Tájékoztató tábla a prigoreci parkolóban

Az Ivaneci-hegység sajátosságai

Az Ivaneci-hegység fő jellegzetessége, hogy viszonylag kis kiterjedésű, mindössze 30 km széles kelet-nyugati irányban, az észak-déli kiterjedése pedig 9 km. A déli lábától a Medvednica-hegységig egy szinte teljesen lapos medence terül el. Északon Ivanec környékén, illetve főként északnyugati irányban, egy alacsonyabb dombság húzódik. Ebben a viszonylag lapos, 250-400 méteres környezetben az Ivaneci-hegység igazi falként magasodik a Zagorje régió fölé. A hegységnek valójában a középső tömbje magas, ahol a névadó Ivanščica magassága meghaladja az ezer métert (1061 m), a közvetlen közelében pedig több 900 méter feletti csúcs is található. Az Ivaneci-hegységnek tehát van egy nagyon magas középső tömbje, melyről északi és déli irányban meredek lejtők futnak le. Keletre és nyugatra pedig jóval alacsonyabbra süllyed a hegygerinc. Ez adja azt a sajátos látványt, melyet mindenki látott már, aki Zágráb felé tartott Magyarországról az autópályán.

A mi tervünk az volt, hogy a legtöbb helyi és ideérkező túrázóhoz hasonlóan, az északi oldalról megmásszuk a központi csúcsot, aztán, ha marad időnk, akkor felkeresünk egyet a hegység déli csúcsain elszórtan álló várromok közül. A választásunk az Oštrcgradra esett, mert úgy láttuk elég közel van a fő csúcshoz és nincs túlságosan mélyen, így nem kell nagyon sokat visszamenni az Ivanščica-ig, hiszen a domborzat miatt Prigorecre leginkább csak a csúcs érintésével lehet eljutni.

Ez egy népszerű hegyvidék, sokan vágnak neki a csúcsnak, a parkoló is szinte tele volt ottjártunkkor.

Az első métereken még lankás út vezet az Ivanšćica hegyre

Meredek, meredekebb, még meredekebb

Tudtuk, hogy meredek lesz, de amit kaptunk, arra nem igazán számítottunk. A parkoló nagyon tágas, jól kialakított és igen jó kilátás nyílik onnan Ivanec város irányába (425 méteres tengerszint feletti magasság). Különösen megkapó Prigorec falu közeli templomdombja. Ugyanakkor nem találtunk itt csak egy információs táblát, mely nem a hegyről, hanem a parkolóból nyíló kilátásról szólt. Térképnek, jelölések nem volt nyoma. A tanácstalanságunkat látva egy helyi tájfutó elmagyarázta, hogy melyik felfelé vezető ösvény meredek, melyik meredekebb, és mi olyan meredek, hogy inkább ne is nagyon próbáljunk ki a gyerekekkel. A parkolóból legalább négy út indul neki a hegynek. Ebből egy keletről öleli át a csúcsot, kettő a katlanszerű völgy két oldalán kapaszkodik fel, egy pedig a völgyben halad. Egyik sem lankás.

Egy kisebb horvát túracsoportot követve a keleti meredek emelkedőt választottuk, mely a Veliki rok csúcsot érintve érte el a gerincet.

Az út a parkolót elhagyva egy kisebb mezőt érintve kanyarodott a hegyre. Jeleket nem láttunk felfelé, de az ösvény nagyon egyértelműen mutatta, hogy merre kell menni. Innentől már tényleg kemény volt, hiszen 40%-os meredekséggel indult a hegymászás. Az első pihentető szakasz 400 méter múlva következett. Ekkor egy kisebb teraszra értünk, amiből felfelé több is volt. Az elsőről még nem volt kilátás, de feljebb érve már ki-ki láttunk a tölggyel vegyes fenyőerdő fái közül. Felettünk pedig ott magasodott az Ivanščica és az azon lévő nem túl szép adótorony. Az ösvény mellett stációt jelzős számozott táblák voltak a hegy lábától a hegytetőig.

Az adótorony távoli képe az Ivanšćica hegyen

Az első kilométer megtétele után már 700 méteren voltunk, azaz közel 275 méternyi szintet tudtunk le (átlag 27,5%-os meredekség). A nehéz rész a Veliki rok kiszögellésig tartott, ez távolságban még 600 méterre (1.6 km) és 215 méternyi szintre volt. Összességében tehát közel 500 métert másztunk meg másfél kilométer alatt, ami nekünk másfél óra volt. Nyilván lehet ezt gyorsabban is, de a gyerekek így is nagyon mérgesek voltak ránk.

A felfelé vezető meredek szakaszon van egy igazán jó kilátópont, nagyjából 750 méteres magasságban. Innen nem csak a Zagorje dombjaira láttunk rá, hanem a szomszédos gerincre is, melyen a lefele utat terveztük. A nap végén kiderült, hogy igazán jó kilátás csak erről a pontról van, a másik ösvény a Veliki Konj (870 m) csúcs kivételével végig erdőben vezet. A Veliki Konjon ugyan van egy pad, de körpanoráma nincs. Érdemes tehát mindkét utat bejárni egy ivaneci körtúra alkalmával.

Siklóernyősök az Ivanščica csúcsa felett

Az Ivanščica csúcsa

A Veliki rok egy kisebb sziklaformáció a hegy középső tömbjének északkeleti részén. Innentől az út már kis meredekséggel kanyargott egy nagyon szép bükkerdőben az Ivanščica csúcsáig. A következő 1.2 km-en 150 méternyi szintet másztunk meg, ami felüdülés volt. Jeleket továbbra sem találtunk, de nagyon egyértelmű volt, hogy merre kell menni.

A hegycsúcsra egy kisebb irtáson keresztül értünk fel. Innen indulnak a siklóernyősök. Pontosabban a nyílt terep felső részéről, azaz közvetlenül a csúcsról. A hegytetőn van egy nagy hegyi ház, ami Josip Pasaričról van elnevezve. Kapható itt étel és ital is, körülötte le lehet ülni pihenni, beszélgetni. A tájat nézni nem, mert a kilátópont nem a háznál van. Vasárnap és ragyogó kora nyári idő lévén szinte minden padon ültek. Kizártnak tartottuk, mindannyian gyalog jöttek fel, bár a horvátoknál ezt sosem lehet tudni. A hegyi ház mellett aztán találtunk egy szép nagy térképet. Tehettek volna ilyet a hegy lábához is, mindenesetre lefotóztuk, hátha jó lesz még valamire.

Az Ivanščica-n két kilátó van. Az egyik a ház mögött, északi irányban. Úgy néz ki, mint egy fémketrec. Ez a Stričevo-kilátó. Az egyszintes teraszról főleg Prigorecre és Zagorjére lehet rálátni. Nincs körpanoráma, egy irányú csak a kitekintés, de itt lehet ülni és lehet nézelődni a megerőltető mászás után.

A másik kilátó a hegység legmagasabb pontján, 1061 méteren áll. Ez egy jóval régebbi konstrukció, de ez sincs messze a háztól. Aki bátor és nincs tériszonya, az felmászhat a tetejére. Biztonságos az építmény, de elég foghíjas a vaskorlát. A körpanoráma tökéletességébe a hegytetőn lévő antennák zavarnak csak be. Ezt a kellemetlenséget leszámítva nagyszerű a kilátás. Innen néztük a siklóernyősök startolását. Közvetlenül az építmény lábánál próbáltak szelet fogni vagy húszan.

Pecsételőláda a Beliga csúcson (974) az Ivaneci-hegység középső részén

A Belige-csúcs

Úgy éreztük, hogy maradt még bennünk egy kis erő a hegység többi részének megismerésére is, hiszen a hegytetőig mindössze 3 km-et tettünk meg, bő két óra alatt. Lesétáltunk a csúcson lévő parkolóig, ami a hegyi háztól mindössze 100 méterre van. Itt egy kis kápolnát is rejt az erdő. A hegytetőn nem csak térképet találtunk, hanem meglepő módon számos táblát és túrajelet is. A Belige csúcsra vezető ösvényt kerestük, de az oda vezető elágazáshoz még le kellett jutnunk. A makadámutat választottuk. Elhaladtunk az 1000 méteres magasságot jelző tábla mellett és nagyjából 25-30 perc múlva már ott is álltunk az elágazásnál (4.5 km, 900 m), melyről a déli oldal várromok felé lehet elindulni. A család fele azonban úgy döntött, hogy nekik ebből elegük van és visszamennek a csúcsra. Így aztán négyen indultunk tovább.

A Belige a központi magaslatról csillagpont-szerűen elágazó hegygerincek egyikének magaslata. A Ivanščica-tól délnyugati irányban van. Az elágazástól egy rövid lejtmenetet követően kapaszkodtunk fel a meredek gerincúton. Féltávnál volt egy elágazás. Aki nem akarja a Beligét megmászni, az északnyugat felől meg is kerülheti. De felesleges kitérőnek gondoltuk, hiszen 930 méteren álltunk, a Belige pedig csupán 974 méter magas.

A csúcs tulajdonképpen egy 200 méteres sziklás gerinc, aminek a legdélibb pontján van a pecsételőláda (5.1 km, 974 m). Innen az ösvény meredeken ereszkedett a következő elágazásig, majd egy nyugati irányba hosszan elnyúló keskeny gerincen, tulajdonképpen a Belige-gerinc folytatásán mentünk tovább. Kilátás csak egyetlen ponton volt a mindvégig jelölt útról.

900 méterre az elágazástól kezdődött a hosszú és technikás ereszkedés, néhol nehéz, csúszós terepen. A Beligétől északra futó makadámutat 725 méteres magasságban értük el (7. km). Az erdészeti út széles, fehér csíkját, már igen messziről ki lehet szúrni. Ezen terveztük a visszatérést az Ivanščica-ra, de előtte még meg akartuk keresni az Oštrcgrad romjait. Követtük a délre forduló makadámutat, és 500 méter múlva, 675 méteres magasságban megtaláltuk az apró csúcsra vezető 200 méteres meredek kaptatót.

Az Oštrcgrad romjai az Ivaneci-hegységben

A Oštrcgrad

Az Oštrcgrad romja az Ivaneci-hegység egyik déli magaslatán áll, 720 méteres magasságban (7.8 km). Az erőd sosem lehetett nagy, ma már csak néhány faldarab jelzi, hogy egykoron a helynek volt stratégiai jelentősége. A várudvarról szép kilátás nyílik a Belige csúcsra és a hegység déli lábára. Körpanoráma sajnos nincs, csak drónnal tudtuk megnézni, hogy milyen lenne innen a kilátás, ha ide is épült volna egy kilátó (vagy kivágnák a fákat, de ezt nyilván a legkevésbé sem kívánjuk).

Visszafelé a kavicsos erdészeti utat választottuk, melynek oldalán mindvégig voltak jelzések. Az emelkedés egyenletes volt és nem túl megerőltető, csak a gyors tempó miatt tűnt nehéznek — még világosban le szerettünk volna érni a hegyről. közben több terepmotoros fiatal zúgott el mellettünk.

A Oštrcgradtól a hegység gerincét érintő makadámútig 3.3 kilométert mentünk (11.1. km) és 840 méteres magasságig küzdöttük vissza magunkat. Innen egy szakaszon azon az úton mentünk tovább, amin az autósok feljutnak a csúcsra, majd a Belige felé induló elágazásnál elhagytuk a köves utat és vele párhuzamosan kanyargó, de rövidebb erdei ösvényen jutottunk vissza a parkolóig, ahol már ott várt minket a család másik fele (12.8 km, 1030 m).

Csoportkép a Veliki Konj kilátópont az Ivanšćica északi oldalán, háttérben az adótorony

Veliki Konj ösvény

Lefelé a Veliki Konj magaslatot érintő ösvényen indultunk el. Ez éppoly meredek volt, mint amin feljöttünk. Dacára annak, hogy már késő délután volt, egész sokan jöttek szembe. A Veliki Konj tulajdonképpen egy kisebb természetes terasz (13.7, 870 m), amin egy pad áll. Innen azonban a fák miatt nincs tökéletes kilátás, de például az Ivanščica -ra szépen rálátni. Nem sokat időztünk itt, csak egy csúcsképet készítettünk.

A lefele vezető út innentől 15-35 % között változott, és apró kanyarokkal lopta a magasságot a parkolóig. Hét óra környékén értünk a parkolóba (15.5 km), nyugaton már gyülekeztek a közelgő hidegfront felhői. A parkolóból visszatekintve nem tűnt olyan vészesnek az Ivanščica, de a lábunkban éreztük, hogy a meghódítása nem volt egyszerű feladat.

Az Ivanščica legszebb részei akár egy napos túrával is felfedezhetők, de a hegység sok érdekességet tartogat azoknak, akik egy rövid nyaralást terveznek a környéken. A hegység déli oldalán több várrom is található, de a csodálatos Trakoščan kastély sincs túlságosan messze innen. Ahhoz azonban sajnos kicsit messze Pécstől az Ivaneci-hegység, hogy rendszeresen túrázzunk erre. A közelebb lakók számára azonban kihagyhatatlan kaland.