A Cincar a Kruzi-fennsík felől nézve

A Kruzi-fennsík felfedezése

Három óra után parkoltunk le, tisztes távolságban a makadámúttól, így a száguldozó terepjárók által felvert kövek nem tehettek kárt a kocsiban. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy rászánunk pár órát a környék felfedezésére és majd meglátjuk, hogy mi lesz. A poros-köves makadámúton indultunk el, mert ekkor még nem vettük észre az egyértelmű jelzést egy közeli fán. Nagyjából egy órát gyalogoltunk az első farmig keleti irányba. Itt értük el a fennsíkot és feltárult a hatalmas kiterjedésű Kruzi-fennsík. Az út minősége továbbra is elég rossz volt, ennek ellenére viszonylag sokan mentek el mellettünk, bár leginkább terepjáróval és quaddal. De az egyik farmnál egy régebbi furgonból átalakított lakóautót is láttunk, ami mellett egy francia csaj állt a kutyájával.

A nagy forgalom oka, hogy a Kruzi-fennsík fő attrakciója nem a Cincar-hegy, hanem a vadlovak, amik kisebb-nagyobb ménesekben szabadon vándorolnak. Igazából nem csak itt vannak, hanem jóval távolabb is láttunk a főút szélén lóátvonulásra figyelmeztető táblákat. Hazafelé pedig a ménes is feltűnt az út mellett, Livnotól jó 10-15 kilométerre. A vadlovak tehát igen nagy területen vándorolnak a hercegovinai karsztmezőn.

A fennsík felfedezésekor azonban azt tapasztaltuk, hogy a Kruzin nem is olyan könnyű összefutni a vadlovakkal. A motorizáció oka az, hogy a nagy területen vándorló lovakat gyalogosan megtalálni nem igazán hatékony. Nagyon kell tudni, hogy nagyjából merre vannak, mikor mennek az itatókhoz és egyáltalán merre van víz a fennsíkon. Ezzel a helyismerettel mi nem rendelkeztünk.

Tehenek legelnek a Kruzi-fennsíkon

De minket nem a lovaknál jobban érdekelt a Cincar, ami a fennsík északi részén magasodik, tisztes távolságban a már említett farmoktól. A fennsík tele van utakkal, de turistaösvényt egyértelműen jelölő póznát, felfestést nem nagyon találtunk. Ugyanakkor kiszúrtuk a látóhatár távoli pontján a Kruzi hegyi házat, amit célba is vettünk. A következő három kilométeren enyhén emelkedett az út. Az autótól számolva kevesebb, mint két óra alatt a háznál voltunk. Az épület viszonylag nagy, a tetején napelemek vannak. A kertje körbe van kerítve, a füvet nyírják, és még padok és asztalok is voltak az épület mellett. A kerítésen túl ciszterna van – az egyetlen vízvételi hely környéken. Rövid nézelődést követően megállapítottuk, hogy nagy hülyeség volt nem felhozni a sátrat, mert akár ott is aludhattunk volna, a Kruzi ház kertje erre teljesen alkalmas. De nem így készültünk, ezért a már megismert úton visszasétáltunk az autóhoz. A délutáni sétánk közel 12 kilométeresre sikeredett. A kocsink mellett egy francia lakóautó is parkolt. Nem az volt, amit a farmoknál láttunk. A kedves fiatal pár bringával indult neki a hegynek, miután nagyjából ugyanott akadtak el a kocsijukkal, ahol mi. Az éjszakát is ott töltötték a mi autónk mellet.

Túrázás napfelkeltében, háttérben Livno

Hajnali indulás

Este eldöntöttük, hogy másnap korai indulással megpróbáljuk megmászni a Cincart. Már öt előtt felkeltünk és fél hatkor menetre készek voltunk. El akartuk kerülni a nagy hőséget, mert korábban több helyen azt olvastuk, hogy a Cincar nyáron kegyetlen meleg, könnyű megfőni az árnyék nélküli terepen. Az első pont, amit el akartunk érni, a Kruzi hegyi ház volt, mert ott láttunk jelet és táblát is, illetve korábban néztünk olyan videókat, amelyeknél a kiindulópont ez a hely volt. A házhoz azonban nem az előző nap megismert útvonalon szerettünk volna eljutni. Este megtaláltuk a táborhelyünk melletti táblát, melyen egyértelműen a Kruzi hegyi ház szerepelt két órás menetidővel. Ösvényt ugyan nem találtunk a ligetes tölgyerdőben, de volt végtelen mennyiségű lószar és egy kicsit még húsos-véres lábszárcsont is, mely vélhetően egykoron egy lóé volt. Egyébiránt lószar a hegy tetejéig mindenütt van, helyenként irgalmatlan mennyiségben, az állatok hatalmas területet uralnak.

Aztán rövidesen találtunk a fákon jeleket, melyeket követve szépen lassan jutottunk egyre feljebb az 1020 méteren lévő táborhelyünktől a fennsíkra. A 12-15%-os emelkedő első néhány száz méteren tölgyerdőben vezetett. A nap épphogy feljött, visszapillantva fényben fürdött a Livno-i mező és az azt körül ölelő hegyek. Keleten a közel 1700 méter magas Vitrenik, nyugaton pedig a 1850 méter magas Kamešnica, valamint annak folytatása a Dinara. Egyértelműen kivehető volt utóbbi legmagasabb csúcsa, az 1950 méteres Veliki Troglav, melyet szerettünk volna ezekben a napokban megmászni, de erre már nem maradt sem időnk, sem erőnk. A Kamešnica és a Vitrenik között pedig megcsillant a legnagyobb boszniai tó, a Buško jezero nem túl távoli víztükre. Annak hátterében pedig a Biokovo is látszott.

A fennsík peremét a Mrđanovac magaslatnál értük el (1.5 km, 1248 méter). Innen már látszott a Cincar is és a hegyi ház is. Már csak át kellett vágunk a végtelennek tűnő füves fennsíkon. Az út innen enyhén lejtett. Az irányt hol a földbe szúrt, csíkosra festett botok, hol kövekre festett jelek alapján tudtuk tartani, de találtunk pirosra festett lókoponyát is, ami vélhetően jelként szolgált.

A Mrđanovacot elhagyva egy elhagyott tanyához értünk, ahol kisebb marhacsorda legelészett, majd egy sor telepített fenyő következett. Itt megszakadt a jelölés, de mivel láttuk a házat, így nem tartottunk attól, hogy eltévedünk. Sőt, tettünk egy kisebb kitérőt is, mert észrevettük a vadlovakat. Sajnos mire a közelükbe értünk volna, a ménes már egy jó ötszáz méterrel arrébb legelt. Annyi plusz időt és energiát nem értek meg, hogy kövessük őket.

A Kruzi hegyi ház

A Kruzi háztól a Begovača tanyáig

A hegyi házhoz 7 órakor értünk fel, azzal másfél óra alatt. Az épület 1260 méteres magasságban van, az autótól megtett távolságunk 4.5 km volt. Innen még közel 5 kilométert kellett gyalogolnunk a csúcsig, és 750 méternyi szint teljesítése várt ránk. A háznál megreggeliztünk és főztünk egy kávét. Közben felébredt egy idősebb férfi, aki ott töltötte az éjszakát az egyszemélyes sátrában. A ház nem volt nyitva. A kerítésen túl pedig ott állt az a lakóautó, aminél korábban a lányt láttuk a kutyával. Tehát ő még feljebb merészkedett a kocsival, pedig az út helyenként igen rossz állapotú, csak magasabb autókkal lehet ide feljutni biztonságosan. Nem csak ügyes, hanem bátor is – gondoltuk.

A házig nagyjából északi irányba mentünk. Onnantól viszont északkeletre fordultunk. A Cincar hegytömbje még mindig igen távolinak tűnt. De gyorsan fogytak a kilométerek, a jelek pedig egész jól követhetők voltak.

A következő kilométeren kevés szintet másztunk meg, de eközben átvágtunk két olyan területen is, melyek régebben időszakos pásztorszállásként működhettek. Találtunk vízgyűjtésre használatos romos bunart és összedőlt házakat is.

A 6. kilométer után még mindig csak 1300 méter magasan voltunk. A terep egyre kövesebb lett, árnyék és fák nélkül. A mezőn itt-ott virágzó vadrózsabokrok voltak, és a füves mezőn is egyre több volt a virágzó vadvirág. A Cincar innen már egészen jól látszott és igazán jó rálátásunk nyílt a Kruzi-fennsíkra, melyet horpadások és vízmosások tettek változatossá. A déli horizontot pedig a Livnot délről ölelő hegyet sziluettje zárta. A 7. kilométernél egy nagyobb vízmosás peremén álltunk, a jel viszont elfogyott. Az online térkép és a GPS alapján mentünk tovább. Tőlünk száz méterre volt völgy, ahol egy magányos rókát, egy lovat és egy romos épületegyüttest hagytunk el. Utóbbi a Begovača tanya, ahol az épületek ugyan már nem állnak, de egy forrás két jókora lóitató-lófürdető medencét táplál. Ezt visszafelé meg is néztük.

Lassan emelkedő füves karsztmező

A Cincar csúcsa

Az utolsó 200-300 méter sehogy sem akart elfogyni, azt hittük már sosem érünk fel a Cincar csúcsára (9.7 km, 2006 m). De ez az érzés azonnal elmúlt, amint felértünk az északnyugat-délkeleti tájolású rövid gerincre. A hegytetőt egy sírkőhöz hasonló sztélé jelöli, amelyen Cincar 2006 felirat van.

A kilátás fenomenális a Cincar csúcsáról. A déli látványt természesen a Kruzi-fennsík uralja, azon túl pedig a Dinara, a távolabbi Biokovo, de a távolabbi Brač sziget hegyeit is be tudtuk azonosítani. Keleti irányban a Tomislavgrad környéki hegyek, azon túl pedig a Vran, a Čvrsnica és a Prenj is látszott. Északra a Veliki Vitorog magányos csúcsa, északkeleti irányban a Vranica-masszívum és a közeli Malovan jellegzetes kúpja látható a hegyről. A Cincar déli oldala egy kopár, füves karsztmező. Ezzel szemben az északi oldalon fenyőerdők sötétzöld foltjai törték meg a préri látványát. A hegyet minden oldalról makadám- és földutak hálózták körbe. Aki nem akar a hegy csúcsára felmenni, az napokig tud kerékpározni a környéken.

Légifelvétel a Cincar csúcsról

Sikertelen lókeresés

Lefelé kétszer olyan gyorsan haladtunk, mint felfelé. A Begovača tanyát egy óra ereszkedés után értük el (11.8 km, 1390 m). Ekkora – bár még nem volt dél – igen meleg lett. A tanyánál megtaláltuk a lóitató medencéket és a forrást is, melyből nem lehetett vizet venni, mivel a műanyag cső egyből az itatókba vezeti a vizet. Lovat itt nem találtunk. De a hegy meredekebb részén, nagyjából félúton összefutottunk a francia lánnyal, aki a kutyájával baktatott felfelé. Melegük volt, később indultak, mint mi, de nagyon elszántak voltak.

A tanyától nem mentünk vissza a hegyi házig, hanem a makadámutat követve az előző nap felkeresett tanyákat vettük célba. Ez az út egyszerűbbnek tűnt, bár némi kerülőt jelent. találtunk egy hatalmas vasbeton lóitatót (14 km, 1300 m), amit miután elhagytunk, feltűnt a ménes. Sajnos már nem volt erőnk visszamenni hozzájuk. Abban bíztunk, hogy lefelé még összefutunk lovakkal, de sajnos ismét csak távolról láttuk őket. Volt ugyanakkor birkanyáj, vadul ugató kutyával, amit inkább elkerültünk. Volt ugyan pásztor mellettük, de jobb óvatosnak lenni.

A mezőn átvágva végül úgy döntöttünk, hogy a jó tájékozódási pontot jelentő fenyőfákat vesszük célba és onnan a felfelé megjárt utat követjük, így tehát nem a farmok felé mentünk le. Fogytán volt a vizünk és egyre nagyobb lett a hőség. Igyekeztünk minél előbb lejutni, legalább a tölgyerdőig, bár ez érdemi árnyékot nem adott.

A túrát 5:30-kor kezdtük, a hegyi házat 7.00 órakor értük el, a csúcsra 10.00 órakor jutottunk fel. Odafelé tehát 4.5 óra volt az út, igaz kissé erőltetett tempóban. A hegyen fél órát maradtunk, a kocsihoz pedig 13.30-ra értünk vissza, azaz lefelé 3 órát gyalogoltunk. A túra teljes hossza 20.4 km volt, és összesen 1125 méternyi szintet másztunk meg. Jól jellemzi a napot, hogy ennek a szintnek a fele a Cincar utolsó két kilométerére jutott.

Utolsó pillantás a sárga virágokkal borított Cincarra, előtérben egy ménes

A Cincar sokáig csak a távolabbi terveink között szerepelt. Ennek oka, hogy nyári mászásban nem gondolkodtunk a forróság miatt. A távolság pedig a rövidebb őszi-tavaszi napok miatt tűnt problémásnak. A meleg és a nagy távolság együtt valódi nehézséget jelent, de ennek ellenére a Cincar kihagyhatatlan kaland. A végtelen karsztmező még lovak nélkül is fenomenális látvány, a hegyen megélhető térélmény pedig döbbenetes! Csak ajánlani tudjuk a Cincart, de alaposan fel kell rá készülni. Például sok vizet kell vinni. A Livnoból induló egy napos túra sem elképzelhetetlen, de plusz nehézséget jelent, hogy a város 700 méteres magasságban van, tehát további 300 méternyi szint megmászásával kell kalkulálni annak, aki még nálunk is jobban szeretné kímélni az autóját. Persze a városban be lehet fizeni egy lónéző túrára, így a feljutás megoldott. De az igaz kaland a Cincaron kezdődik, a magasan a Kruzi-fennsík legelője felett. Az igazi kihívás a Cincar meredek emelkedője, nekünk elhihetitek!