Előtérben a Vran-hegység északkeleti lába, háttérben a Črvsnica-hegység

2025 júniusának végén két napot terveztünk eltölteni a Blidinje Natúrparkban. Az volt a nagyívű terv, hogy első nap felmegyünk a Hajdučka vratahoz, ezúttal a Masna Luka nevű helyén lévő templomtól, majd az éjszakát ott töltjük fent. Kora hajnali ébredés után egy másik, talán könnyebb úton még délelőtt leérünk Masna Lukaba, majd rövid pihenőt követően még aznap megmásszuk a Vrant. Ezt a tervet keresztülhúzta a Čvrsnica, mely ezúttal is kemény diónak bizonyult. Az éjszaka fenemód hideg volt a hegytetőn, a lefelé vezető út pedig keményebb volt az elképzeltnél. Éppen ezért menet közben úgy határoztunk, hogy a második nap délutánját inkább pihenéssel töltjük, és csak a harmadik nap reggelén indulunk neki a Veliki Vran csúcsnak, azaz a Vran legmagasabb pontjának. Utólag ez jó döntésnek bizonyult, mert bár a túra hossza nem volt vészes, a két napos Čvrsnica-kaland után a 850 méternyi szint leküzdése igényelt némi erőfeszítést.

A Dugo polje nekropolisz sírkövei hajnali fényben, háttérben a Velika Črvsnica sziklafala

Első szakasz a fenyőerdőben

Az éjszakát a Dugo Polje nekropolisz mellett töltöttük, majd reggel hétkor indultunk neki a hegynek. Az autót a közeli hotel és étterem parkolójában hagytuk. A Veliki Vranra vezető legrövidebb ösvény innen indul. Az első 300 métert egy trafóállomásig aszfaltos úton tettük meg. Innen a végig jól jelzett utat követtük.

A mászás első kilométere egy nagyon szép fenyőerdőben halad. Nagyjából egy kilométer alatt 1270 méterről 1500 méter fölé jutottunk. Az ösvény jól követhető és ezen a szakaszon nagyjából egyenletes, ami 25-30%-ot jelent. Nem volt különösebben nehéz és még árnyék is volt, ami nem elhanyagolható érték a hercegovinai hegyekben, hiszen a legtöbb esetben a kusza törpefenyők jelentek némi menedéket a forróság elől. A kitűnő levegőminőséget a fenyőkön csüngő zuzmó bevonat jelezte számunkra.

Másfél kilométeres magasság környékén a fenyves ritkult és néhány perc alatt a csodás fenyőerdőből egy bájos fenyőligetben találtuk magunkat. Ezzel párhuzamosan a hegy meredeksége is csökkent. Az ösvény első 1.7 kilométere szinte nyílegyenesen rontott a hegynek és apró kanyarokkal, de mindvégig követte a helyoldalt. Az úttól északi irányba egy vízmosás volt. Ahogy átvágtunk a ritkuló fenyvesen, az út enyhén az időszakos patak által megformált völgy felé fordult és a következő rövid részen még a 20%-ot sem érte el a meredekség. Nagyon kellemes és igen szép volt ez a rövid átvágás. Tudtunk pihenni és nézelődni a következő nehezebb szakasz előtt.

Egyik oldalon még fenyők, a másikon már füves mező a Vranon

Köves szakasz a gerincig

A vízmosást a túra második kilométerénél értük el, nagyjából 1650 méteres magasságban. Az út innentől kissé sziklás terepen kapaszkodott fel egészen az 1890-es magasságon lévő gerincig. A meredekség 25-30 % között ingadozott, a jelek szépen követték egymás és egyre jobb lett a rálátás a szemközti Čvrsnica-hegyre. Tisztán kivehető volt a parkoló, ahonnan indultunk, a szemközti sípálya, ahol pár éve felkapaszkodtunk a hegyre, de látszott a Masna Luka temploma, azaz az előző két nap útvonala. A Pločno koronázta Velika Čvrsnica sziklafala fenyegetőn tornyosult a Blidinje-fennsík felé, ahonnan a Veliki Vilinac impozáns 2100 méteres kúpja egyáltalán nem látszik, a Vran oldalából azonban már az is feltűnt. Sőt, különösen szép formáját mutatta!

A sziklákkal szegélyezett, kissé köves szakasz nem jelent nagy kihívást a túrázók számára, mert a terep kifejezetten könnyű a Čvrsnica-hegységhez képest. Azonban az erdőből kiérve már semmi árnyékunk sem volt, az egyre magasabbra igyekvő nap rövid idő alatt felmelegítette a hegyoldalt. Hajnalban a nekropolisznál még 5 fokot mutatott az autó hőmérője. De kilenc óra környékén ennek már nyoma sem volt, dőlt rólunk a víz. Erre persze előzetesen felkészültünk és bőségesen vittünk magunkkal vizet. Ennek ellenére kíváncsiak voltunk a térképen jelöl forrásra. A jéghideg forrásvíz még akkor is jól szokott esni, ha minden készletünk tele van. A forrást kevéssel a gerinc alatt meg is találtuk. Egy pici kanyarban, törpefenyők árnyékában, kövekkel körberakott apró medencében csillogott a nem túl friss, ám annál piszkosabb víz. Biztosan van időszak, amikor iható, de ez nem az a nap volt. Nyilvánvaló, hogy a hegynek ezen a részén több időszakos forrás is lehet, hiszen a műholdképen jól kivehető a vízmosások hálózata, amik összeérve a fenyőerdő feletti részben kisebb völgyet képeznek.

A forrást elhagyva egy rövid szakaszon a törpefenyőket málna, a gerincnél pedig áfonya kísérte. Persze ezek egyike sem érett még júniusban.

A Veliki Vilinac-csúcs és a Črvsnica nyugati oldala, a háttérben a Prenj csúcsai láthatóak

A gerinctől a csúcsig

A Vran-hegység gerince északkelet-délnyugati irányú, majd Masna Lukaval nagyjából szemközt van benne egy törés, onnantól nyugatra tart. A kétezer méter feletti csúcsok ezen a gerincen sorakoznak. Mi a legészakibb magaslatra, a 2074 méter magas Veliki Vranra igyekeztük. A gerincet 2.8 km-nél, 1890 méteres magasságban értük el. Itt azt vártuk, hogy egyből rákerülünk a hegység gerincén lévő csúcsokat összekötő jelölt útra. De a helyzet nem volt ilyen egyszerű. Az ösvény egy szép törpefenyő erdőbe vezetett minket, ahol egy rövid lejtő következett, de már látszott a szemközi folytatás, azaz az emelkedő is. A Veliki Vrant innen nem láttuk. Ez az átkötő szakasz mintegy 300 méternyi volt. Pont elégnek bizonyult egy kis pihenésre a csúcstámadás előtt.

A harmadik kilométer elhagyva, még mindig 1900 méter alatt voltunk, de egy nagy sziklára felfestve megtaláltuk az elágazást, ahonnan balra fordulva a hegység délebbre lévő kétezreseit lehet elérni. Mi azonban jobbra fordultunk. A sziklán további egy órányi menetidőt jelöltek a Veliki Vranig. Tekintettel arra, hogy ettől a ponttól már csak 800 méternyi távolságra és alig 180 méternyi szintre van a hegytető, kis túlzásnak gondoltuk az egy órát. Nekünk végül nem túl sietősen pont a felére volt szükségünk. Ezen az utolsó szakaszon ugyan volt néhány technikásabb rész, de összességében nem volt sem nehéz, sem bonyolult. Sőt, 2000 méter környékén már melegünk sem volt.

A Veliki Vran is teljesítve, egy újabb boszniai kétezrest hódítottunk meg.

 A Veliki Vran csúcsán

A Veliki Vran érezhetően egy szeles hegytető – bár ezúttal nekünk szerencsék volt az enyhe szellővel, amit néhány nagyobb lökés kísért. A széles, háromszög alapú csúcs teljesen kopár, növény is alig-alig van a tetején. A hegytetőt kisebb kőkupac, egy tábla és egy pecsételődoboz jelöli. Utóbbiban nem sok minden volt. Nagyszerű kilátás nyílik innen, de ez egy nagyobb kiterjedésű csúcs, melynek a felső része viszonylag lapos. Így aztán nincs nagy kiemelkedés, másként fogalmazva a hatalmas térélmény sincs. A túrázó nem mélybe szakadó sziklákról, vagy a meredek hegyoldal széléről tekint le, hanem sokat sétálhat több irányba is anélkül, hogy jelentős magasságot veszítene.

A kilátás ugyanakkor pazar, hiszen a hegyóriás remek helyen van. Keleti irányban a közeli Čvrsnica mutatja meg hatalmas alakját. A Pločno sziklafalától a Blidinje-fennsík északi pereméig belátható az egész hegység. Eredetileg úgy terveztük, hogy késő délután másszuk a Vrant és így a Čvrsnicat a lemenő nap fényében fogjuk megnézni. Ehelyett a délelőtt derekán értünk fel, nagyjából három órányi mászás után. De még ebben a fényben is csodás volt a Vran testvérhegye.

A Čvrsnica mögött, a tőle keletre lévő Prenj-hegység csipkés bércei is látszanak a Veliki Vran csúcsáról. Déli irányba fordulva a Vran nyugatra forduló gerincét tudtuk a szemünkkel követni. A hegy nyugati oldala sűrű fenyőerdővel borított, míg a keleti, meredekebb oldal kopárabb. Dél felé ebből az erdőségből láttunk többet. A natúrpark tájékoztató tábláin medvéket is rajzoltak erre a részre.

A Veliki Vranról nyíló keleti kilátást az az óriási karsztmező uralja, mely innentől egészen a Dinara-hegységig nyúlik. Ennek a szinte kopár vidéknek több magaslata is jól kivehető volt a csúcsról. Így például a másnapi úti célunk, a Cincar és az attól északabbra lévő, piramis formájú Malovan is. A Tomislavgrad környéki magaslatokon pedig megszámlálhatatlanul sok szélturbina pörgött a párás és forró horizonton. A Vranról északi irányba a csodás Vranica-hegység csúcsaira lehet rálátni. Jól kivehető volt a Zec planina és a Vranica közti Sikira-hágó is. Végezetül csodás rálátásunk volt a Rama-tóra is, mely a karsztvidék északi szegletének népszerű pihenőhelye. A mesterséges tó kék vize, a környező falvak és a tavat szegélyező hegyekre vezető szerpentinek is jól látszottak a csúcsról.

Amikor felértünk azt mondta Eszter, hogy erre a csúcsra biztosan kevesen jönnek. Néhány perccel ezután egy népes túracsoport tűnt fel keleti irányból. A Dugo polje nekropolisztól északra induló úton jöttek fel, tehát egy másik útvonalon, mint mi. Hamar kiderült, hogy az a 13 fős zágrábi csapat ért fel mellénk, akikkel az előző napokon a Veliki Vilinac hegyi háznál találkoztunk. Ők a hétvégén nem csak Veliki Vilinacot és a Veliki Vrant, hanem a Pločnot is megmászták, úgyhogy sokkal ügyesebbek voltak nálunk. Segítettünk nekik elkészíteni a csúcsképet, melyről a csapat zászlója sem hiányozhatott. Mi is csináltunk csúcsképet, bár zászló nélkül.

Ilyen látványban volt részünk a Vranról lefelé jövet

Lefelé a hegyről

A horvát csoport távozása után még nagyjából 20 percig nézelődtünk a Veliki Vran csúcsán. Elindultunk keleti irányba, de a 2014 méteres Mali visig már nem akartunk elmenni. Inkább lefelé indultunk a hegyről.

Az gerincút elágazását 20 perc alatt értük el, onnantól pedig elég gyorsan a haladtunk lefelé. Az ereszkedés két órán át tartott. Siettünk, mert a levegő egyre forróbb lett és túl sok vizet nem cipeltünk fel a Vranra. Másfelől már kíváncsian vártuk, hogy miként fest közelebbről a következő kétezres hegyünk, a Cincar.

A Vran egy csodás hegy Bosznia-Hercegovinában. Könnyen megközelíthető és viszonylag gyorsan és egyszerűen mászható, több útvonalról is. A felfelé vezető út 3.8 km, ami megfelelő időjárási viszonyok mellett 3 óra alatt teljesíthető. Nagy forróságban érdemes odafigyelni a megfelelő mennyiségű vízre, mert az itteni forrásban, vagy forrásokban nem lehet megbízni. Mivel nincs komoly erdőség a hegyen, így az időjárás a másik sarkalatos pont. Nincs árnyék és a széllel is érdemes számolni. Gondos tervezés és megfelelő időjárás esetén azonban gyermekekkel is könnyedén, élvezettel teljesíthető a Veliki Vranra vezető túraútvonal. Ez az egyik legkönnyebb 2000 feletti csúcs azok közül, amiket az országban eddig megmásztunk. Bátran ajánljuk mindenkinek! Aki combosabb kihívásokra vágyik, az találhat még hosszabb útvonalakat a Vranon, vagy nekiindulhat a jóval nehezebb terepet jelentő Čvrsnica-hegységnek.