A két Zvečevo

Márciusi túránkat a Pakra vagy Bijela forrásvidékére terveztük. Az volt a tervünk, hogy a napjainkban leginkább üdülőfaluként funkcionáló Novo Zvečevo-ból átsétálunk a nem túl távoli Staro Zvečevo-ba, majd néhány kilométeren át követjük a Pakra-patakot és aztán délre fordulva felkapaszkodunk a Ravna gora gerincére, hogy aztán azon térjünk vissza Novo Zvečevoba. Induláskor nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, mert az eltervezett útnak csak egy része jelölt túraút, a többinél erdészeti utakat és hegyi ösvényeket szerettünk volna követni. A remek időjárásnak és a nagyszerű körülményeknek köszönhetően a tervezett útvonalat követni tudtuk.

A kiinduló hely tehát Novo Zvečevo volt, ami egy 450 méteres tengerszint feletti magasságban lévő hegyi falu a Papuk-hegység központi részének nyugati peremén, a 69-es számú út mellett. Magyarországról Voćin felől érhető el, az út Pécstől kb. 2 óra. El lehet ide jönni Velika érintésével is, de az jóval hosszabb utat jelent. A 69-es út, mely Voćinnál éri el hegység északi részét, jó minőségű, kiválóan aszfaltozott. Voćin után érdemes megállni a Rupnica nevű geológiai bemutatóhelynél, melyről már korábban írtam. A mintegy 12 km-es szerpentin kerékpározásra is alkalmas, nincs nagy forgalom. A hágónál (Đjedovica) egy vadászház áll, ahonnan mi sokszor túráztunk már a Ljutoč-nyereg és a Fekete-hegy felé. Ugyaninnen a másik irányba, alig 10-15 perces sétával lehet eljutni a hegység legöregebb fájához, amit két tölgynek neveznek, de ma már csak egy él.

A hágóúton néhány kilométert kell ereszkedni Novo Zvečevoig, ahol több parkolási lehetőség is van. Az egyik rögtön a geológiai- és helytörténeti bemutatóhegynél. Itt van több térkép is, amin javasolt útvonalakat is jelöltek a helyi szakemberek. Az információs táblákat olvasva megismerhető a hegység geológiai összetétele, vannak példák a különféle kőzetekre. A Papuknak ezt a szegletét – ellentétben Jankovac környékével, ahol a mészkő és a dolomit dominál – főként vulkanikus kőzetek alkotják: riolit, migmatit, gránit. Aki a riolitra kíváncsi, az mindenképpen álljon meg a Rupnica bemutatóhelynél, mert ott kifejezetten szép példái láthatók az oszloposan megszilárdult kőzetnek. A gránitot mi főleg a Ravna gora völgyeiben és a Brdačko brdo nevű csúcson láttunk. De magmás kőzetből áll a Lisina is (lásd: a Crni vrh és a Vrani kamen sziklái).

Mi március idusán elsősorban az elhagyott Staro Zvečevo-ra és a Ravna gora-i partizántemetőre voltunk kíváncsiak. Ehhez először a Johanesberg nevű 570 méteres magaslatra kellett felmásznunk. A jelzett út valójában nem éri el a Johanesberg tetejét, attól északra fut, majd északnyugatra fordul (1.3 km, 550 méteres magasság). Innen az út a hegygerincen fut egy ligetes erdőben, melyet nagy részben mogyoró alkot. A Ravna gora és a Ljutoč irányába vezető utak kereszteződése mindössze 200 méterre van a Johanesberg tetejétől (illetve onnan, ahol a gerincre ér az út). A visszautat terveztük a Ravna gora-ból, éppen ezért a jobbra tartó úton maradtunk. A mogyorós liget az út bal oldalán megmaradt, a jobb oldalon inkább a kökénybokrok domináltak. Találtunk egy nagyon szép vadcseresznye fát is. Olyan volt ez napfényes dombtető, mintha egy elvadult kertben járnák, amiben a vaddisznók egészen otthonosan mozognak. Merthogy az első disznókat itt láttuk meg. Pont arra sétáltak, amerre át akartunk vágni az erdőn.

A Pakra-Bijela egyik forrása

A Pakra (vagy Bijela) forrása

A már említett elágazás után nagyjából 300-350 méterre elhagytuk a jelzett ösvényt, mely a 615 méter magas Sovjak magaslatot érintve másfél kilométerrel északabbra éri el a Đjedovica vadászház felől érkező, majd a Janino bilo és Ljutoč felé tartó utat. Ez utóbbi útvonalat már jól ismertük, ezért inkább a Pakra forrásvidékének felfedezését tekintettük célnak (tehát nem mentünk el a Sovjak irányába). A térkép alapján a források nem tűntek távolinak és több is volt belőlük.

A mogyoróligeten átvágva alig három perc alatt meg is találtuk az egyiket (2.1 km, 520 méteres magasság), mely a Papukban megszokott, természetes arcát mutatta, azaz egy nedves-sáros folt volt az erdő alján. A hely távol van a túrázók által gyakran látogatott helyektől, így talán nem meglepő, hogy ez sem egy kiépített, kikövezett forrás. Ám a Papukban épp az a meglepő, ha egy forrás ki van építve és könnyen lehet belőle vizet szerezni. Ilyesmi errefelé igazi luxus. Ugyanakkor a mogyoróvesszők árnyékában egy 4-5 méter hosszú és 50-60 cm széles betonkávát találtunk, melynek egyik oldala már letörött, de így is egyértelműen egy birkaitatónak (vagy marha) tűnt. Nagyon sok hasonlót láttunk már Boszniában. Ez egy újabb jele volt annak, hogy a környék egykoron lakott terület volt és művelés alatt állt.

A vízfolyást követve ereszkedtünk lefelé a lankás völgyben. Az általunk követett patak hamarosan egy másikhoz csatlakozott, majd a terület kiszélesedett és a völgy mindkét oldaláról erek sora futott össze egy szélesebb, ligetes erdő alján. A lápos területet egy széles, hozzávetőlegesen 2,5-3 méter magas domb zárta le. Felmászva rá egyértelműen egy épített gátnak tűnt, melyet az egyik szélén áttört a víz. A katonai felmérés régi térképei két gátat is mutatnak, azaz nem tévedtünk, itt sok évtizeddel ezelőtt két kisebb tó is volt, melyek vélhetően a Staro Zvečevoban működő üveghutát szolgálták ki.

Staro Zvečevo romos épülete

Staro Zvečevo

A gát után a ligetes erdő folytatódott, de mi szerettük volna megkeresni az egykori település nyomait, ezért felkapaszkodtunk a völgy északi oldalán, ahol egy vadászok által használt utat és egy szép borókást találtunk. Az út egy széles mezőre vezetett (Jančikova kosa), aminek a közepén vadász les állt (2.7 km, 510 méteres magasság). Miközben lefőtt a kávé, kicsit körbe néztünk, bár a mező legmagasabb pontjáig nem mentünk el. A rétről szép kilátás nyílik a Pakra völgyére. Balra, a közelebbi hegyoldalon virágzó fák látszottak, jelezve, hogy ott lehetett egykoron a település. Szemben, a látóhatárt a Ravna gora egyik magaslata zárta. Ez még nem a Balačko brdo volt, amin visszafelé akartunk jönni, csupán annak egyik kiszögellése, de iránynak így is jó volt, nagyjából láttuk, hogy merre fogunk majd menni.

A kávézás után a gyümölcsfás részt vettük célba. A borókákkal szegélyezett úton visszaereszkedtünk a ligetbe, melyet patakok szőttek át. Balra egy vaddisznók által alaposan összetúrt füves mező volt. Ezen indultunk felfelé és két perc múlva meg is pillantottuk az egykori Staro Zvečevo egyik házát. A hozzávetőleg 4×15 méter alapterületű romnak nincs teteje. Az ablakkeretek még részben a helyükön vannak. A vaskályha több darabja a mohákkal benőtt téglák között rozsdásodik. A falak között kinőtt fák mérete alapján ebben a házban már sok-sok évtizede nem lakott senki. A romot három oldalról füves mező veszi körül, melyet a vaddisznók alaposan összetúrtak.

Vaddisznó Pakra-Bijela vízfolyása mellett

Vaddisznók mindenütt a Pakra völgyében

Staro Zvečevo romos házától a Pakra irányába indultunk el. Egy újabb vadász les tövében állva egy békésen fötrő vaddiszlót láttunk, de hamarosan kiderült, hogy nincs egyedül errefelé. Ez persze a feltúrt mező látványa alapján nem volt meglepő.

A túra harmadik kilométerénél, 495 méteres magasságon átvágtunk a még mindig csak maximum egy méter széles Pakra (Bijela) patakon és egy erdészeti úton indultunk tovább. Az út egy kicsit felfelé tartott, de nem sokkal távolodtunk el a kacskaringós pataktól.

Innentől újabb mezők, vadetetők, vadász lesek és persze a földet békésen túró vaddisznócsaládok következtek. Elég közel lehetett menni hozzájuk, de azért amint meghallották a zajt, amit a talpunk alatt roppanó avar okozott, komótosan eloldalogtak az erdő mélyére. Egyedül a szarvasok csörtettek hangosan, amint megzavartuk őket.

Egy szélesebb kiszélesedéstől délre megtaláltuk a murvás erdészeti utat, melybe délről, azaz a Ravna gora felőli oldalról kisebb völgyek csatlakoztak. Ezeknél a csomópontoknál jókora rönkök voltak felhalmozva. Alig jöttünk 2-3 km-et a Pakra háborítatlannak tűnő forrásvidékéről, és itt már jelentékeny erdőművelés nyomait láttuk.

Hamarosan elértük azt a délre lévő völgyet (5.6 km, 480 méteres magasság), ahonnan a visszautat terveztük. A szűk völgyecskében bő vizű patak bukdácsolt a vulkanikus köveken.

Sztélé a Ravna gora partizántemetőjében

Ravna gora partizántemetője

Nyolcszáz méternyi könnyű séta és 50 méternyi emelkedés után elhagytuk a völgytalpat és egy jól azonosítható traktornyomot választva megkezdtük a nap legnehezebb mászását. 550 méterről kellett a 680 méter magas Balačko brdo-ra feljutnunk. Ez átlagosan 16%-os emelkedőt jelentett a majdnem másfél kilométeres távon. A meredekség nagyjából állandó volt.

Az erdő már jó ideje egészen más arcát mutatta, mint a völgy vizes, ligetes részein, vagy a távolabb, ahol a mogyorók erdeje volt. A Ravna goraban a bükk az uralkodó fafajta. Az összefüggő bükkös egyhangúságát nem nagyon töri meg más faj, ameddig a szem ellát mindenütt legalább 50 éves, szürke színű oszlopok sorakoznak. Kivételt képez ez alól a 630 méteres magasságban lévő (7.1 km) partizántemető, ahol telepített fenyőket találtunk.

A Ravna gora partizántemető egy nagyjából 40×30 méter alapterületű terület, melyet kőkerítéssel vettek körül. A pillérek között jókora vascsövek zárják le a területet. A fenyőket a zárt területre ültették, és magasságban nagyjából akkorák, mint a környező bükkök. Nem nehéz felismerni a szimbolikus gesztust: a fenyők örökzöld szigetet alkotnak a bükkerdő óceánjában. Ez különösen lombhullástól rügyfakadásig feltűnő. A temetőben sírok nem látszanak, mert a terület gyakorlatilag egy tömegsír. A sírkert felső részén, a kapu közelében áll egy két méter magas betonsztélé. Ennek külső, kapu felőli oldalán puskatusokból álló dombormű-motívum látható évszámokkal és diszkrét vörös csillaggal kiegészítve. A másik, temető felé néző oldalán lévő felirat pedig arról ad tájékoztatást, hogy itt vannak eltemetve azoknak a harcosoknak a földi maradványai, akik a 6. hadtest 3. számú katonai partizánkórházában 1942 augusztusa és 1943 áprilisa között meghaltak. Ez a szöveg szerint 350 ismeretlen katonát jelent, mindössze tízen nevesülnek, teljes még ennél névvel kevesebben. Az emlékmű 1961-ben készült. Az egyetlen itt lévő koszorú igen réginek tűnik. Nincs nagy becsben tartva az emlékhely, de legalább nincs úgy szétverve, mint több másik a hegység keleti részén. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy távol van a hely a lakott területektől. A sírkert sarkában asztal és pihenőpad is van. A pecsételőhelyen pecsétet nem, csak egy denevért találtunk a dobozban (pontosabban flakonban)

A temetőtől újra jelzett úton folytattuk a túrát a 600 méterre lévő Balačko brdo-ra. A hegytetőn semmi érdekeset nem találtunk (7.8 km, 685 méteres magasság), mindössze két, fákra festett otromba, ám jól látható felirat. Az egyik a temetőt, a másik a Novo Zvečevo felé vezető irányt jelöli.

A Ravna gora partizántemetőjét fenyves veszi körül, örökzöld sziget a bükkerdőben

Visszaút a Ravna gora gerincén

A Balačko brdo-ról nincs kilátás, sehol egy irtás vagy kilátó. De a tavaszi, még lomb nélküli erdőben ki lehetett venni, hogy a Ravna gora magasabb gerince nincs túlságosan messze innen. Mi azonban nem délnyugati, hanem keleti irányba indultunk. Rövid lejtmenetet követően a Balačko brdo második, valamivel magasabb (692 méter) púpját is megmásztuk. Amúgy ennek a hegyhátnak van egy nyugatabbi, 718 méteres pontja is, amit a jelezett turistaút érint is.

Nevétől eltérően a Ravna gora nem lapos hegység. Igen szép és változatos a domborzata. Az összefüggő bükkerdő azonban nem kifejezetten izgalmas, vagy változatos. A név egyébként onnan ered, hogy távolról nézve a hosszú kelet-nyugati irányú főgerinc szinte végig azonos magasságú 700-800 méter, különösebb kiemelkedések, vagy beszakadások nélkül. Emiatt aztán valóban egy lapos fennsíknak tűnhet messziről az, ami közelről nézve egy széles, lágy ívű hegyhát, mely a Johanesbergig fokozatosan lejt (12 km, 550 méteres magasság). Érdemi szintváltozás csak a Brzaja folyó völgyénél történik.

A visszaúton persze ismét összefutottunk kószáló vaddisznókkal. A Johanesberg melletti mogyoróligettől ismerős volt a terep és igen gyorsan visszaértünk Novo Zvečevoba, ahol ez egyik háznál hangosan szól a népies turbofolk, egy másik előtt pedig egy öreg férfi próbált beszélgetni velünk. Amikor elmondtuk, hogy semmit sem értünk, mert magyarok vagyunk, akkor erősen invitált minket egy rakijára, de nekem még haza kellett vezetni Pécsre. Rakiját pedig amúgy sem iszunk, de a szláv vendégszeretet jól esett.

A Papuk nyugati vadonját azoknak ajánljuk, akik szívesen merészkednek a jelezett ösvényektől kicsit távolabb és szeretnek izgalmas, vadregényes helyeket felkeresni. Ezen a területen garantáltan kevés a turista és sok a vadállat. Főleg vaddisznóból van sok. Ugyanakkor a Pakra völgye a jelek alapján kiemelt vadászterület. Vadászati idényben nagy óvatosságra van szükség. A Ravna gora pedig a magashegyi atmoszférájával, összefüggő bükkerdejével és hullámvasút szerűen kanyargó gerincútjával azt adja, amit várunk tőle: nem túl megerőltető erdei sétát.