A faluból a Sustavac hegyi házig vezető út

Trnovo és Turovi

A hegység megközelítése nem bonyolult. Szarajevóba érve a Foča felé vezető M18-as utat kell keresni. Ez a város délkeleti határában, a repülőteret érintve vágódik be a hegyek közé. Ugyanerről az útról lekanyarodva lehet eljutni a Bjelašnica és Visociča hegységekhez is.

A főváros határától az út folyamatosan emelkedik, az út viszonylag szűk és lassan lehet haladni. Érdemes betartani a sebességkorlátozást, mert a helyi rendőrök, különösen Trnovoban, vadásznak az autósokra. Különösen a kisvárosba érve érdemes résen lenni. A település közepén, az iskola mellett 30-as tábla van. Egy ízben itt ugrott ki elénk egy rendőr és a régi trükköt alkalmazva húzott le minket. Azt állította, hogy gyorsabban jöttünk (tény, talán negyvennel), és ők kamerával bemértek. Be kellene mennünk a kapitányságra, hogy ott a fotó alapján megállapítsák a bírság mértékét, egyúttal fotót is készítenének rólunk valamiféle regisztrációhoz. Miután a fenyegetés megtörtént, az autóhoz hívott, mutogatott néhány rossz minőségű, éjszaka készül képet fénymásolás formájában. Szerinte ilyen készült rólunk is, de elkerülhető a regisztráció, csak tegyek valamennyi eurót a csomagtartóba. Ötvenes volt nálunk, de tiltakoztak, hogy ez kicsit sok, és visszaadtak harmincat. Nagyon átlátszó volt a trükk, de örültünk, hogy ennyivel megelégedtek. Különben sem miattuk érkeztük.

A Treskavicanak két túra területe van. A legjobb tudomásunk szerint ezeket nem kapcsolja össze jelzett út. Az északi a népszerűbb és jobban megközelíthető. Trnovo végére érve jobbra kell lekanyarodni Turovi településrész felé. Az út a Željeznica mellett kanyarog nagyjából két kilométert. Mi első körben elvétettük a parkolási lehetőséget, mert tovább mentünk. Nem szabad a hídig menni, azt megelőzőn kell balra kanyarodni. Az elágazásnál egy ház kerítésél lévő kút van. Onnan balra fordulva még kb. 100 méter a parkolóhelyként szolgáló kiszélesedés. Dél tájban érkeztünk egy szombati napon, ekkor itt már nem volt hely, ezért vissza kellett gurulni a kútig. Autóval csak az induljon tovább a kiszélesedés után, aki nem kíméli a kocsit. További kilométereket lehet spórolni a sétából, ha valaki Sustavac hegyi házig tartó makadámutat autóval teszi meg. Összességében nem rettenetes a minősége, de van néhány nehezen járható szakasza. Az első rögtön a falu utolsó háza után.

Mi egy két napos túrával a Treskavica északi túra területet jártuk be és majdnem minden érdekes pontra sikerült eljutnunk. Ha egy nappal tovább maradunk, akkor tényleg mindent láthattunk volna, de kell hagyni izgalmakat egy újabb alkalomra is!

A déli túraterület megközelítése már nehézkesebb. A M18-as útról Kalinovik irányába kell lekanyarodni jobbra, majd Gvozno-nál újra jobbra. Ott makadámút visz a vadászházig. Egyszer mindenképp megnézzük, mert a Veliki Treskač közel kétezres sziklakúpja igen izgalmasan nézett ki az általunk megmászott Mala Ćaba csúcsról.

Sustavac hegyi ház a Treskavica hegységben

Sustavac hegyi ház

Miután sikerült helyet találni az autónak, elindultunk a már említett kiszélesedés felé. Ott egy pajta kapuján van térkép a hegységről. Hogy ez nem teljesen pontos, arra az alkoholos filccel végzett javításokból, áthúzásokból következtettük. Hol az egyik csúcs magassága, hol a hegy neve nem stimmelt. Így működik a részvételi kultúra, mindenki hozzáteszi a maga tudását. Kérdés, hogy melyik igaz. Mi alltrails.com-ról letöltött térképpel indultunk útnak. Sajnos ez sem volt teljesen pontos, néhol egészen máshol mutatott ösvényt, mint ahol az valójában volt. Két héttel később a Bioćbban még jobban megtréfált az alkalmazás.

A Treskavica nehézségét nem annyira a tájékozódás adja, hanem a terep. Ezt a falut elhagyva egyből megtapasztaltuk. Széles makadámúton indultunk a hegy szíve felé. Jobbra tőlünk a Hrasnica patak kanyargott, mely nem sokkal a Veliko jezero alatt ered. Mivel első lépésben a Sustavac hegyi házig, majd onnan a Veliko jezerohóz akartunk feljutni, így nem volt más dolgunk, mint a patakot követve felmenni a jelzett úton. Az út azonban már az elejétől meredek: 10-13%. De legalább hosszú is az volt az első szakasz! A fokozatosan szűkülő völgyben 3.2 km-et gyalogoltunk, mire elértük az 1150 méteres magasságban lévő házat. A kocsit 900 méteren hagytuk, így 250 méternyi szintet már eddig leküzdöttünk, de még 900 méter ott tornyosult előttünk!

A Sustavac hegyi ház a hegység ezen részébe tervezett túrák kiindulópontja. A nagy faház mellett épített forrás, tűzrakó, bungalók, wc, kézmosó, padok és fák közé kifeszített függőágyak várják a túrázókat. Utóbbiakból van sok, mert a Veliko és Crno jezero népszerű kirándulóhelyek. De a Sustavac ház nincs mindig és mindenki számára nyitva. Amikor ott voltunk, épp zárva volt. Az azonban biztos, hogy a közeli via ferrata útvonalnak ez a hely a kiindulópontja.

Rövid pihenőt követően elindultunk az erdei úton a tó irányába. A házon lévő felirat két órás menetidőt írt. A térkép alapján ezt sokalltam, de nem volt igazam. A terep és a színemelkedés mértéke miatt reális a távolság.

Tízpercnyi séta után visszatértünk a patak közelébe. A völgy összeszűkült, de az út szélesebb lett. Hatalmas kivágott fák voltak szétszórva a sáros-köves erdészeti út mellett. Néhány perccel később takaros hegyi ház mellett mentünk el (PESD Runolist 05, 4.5 km, 1260 m). A háziak az év egy részében láthatóan itt élnek. Még szállást is kínálnak.

A második házat követően az erdészeti út nagy kanyarokat leírva kapaszkodott fel a Veliko jezero alatti emelkedőig. A jelzett út ezeket a kanyarokat levágva jóval meredekebben vezet. A néhol 25-30 %-os emelkedő nem esett annyira jól, de szerencsére nem tűző napon kellett megtenni, mint az első három kilométer nagyját a Sustavacig.

Felfelé haladva nem mindenhol követhetők jól a jelzések. Mi egy éles kanyarnál el is vétettük, mert a jobbra forduló erdészeti utat követtük, holott az ösvény balra kanyarodott az erdőbe (5.5 km, 1400 m). Nem aggódtunk túlságosan, mert mindvégig a patakvölgyet követve mentünk. Más feljutási lehetőség nem nagyon van, a két oldalon magasra nyúlnak a sziklafalak. Az erdészeti út követte a hegyoldalt és balra fordult, mi pedig némi kitérőt követően rátaláltunk a jelölésre. Még itt is álltak autók, de ezek már vélhetően nem a túrázókhoz, hanem a favágókhoz tartoztak. Lefelé és felfelé is találkoztunk quadosokkal, volt, aki a tó alatt lévő emelkedőnél hagyta a járművet (7.5 km, 1550 m). Az idáig tartó út során egy jókora fahídon kereszteztük a patakmedret, mely azonban június végén már száraz volt.

Veliko jerezo a Treskavica-hegységben

Veliko jezero

A Treskavica egyik fontos ismérve, hogy 1500  méteres magasság felett, a nagyobb sziklafalak tövében kisebb-nagyobb tavak vannak. Ebben hasonlít a Zelengorára. A legnagyobb tó a Treskava-ban a Veliko jezero, azaz a Nagy tó. Ez a hegység egyik fő turisztikai attrakciója, ahová a legtöbb túratárs igyekszik.

Mielőtt az erdőből elértünk volna a tóig, még el kellett érni az 1580 méteren lévő Sišan magaslatot, ami északkeleti irányban zárja a Veliko jezero körüli katlant (7.7 km). Nem egy magas pontról van szó, de annál látványosabb, mert innen mind a tóra, mind a felette lévő kétezres csúcsokról jól rá lehet látni. Innentől vége van az erdőnek és kezdődik a rét. Az alpesi mezőn több pad is van, melyen meg lehet pihenni és lehet csodálni a tájat. Mi is ezt tettük. Szemből pedig lassan felért egy népes horvát túracsoport, akiknek busza az autónk mellett parkolt Turoviban. Láthatóan elfáradtak a tó felőli rövid kaptató megmászása során.

A Veliko jezero 300 méter hosszú, 150 méter széles, a legmélyebb pontján 5 méteres. Persze a vízmélység függ a csapadékmennyiségtől is. Az ösvény körbejárhatóvá teszi, sőt, aki felfelé jövet balról kerüli, az a közeli Platno jezero-t is megnézheti. Mi a hegyi házhoz igyekeztünk, mely a tó északi partján áll. Ehhez előbb le kellett ereszkednünk a vízhez, amelynek part menti részét szép zsurlómező fedi. Ezután felmásztunk a menedékházhoz.

Az építmény mindennel felszerelt. Van csapra kötött forrás mosogatóhellyel, esőbeálló, de napkollektor is. Ottjártunkkor az épületet egy 5-6 tagú család foglalta el. Úgy tettek, mintha ott nyaraltak volna. Még a rádiót is bömböltették. Hamisítatlan turbofolk hangulatban ücsörögtünk a ház mellet, a tó feletti szelfipontként funkcionáló magaslaton. Indulni akartunk az aznapi úti célként kitűzött bivak felé, de egyre sötétebb fellegek érkeztek keletről. Aztán el is eredt a szitáló eső. Behúzódtunk egy ponyva alá és vártuk a zápor végét.

Közel a bivakhoz, már 1900 méter fölött

Úton a pasa házához

A nagyjából 1550 méter magasan lévő tóig 8.6 km és mintegy 700 méternyi szint megmászása volt a lábunkban. De nem akartunk a tónál éjszakázni. Egyfelől még korán volt, másfelől elég zajosnak tűnt a környék, harmadrészt pokolian sok volt az apró bögöly. Nem volt nehéz lecsapni őket, de volt néhány, ami sunyi módon csípett.

Innentől még 500 méternyi szint várt ránk a következő 3 kilométeren. A tó nyugati határán induló túraút mindvégig jól jelzett. Ha jól számoltuk, akkor felfelé négyen jöttek le. Innentől nem volt nagy élet a hegyen. Az első szakasz, ami nagyjából 1 km, komoly mászással telt, mert egyből 1750 méterre kerültünk. Aztán kicsit könnyebbé vált az út. A tótól nincs fa vagy árnyék, csak csodálatos alpesi mező, ahol a nagyon-nagyon sok színes virág nyílt június utolsó napjaiban. A zöld mező valójában színesen pompázott. Az egész táj üde volt, amire a permetszerűen szitáló eső csak ráerősített.

Hamarosan elhagytuk a Velika glavica-t (1893 m), tőlünk balra egyre közelebb kerültünk a Đokin Toranj, vagy más néven Mala Ćaba csúcsot magában foglaló sziklatömbhöz. Ez a hegység legmagasabb része. A tó felőli oldal szinte függőleges sziklafal. A tetejére északnyugatról lehet feljutni. Mi azonban első körben csak a Pasa háza névre keresztelt bivakot szerettük volna megtalálni.

A bivak a Đevigrad (2034 m) nevű magaslathoz közel áll, pontosabban a Hercegovačka vrata nevű hágó és elágazás, illetve a Đevigrad között félúton. A hágónál már olyan fáradtak voltunk, hogy nem vettük észre a kőre festett bivak feliratot, így csak érzésre indultunk el a jó irányba.

Naplemente a Treskavica-hegységben

Éjszaka a bivaknál

A Pasa háza egy új épület. Nem nagy, de 2-3 embernek megteszi. Fából készült, festett lemez fedéssel. A nyugati oldala üvegezett. Innen csodás kilátás nyílik a Ljuta-folyó völgyére és a szemközti Visocića bérceire. A berendezése csak néhány matrac. Mi azonban nem a házban akartunk éjszakázni attól tartva, hogy valaki majd betoppan este. Le a kalappal azok előtt, akik ebbe a magasságba, ezen az úton felcipelték az építőanyagot, hála és köszönet neki!

A sátrunkat a ház melletti füves részen állítottuk fel. Tőlünk néhány méterre egy talicska volt és némi maradék építőanyag. Ennyire friss a házikó. Vacsora után kisétáltunk a nagyjából 50-60 méterre lévő magaslatra. Innen látszott igazán, hogy milyen remek helyre épült a bivak. A Treskavica Ljuta felőli oldalának felső része egy szép sziklafal, mert aranylóan ragyogott a naplementében. 150-200 méterrel lejjebb egy széles füves mező öleli körbe a sziklát. A mező erősen erodált, jól látszanak a vízfolyások bevágásai. Ezek aztán egy újabb lépcsőben zuhannak lejebb. A második meredek szakasz alatt pedig már az erdő kezdődik. A völgy mélyén a Ljuta kanyarog a Neretva irányába, dél felé.

A bivak ablakából sajnos nem lehet teljesen rálátni a Bjelašnica-ra, annak csak második legmagasabb pontját, a 2062 méteres Krvavac-ot tudtuk beazonosítani innen. Ennek nem a poros-párás levegő volt az oka, hanem a Đevigrad magaslata, mely elzárta az északi kilátást. A Mala Ćaba viszont jól látszott a házikótól (nem bentről, mert az ablaka nyugatra néz, a csúcs délre van).

A félelmünk alaptalan volt, senki sem járt éjszaka a házban. Kétezer méteren hajnalban kissé hűvös volt a levegő, de csodásan tiszta volt az ég és végtelen volt a csend.

Folytatás az első nap képgalériája után.

Reggelire megettük a Mala Ćaba-t

Napfelkeltekor ébredtünk. Szintén a Đevigrad az oka annak, hogy ebből nem sok látszik a bivaktól. De csak pár métert kellett mászni a köveken ahhoz, hogy keleti irányba is ellássunk. A Đevigrad védelmet nyúlt a házikónak és egyáltalán nem nehéz feljutni rá, mert egy jelölt ösvény azon keresztül visz a hegység északi részébe. Mi azonban először a Đokin Toranj vagy más néven Mala Ćaba csúcsot szerettük volna megmászni. Ehhez először a Hercegovačka vrata-ig kellett visszasétálni. Az elágazásnál vannak táblák is. A csúcsra innen két út vezet. Mi a nyugatról kerülő, könnyebbet választottuk felfelé. Lefelé viszont – tulajdonképpen véletlenül – a jóval nehezebb útvonalon jöttünk. Ez egy hosszabb szakaszon a sziklafal alatti köveken vezet keresztül. Cserébe meredek is.

A bivaktól nagyjából egy órás séta a Đokin Toranj. Az út jól jelzett, bár mi egy szakaszon elvétettük és csak úgy átvágtunk a füves hegyoldalon. Volt bennünk némi aggodalom, nehogy aknára lépjünk. Az aknák jelentős részét 2021 nyarán az EUROFOR erők felszedték és azt írták, hogy a jelölt ösvény biztonságos, de azokról letérni már veszélyes és az aknamezök határa nincs jelölve.

A csúcsra nem nehéz feljutni, de mind a Ljuta völgyéből, mind Trnovo-ból komoly szintet és hosszú utat kell megmászni (12.7 km, 2088 m).

A körpanoráma remek, bár a reggeli órákban elég laposak voltak a fények. Jól kivehető volt a Maglič és a Zelengora vidéke déli irányban, a Visocića hegyei és a közeli Bjelašnica az obszervatóriummal a tetején észak-északnyugatra. De ellátni innen a távoli Velez és Prenj felé is. A hegytetőn egy szép nagy kőkocka áll. A háború előtt itt valamiféle torony is, melyre már csak ez, és a csúcs egyik elnevezése emlékezett. A kőkocka tövében rozsdás gyalogsági ásót, tüzérségi lövedékek darabjait, sőt, még szétfoszlott katonai egyenruhát is találtunk. A hegyről letekintve több olyan romos állapotban lévő fedett kőrakást láttunk, melyek valamiféle lőállások lehettek. Hasonlót később a Đevigradon is találtunk.

A Mala Ćaba tetején, háttérben a Bjelašnica-hegység

Végig a Treskavica nyugati gerincén

A második napra két tervünk volt. Az egyik, hogy a Mala Ćaba csúcsról visszasétálunk a Veliko jezerohoz, aztán a kocsihoz, majd onnan átmegyünk a Bjelašnica-ra. Ennek lett volna alternatívája a tóig a Pašina planina – Klekova glavica – Platno jezero útvonal. De ezek helyett a hegység északi részén magasodó Oblik csúcs (1876 m) megmászását választottuk, mert azt olvastuk, hogy az egyik legszebb kilátást kínálja. A döntés kockázatos volt, mert előző nap nagyjából 5 liter vízzel indultunk el a bivakhoz. Ebből a reggeli kávé után még maradt nagyjából 2-2,5 liter, ami két emberre számolva kevésnek tűnt, de úgy számoltunk, hogy gyorsan elérjük az Oblikot.

Az út első szakaszán valóban gyorsan haladtunk. Lemásztunk a Hercegovačka vrata-hoz a meredekebb ösvényen, majd gyorsan fent is voltunk a Đevigrad 2034 méteres magaslatán. Innen feltárult a hegység széles gerince, melynek nyugati oldala a Ljuta felé meredeken szakadt le, míg a keleti oldalon változatos és áthatolhatatlannak tűnő karsztfelszín látszott. A jól jelzett út a kettő közt kanyargott, viszonylag lassan járható, sziklás terepen.

Elhaladtunk a 2018 méteres Opaljeni kuk (2018 m, 14.1 km) mellett, majd balról kerültünk egy magaslatot. Itt a nap már magasan járt, árnyék sehol sem volt, a hőség pedig elég nagy lett, dacára a közel kétezer méteres magasságnak. A vizünk ütemesen fogyott, miközben északkeletre fordultunk egy kisebb völgyben, mely egy elágazásig vezetett. Itt végre táblát is találtunk, bár annak pontos tartalmát nem tudtuk beazonosítani – kivéve a Đevigrad és Mala Ćaba helyeket, de azok az ellenkező irányba voltak. Felcsillant a szemünk, mert a jobbra mutató táblán Banj voda szerepelt. Szuper, ez víz lesz, mondtuk, de a jelzés irányában csak egy leszúrt karót láttunk egy szűk átjáróban, ami mögött meredek hegyoldal nyílt. Lefelé csak sziklákat és törpefenyő erdőket láttunk. Jelzést sehol. Nézegettük távcsővel a távolabbi hegyeket, sehol sem volt jele útnak, ezért visszamentünk a táblához (16.2 km, 2000 m). Ez jó döntés volt, mert egyetlen később átnézett térkép alapján sincs erre forrás.

A délelőtti útvonal látképe a Barice csúcsról

A Barice csúcstól a forrásig

A táblától újra emelkedett az út és nagyjából 20 perc múlva el is értük a 2062 méteres Barice nevű csúcsot (17 km). Itt felmásztunk a legmagasabb pontra, hogy jobban kilássunk. A körpanoráma a párás idő ellenére remek volt. Messzire persze nem láttunk a légköri viszonyok miatt, viszont kezdtünk nagyon szomjasak lenni. A magaslatról legalább a lefelé kanyargó utat be tudtuk célozni. Kezdődhetett a lejtmenet.

Az ösvény a Barice csúcsot nyugati irányból kerülte. Az út hol vastag aljnövényzeten, hol törpefenyők között, hol sziklás terepen kanyargott. Semmiképpen sem neveznénk könnyűnek. Majd egy kilométer után négy fiatallal találkoztunk, aki éppen ebédeltek. Mellettük egy forrás-szerűség volt: valami apró ér nedvesen tartotta a követ. Úgy voltunk vele, hogy ilyen lesz még, itt úgysincs sok víz. Ez hiba volt, mert csak jóval lejjebb találtunk vizet. Aki erre túrázik, annak minden lehetőséget meg kell ragadnia, mert kevés a forrás.

A következő szakaszon a terep még nehezebb lett. A túra 19. kilométerénél, 1845 méteres magasságban értük el a Ledena pecina nevű barlanghoz vezető utat. Innen újra emelkedett az út és szép lassan egy leégett törpefenyő erdőn vágtunk át. Volt egy elágazás is, de nem mertük bevállalni. Egy helyen Crni jezero feliratot is láttunk, ami jó jelnek tűnt, mert ahol tó van, ott forrás is lehet. De az egész hegységre jellemző a táblázás következetlensége. A felfestett jelekkel viszont nincs probléma.

Újabb kilométerek a tűző napon, és lassú előrehaladás a törpefenyők sűrűjében jellemezte a következő fél órát. Aztán végre megtaláltuk az Oblik felé vezető elágazást. Előttünk egy meredek emelkedő magasodott, amiről azt tudtuk, hogy még nem az Oblik. Nem volt erőnk megmászni, így aztán lemondtunk arról a csúcsról, amiért ezt a kerülőt bevállaltuk. De nem volt teljesen hiábavaló a sok szenvedés. Erre a Crno jezero partján jöttünk rá. Odáig viszont még el kellett jutni.

Déli irányba fordultunk. Itt egy völgy volt, melynek északi oldalán egy nagyobb szikla magasodott. Ennek tövében megtaláltuk a Trokun nevű forrás (20.1 km, 1758 m). A sziklán van több voda felirat is, de azt csak az láthatja, aki a másik irányból érkezik. A víz egyébként nem ebből a sziklából fakad, hanem egy szemközti kőtömb alól, majd 4-5 méter után a már említett szikla aljában el is tűnik a vízfolyás. A víz jéghideg volt és életmentőnek bizonyult. Feltöltöttük a kulacsokat és nekiindultuk a következő szakasznak.

A Crno jezero a Treskavica-hegységben

Crno jezero

A Fekete tavat, vagyis a Crno jezero-t a forrástól egy kilométerre pillantottuk meg (21.2 km, 1700 m). Odáig enyhe emelkedőn mentünk felfelé, a lábunk alatt több helyen egészen saras volt a talaj. A tájat továbbra is a törpefenyő uralta.

A Crno jezero két sziklafal közé ékelődik. Az ösvény a keleti szikla, azaz az Ilijas csúcs (1879 m) alatt vezet le a tó déli oldalához. A szűk helyen lévő tavacska vize valóban sokkal sötétebbnek tűnik, mint a Veliko jezeroé, innen az elnevezés. A tó partjától kicsit távolabb, a déli oldalon padok is vannak. Itt pihentünk, miközben néhány helyi túrázó megmártózott a hideg vízben.

Aki a Treskavicaba vetődik, az semmiképpen se hagyja ki a Crno jezerot. Egyfelől csoda szép, másfelől igen közel van a nagyobb tóhoz, így nem nehéz a megközelítése. Ebből nem nehéz kitalálni, hogy a mi túránk következő állomása is a Veliko jezero volt. A két tavacska között van egy elágazás, ahol le lehet vágni az utat Sustavac felé. Mi azonban még egyszer fel akartuk tölteni a kulacsokat, ezért inkább a hegyi házat céloztuk be.

A háznál az előző napi családon kívül néhány túrázó pihent. A böglyök viszont nem pihentek, ezért mi is gyorsan elindultunk lefelé. A már felfelé bejárt úton mentünk, azzal a különbséggel, hogy mindvégig a jelezett, így aztán rövidebb ösvényen ereszkedtünk. A terep így sem egyszerű, alaposan megdolgoztatta a térdeinket.

A Sustavac hegyi házig nagyjából 80 perc volt a menetidő lefelé (27 km, 1150 m). Egy pillanatig elgondolkodtunk azon, hogy a pihenőhelyen állítjuk fel a sátrat és reggel indulunk haza, de aztán inkább nekivágtunk az utolsó 3 km-nek. A fáradtság miatt a Bjelašnica már meg sem fordult a fejünkben.

Az autóhoz fél hét előtt értünk le, majd egyből elindultunk Pécs felé. Útközben volt néhány érdekes és hajmeresztő közlekedési szituáció, a bosnyák utakon nem árt résen lenni! De nem veszélyesebb mint Magyarország, az utak állapota pedig kategóriákkal jobb, mint hazánkban.

Elhagytuk a tavat

Másfél napot töltöttünk a Treskavica vadonjában és nem csalódtunk. Ez valóban egy nagyon szép, egyúttal nagyon kegyetlen hegység is. Nem sok szakaszról mondhatjuk el, hogy könnyű volt. Az utak vagy meredekek, vagy nehezen járhatók, vagy mindkettő. De megéri a fáradtságot. Nem csak a tavak csodásak, hanem a növényzet is. Különösen megkapó volt a virágzó alpesi mezők látványa. Aki teheti, az június végén keresse fel a bosnyák hegyek valamelyikét, mert ekkor virágzik a legtöbb virág, így a csodálatos bosnyák liliom is, amiből találtunk néhány példány a bivak közelében.

A hegyek közt alvástól pedig nem kell tartani. Ha jó az idő, akkor nagyon élvezetes a sátrazás. Sokáig lehet túrázni és korán lehet elindulni. A hegyvidék látványa egy csúcsról egészen más kora reggel vagy naplementekor, mint a verőfényes déli napsütésben.

A Treskavica erősen ajánlott túrahely. Bár egyes pontjai aknaveszélyesnek minősülnek, a jelezett ösvényeken bátran lehet kirándulni. Utólag megnéztük az openstreetmap alkalmazást is, mely jelöli az aknamezőket. Ekkor csodálkoztunk rá, hogy a Mala Ćaba nyugati oldala, a Hercegovačka vrata, a Đevigrad és az Opaljeni kuk is veszélyes területként van nyilvántartva. Ha ezt előtte néztük volna meg, akkor valószínűleg nem indulunk útnak. Ugyanakkor a hegység közel van a fővároshoz, így viszonylag sok túrázó keresi fel, nagyon nem lehet veszélyes, ha még bivakot is építettek az aknamező közepére. Az aknaveszély mellett még két dologra érdemes figyelni: legyen elég vizünk és a fűben lehetnek viperák.

Ha mérleget szeretnénk vonni, akkor ez a 30 km-es, két napos túra elég sokat megmutatott a hegységből. Az északi túraterületen csak az Oblikot és két kisebb tavat hagytunk ki (Platno jezero, Bijelo jezero). Mindkét tó a Klekova glavica csúcs közelében van, nem túl messze a Veliko jezerotól. Keressétek meg, ha arra jártok! Ha mi legközelebb a Treskavicába megyünk, akkor a déli túraterületet célozzuk meg. Bár az is lehet, hogy visszatérünk a már bejárt ösvényekre.