbász forrásánál lehet tölteni a kulacsokba. A Zec planina szenzációs hegység, az időjárás július elején igen változatos volt, de minden nehézség ellenére ez a bosnyák hegység is erősen ajánlott a hegyek szerelmeseinek.