Đedovica feletti erdőrészlet a Papuk nyugati részén

Đedovica vadászháztól a Janino bilo-ra

Egy meglehetősen forró szombati napon teljesítettük a túrát. Aki errefelé elindul, annak tudnia kell, hogy errefelé sincsenek kiépített források, jelentősebb vízhozamú patakok a völgyben vannak, de azokból azért nem kockáztatnánk meg az ivást. Tehát bőségesen kell vinni vizet, mert a Ljutoč-gerincen nincs árnyék, meleg nyári napokon pusztító a hőség.

A Đedovica hágón lévő vadászháztól indultunk, mely az azonos nevű hágón áll. Az épület a Voćin-Novo Zvečevo közti hágóútról is látszik, bár nem közvetlenül az út mellett áll. Az épület előtt parkoló és kiépített kirándulóhely van, melynek része egy duzzasztott kis tavacska is. Lehet itt parkolni, de ügyelni kell arra, hogy a vadászház előtt egy sorompó van, ami nincs mindig nyitva. De ez nem jelenthet problémát, ha a bekötőútnál hagyjuk a járművet.

Érdemes azt is tudni, hogy ettől az elágazástól, csak az út túloldalán, indul az a néhány perces sétaút, mely a Papuk egyik nevezetességéhez, a két öreg tölgyfához (Dva hrasta) vezet. Másutt már írtam, hogy a kettő közül már csak az egyik áll, a másik sok száz éves példány sajnos már vagy egy évtizede kidőlt. Gigászi teste ott pihen az erdőben. A két óriási fa arra emlékeztet minket, hogy ez az erdőség a XIX. századig lényegében érintetlen volt. Hasonló méretű vagy korú fából persze nincs olyan sok a Papukban, de aki némi őserdei hangulatra vágyik, az a talál ilyet a hegység központi gerincén. Az erdőművelés azt a területet érintette a legkevésbé.

A nyugatra tartó túraút előbb az erdészeti makadámutat követi, majd egy patakon át vezet az első magaslaton lévő elágazásig (608 m, 1.3 km). Ezen a ponton déli irányba, azaz Novo Zvečevo felé, vagy északra, a Ljutoč-felé lehet indulni. Értelemszerűen mi az utóbbit választottuk. Érdemes azt elmondani, hogy ez nem egy szépen gondozott parkerdő, jól járható utakkal. A jelölések viszonylag régiek és az erdészek által használt, vagy kevésbé használt utakat követik. A jól, akár kerékpárral is járható szakaszok ritkák. Sok a kidőlt fa. Sőt, az első kilométer ezúttal igazi akadálypálya volt a kivágott gigászi fenyők miatt, amik rendezetlenül feküdtek a facsemeték gyűrűjében, és várták a sorsukat, azaz, hogy a valamelyik közeli fafeldolgozóban (talán éppen Voćin-ban) felfűrészeljék őket.

Rókagombák az erdei út mellett

Bár ezen a környéken néhány éve jelentős mennyiségű rókagombát találtunk, ezúttal itt csak néhány példányt szedtünk. Az erdő képe jelentősen megváltozott. A korábban szinte érintetlennek tűnő, sötét erdőségben lépten-nyomon látni lehetett a fakitermelés nyomait. Különösen a Janino bilo hegy előtt, ahol irgalmatlan méretű dupla keréknyomán szántotta végig az erdő alját. Annyira megbabonázott minket, hogy a 625 méteres magaslatra érve kis híján eltévesztettük az irányt és a traktornyomot követve elindultunk lefelé (3.5 km). Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy a Papukban vagy kövessük mindig a jeleket, vagy keressük erősen, ha nem látszanak! De a legjobb, ha van nálunk egy GPS alapú térkép. Ellenkező esetben igen gyorsan el lehet keveredni a rengetegben.

A Ljutočra-vezető emelkedő a Janino bilotól indul. Egy rövid szakaszon ugyan lefelé kell menni, de ahogy elhagytuk a tőlünk balra lévő sötét fenyvest és elértük a jobbra lévő kiépítetlen forrást, már el is kezdődött az előbb enyhe emelkedő, mely a 4.5 kilométernél vált meredekké. Ez a szakasz sem vészes. Mindössze nagyjából 600 méter hosszú és nagyjából átlag 10%. A végét egy korábban vihar sújtotta erdőrészlet jelzi. Aki ide felér, az már magasabban van, mint a Mecsekben bárhol.

A Ljutoč északi oldalán óriási fák, a déli irtás

A Ljutoč-gerinc 2024-ben

A Ljutoč-gerinc nagyjából 3-3.5 km hosszú és 720-735 méteres tengerszint feletti magasságon hullámzik. Az út mindvégig a gerincen fut, követve a hegy enyhén délnyugatra tartó irányát, ami 2.5 kilométer után határozottan nyugatra kanyarodik, onnan pedig északra, a Crni vrh (Fekete-hegy) felé. Pontosabban meredeken le, a két gerinc közti völgybe. De mielőtt még elindulna a meredek lejtő, egy pecsételődoboz jelzi a Ljutoč-ot, ami nem a hegytömb legmagasabb pontja. Nehezen értelmezhető, hogy miért pont oda került a hegyet jelölő doboz és miért ott van a hegytető, ahol van, hiszen a gerincút mindenütt magasabban fut. Mi ezúttal nem fordultunk rá a Ljutoč-csúcs felé vezető ösvényre.

Az útelágazásnál vadonatúj táblák vannak pontos jelölésekkel. Ez nagy segítség azoknak, akik nem ismerői a környéknek. Évekkel ezelőtt térkép és követhető felfestések hiányában csak eddig mertünk jönni a gyerekekkel.

No, de kérdés, hogy 2024-ben mit kínál az idáig vezető szakasz? Merthogy a Ljutoč, ami egyébként horvátul annyit tesz, haragos vagy dühös, egy nagyszerű panorámát nyújtó hely volt éveken keresztül, hiszen a hegy felső részének déli oldalán kivágták az erdőt. Innen szép és kevésbé tiszta időben is messze el lehet látni. Előbb a Ravna gora és a távoli Psunj halovány csúcsa (a Brezovo polje tetején lévő TV-adó) tűnik fel. Majd az út fokozatos fordulásának köszönhetően a Papuk középső része is. A névadó magaslat lokátora erről a pontról is tökéletes orintációs pontént szolgál, de a közelebbi Lom-Točak nyereg is látható válik a szakasz utolsó harmadában.

Aki kíváncsi erre a látványra, annak igyekeznie kell, mert több helyen már elég magas a növendék erdő, nincs végig kilátás. Talán nem is akkora baj, hogy a természet szépen lassan visszahódítja a hegyoldalt. A magas fűben vezető ösvény északi oldala egészen más képet mutat. Pontosabban az eredetit, mert itt hatalmas fenyők és bükkfák alkotnak pompás elegyes erdőt. A vadak szaga igen sok helyen érződik. Szinte érintetlen a vidék, az állatok kevés emberrel találkozhatnak, ezért elég bátraknak tűnnek.

A hegy anyaga (a Ravna gora-hoz és a Lisina-hoz hasonlóan) vulkanikus (talán riolit, ahogy a Đedovica környéke). A gerincen több helyen elég vékony a talaj és látni lehet a sziklákat. De itt nincs olyan izgalmas sziklaformáció, mint az északabbra magasodó Fekete-hegyen, vagy annak folytatásánál, a Varjú-kőnél (Vrani kamen)

Emlékmű a Ljutoč partizántemetőjében

A Ljutoč partizántemetője

7.5 km megtétele után, nagyjából 690 méteres magasságon találtuk meg az elágazást jelző táblát. Az út csak alig észrevehetően válik ketté a dús növényzet miatt. Mi a délebbi irányt választottuk. A tábla húsz percre írta a temetőt. Az ösvény folyamatosan lejtett és mindkét oldalon sűrű erdő szegélyezte. 700 méter múlva azonban egy kicsit kaotikusnak ható tisztásra értünk, ahol kidőlt fák és összevissza futó utak nehezítették a tájékozódást. De szerencsére itt is találtunk jelet, illetve nyilat egy bükkfára festve.

Az út ettől a ponttól erősebben lejtett, a sűrű erdőt pedig égig érő bükkök váltották, melyek a bal oldalon ritkásabban, a jobb oldalon szép szálerdőt alkotva kísértek minket. Útközben találtunk egy patkót, majd kiértünk egy laposabb teraszra. Itt áll a Ljutoč partizántemetője (8.6 km, 646 m).

A temetőt drótkerítés veszi körbe. Van egy nehezen nyíló, pirosra mázolt vaskapu, amit egy vörös csillag díszít. Nem tudtuk kinyitni, de a kidőlt fák miatt a kerítés nem volt teljes, így meg tudtuk nézni az emlékművet. Sírok, fejfák itt sem látszanak, úgy tűnik ez is egy tömegsír. A temető területe eltörpül a Papuk tövében lévő temető, vagy a pont szemközt, szinte azonos magasságon álló Ravna gora partizántemetővel szemben. Ám a brutalista stílusú építményen lévő bronztábla szerint 1942-1945 között is több mint 500 embert temettek el. Ez egy brutálisan magas szám, főleg, ha belegondolunk milyen alacsony népsűrűségű ez a vidék. De 1943-tól a Papuknak ez a része a partizánok kezében volt és keményen harcoltak a megtartásáért.

Az emlékmű tövében pad is van. A többi, általunk eddig felkeresett partizántemetővel ellentétben ezt a helyet láthatóan időnként gondozzák. A betonpillérekből álló emlékművön javítások nyomait láttuk, a töredezett, talán ledöntött betonpilléreket megragasztották. A kapu festése sem régi.

Hűsölő vaddisznók Staro Zvečevoban

A Pakra völgye Staro Zvečevoig

A temetőtől jelöletlen traktornyomon ereszkedtünk a Pakra-folyó völgyébe. Az erdő a felső szakaszon ritkásabb, a völgy talpához közeledve azonban sűrűbb. Útközben igen sok rókagombát és néhány szép vargányát is találtunk. A hegyoldal elég meredek, óvatosnak kell lenni.

A Pakra-völgyét bő egy kilométer múlva értük el (9.8 km, 450 m). A folyó partján, ami persze itt még csak egy sebes folyású patak, jó minőségű makadámút fut. Arról egy korábbi leírásban már részletesen írtam, hogy ez a Pakra vajon Pakra-e valójában? Különféle térképek eltérően jelölik. Tény, hogy van egy ilyen nevű folyó a közeli Ravna gora déli oldalán is. Sőt, az a folyó átfolyik Pakrac városán, míg ez néhány kilométerrel északabbra elkerüli. Mindenesetre, ha a Papukról van szó, akkor mi ezt nevezzük Pakra-nak, de hívhatjuk Bijela-folyónak is, hiszen több térkép úgy nevezi.

Követtük a vízfolyás és bő másfél kilométer múlva (11.4 km, 480 méter) elértük azt a pontot, ahol már tavasszal jártunk. Onnan akkor délre fordultunk, a Ravna gora közeli magaslata felé (Balačko brdo), most pedig Staro Zvečevo felé indultunk, bízva abban, hogy nyár elején is sok vadat látunk.

A völgynek ez a része remek vadászterület, számos magasles áll a kisebb-nagyobb tisztásokon. Több szarvas és vaddisznót is láttunk. Staro Zvečevo egyetlen megmaradt, romos házához érve egy erősen oszlásnak indult, nyüvektől nyüzsgő tetemet is találtunk. Az erdő szélén, az egyik magasles tövében egy egész konda hűsölt, alig 50-60 méterre tőlünk. A vékony érré zsugorodó Pakra-Bijela-t követve értünk el arra a szép tisztásra, melyet részben borókák, részben bozótos erdő vesz körül (14.3 km, 550 m).

Jančikova kosa, rálátás a Pakra-Bijela forrásvidékére

A Jančikova kosa érintésével a Sovjakra, majd a vadászházhoz

Az említett tisztás a Jančikova kosa nevet kapta, és innen egészen jó kilátás nyílik völgy felső részére. Az erdőbe visszaérve egy újabb vaddisznó család nézett velünk szembe. Az anyaállat némi gondolkodás után a sűrűbe terelte a népes famíliát, mi pedig megpróbáltuk megkeresni a Novo Zvečevo felől északra tartó jelezett túrautat. A sűrű erdőben nem volt egyszerű dolgunk, pedig innen alig 400-500 méterre még egészen jól követhető az út. Ezen a részen azonban kevesen járnak, elhanyagolt a hely. A 625 méter magas Sovjak magaslatot nem nagyon érdemes külön hegyként emlegetni, mivel alig-alig különül el a környező magaslatoktól. Nincs itt semmi extra, ennek ellenére a horvátok táblával jelölték (15.7 km). Elhagyva a „csúcsot” egy friss dózernyomot követtük, ami eleinte együtt futott a turistaúttal, de hamarosan elváltak egymástól. Úgy éreztük, hogy jó lesz nekünk a szélesebb út, de a dózernyom folyamatosan fordult, előbb keleti, majd délkeleti irányba kanyarodott, így pedig távolodtunk a vadászháztól. Nem volt mit tenni, átvágtunk az erdőn, és egy szűk, de járható szurdokvölgyet követve értünk vissza a parkolóhoz.

A Nyugati-Papukban ezúttal egy olyan utat jártunk be, melyen északi (Janino bilo – Ljutoč-gerinc) és déli részét (Bijela-völgy – Staro Zvečevo) már ismertük. A kettő közti összekötést, illetve a Ljutoč partizántemetője viszont új volt számunkra. Az ötletet a helyi túrázóktól vettük, akik néhány éve, a hagyományos, Hegyek Nemzetközi Napja alkalmával szervezett népes túra során majdnem ugyanezt az útvonalat járták be. Igaz, ők Novo Zvečevo-ból indultak és oda is értek vissza.

Összefoglalva elmondható, hogy ez egy igen remek túraterület, ahol nagyon sok a vad. Főleg a vaddisznó, de ezúttal szarvasokat és néhány őzet is láttunk. A Ljutoč-ról még mindig remek a kilátás. Az erdő több szakaszon impozáns, másutt inkább félelmetesen vad. Emellett esős időszakban sok a gomba. Érdemes tehát felfedezni a Papuk kevéssé ismert részeit. A túra teljes hossza 18 km volt és nagyjából 650 méternyi szintet másztunk meg a teljes út során.