A Lelija megközelítése

Július végén három napos túrát terveztünk a Zelengora illetve Lelija vidékére azzal a céllal, hogy mindkét hegység legmagasabb pontját megmászva teljesítsük a terveink között szereplő 9. és 10. kétezres bosnyák hegységet. A Zelengorában már kétszer jártunk, így volt némi helyismeretünk. Egyszer a keleti oldalán lévő Donje Bare tóhoz bringáztunk fel, illetve egy másik napon Čemerno faluból tekertünk el az Orlovačko-tóhoz. A 2025-ös tervünkben az Orlovačko-tó éjszakai táborhelyként szerepelt. A tó két úton is elérhető, pontosabban az R434-es számú regionális úton vagy déli, vagy északi irányból. Az előbbi oldalt ismertük a bringatúráról. A kavicsos út változó minőségű, de nagyjából egyenletes meredekségű, ugyanakkor van egy igen meredek és rossz minőségű szakasza is, ami a Borovno brdo melletti hágótól egészen a tóig tart. Ez az útvonal utolsó két kilométerét jelenti, a hágótól lefelé. Az északi út Kalinovik városka mellől indul, egészen pontosan Jelašca falutól. A két útvonal nagyjából ugyanolyan hosszú (22-24 km). Némi információgyűjtés után az utóbbi mellett döntöttünk, mert több helyen azt írták, hogy ez a jobb minőségű. Ez azonban csak részben igaz, de erről majd a Zelengorában tett túránk leírásában bővebben lesz szó. Így aztán elvetettük azt a tervünket, hogy a Velika Leliját dél felől másszuk meg, érintve a Zelengora szép tavait. Maradt a legrövidebb út a hegyre, mely a kalinokivi leágazótól néhány kilométerre indul.

Kilátás a hegység erdős részére

A kalinoviki karsztfennsík

Hajnali ötkor indultunk Pécsről és kihasználva a gyér forgalmat, elég gyorsan Szarajevóban voltunk. Onnan a jól ismert úton, a reptér mellett kúsztunk fel Trnovo falu, majd onnan a Treskavica-hegység mellett a hágóra. Ezen a forgalmas, de szűk autóúton könnyű kifogni egy teherautó és egy jókora sort. Trnovo szerb részén pedig rendőrök vadásznak az autósokra, egy ízben minket is rászedtek már. Tudtuk, hogy erre óvatosnak kell lenni. Néhány kilométerrel lejjebb, a szerpentin alján, Dobre Polje falunál fordultunk rá a Kalinovik felé vezető útra. Az első néhány kilométeren az út még erdőben kanyargott, majd felértünk a dimbes-dombos és kopár karsztfennsíkra, melyen további kilométereket autóztunk Jažici faluig. Itt tábla jelölte a lehajtót a Zelengora felé. A táblán turista csalogatóként azt olvastuk, hogy az Orlovačko-tóban egy Kusturica film jelenetében néhány éve Monica Belucci is fürdött már. Az más kérdés, hogy a tóhoz érve mi csak meztelen középkorú lengyel motorosokat láttunk fürdeni, de ezzel megint előre szaladtam.

Az út Jažicitől a következő településig aszfaltos, majd Jelašca utolsó házaitól kavicsos. Az utolsó háza valójában egy hordókból és apró házakból álló kempinget jelent, ami büszkén hirdeti magáról, hogy a Via Dinarica résztvevőinek nyújt szálláslehetőséget. Kicsit bizarrnak tűnt a hely, de nem értünk rá nézelődni, mert ráfordultunk a jó minőségű makadámútra, melyen kereken 4 km-t tettünk meg az Ošlji do nevű elágazásig. Itt tábla jelölte a Velika Leiját, 3.30 órás menetidővel. A kicsi tisztáson még árnyékos parkolóhelyet is találtunk.

Az erdei szakasz első része a Velika Lelija felé vezető úton

Az erdei szakasz

Ošlji do-nál egy jól táblázott elágazás van (1202 méteres magasság), a jobbra tartó erdészeti út egyúttal a jelölt túraút is. Ezen indultunk el és egy szép fenyvesen keresztül hamarosan egy újabb elágazásnál voltunk (1.9 km, 1290 méteres magasság). Közben láttunk egy Kalinovikot jelölő terepkerékpáros táblát is. A bringaút az elágazástól jobbra vezet, mi pedig balra indultunk tovább, azaz déli irányba fordultunk.

Tőlünk jobbra egy ligetes völgy tárult fel. Az erdészeti út ennek az oldalán vezet a Velika Lelija felé. A meredekség a következő másfél kilométeren keveset változott, kifejezetten gyorsan és könnyen lehet megtenni az első kilométereket.

Nagyjából 70 perc alatt már közel 1500 méteres magasságban voltunk és 4.5 kilométert tettünk meg. Eddig a pontig az erdészeti út széles volt és jó minőségű, az erdőművelés viszonylag intenzívnek tűnt. Egy kiszélesedését követően azonban érezhetően szűkebb és meredekebb lett az ösvény, de még mindig egy traktornyomot koptattunk. Az erdő adott ugyan árnyékot, de a hőség így is nagy volt. Alig vártuk, hogy elérjük a Jablan-forrást, de az sehogy sem akart előkerülni.

A meredekebbé váló út mellett érdemi változást jelentett, hogy a fenyvest bükkerdő váltotta fel. Átvágtunk egy kisebb tisztáson is, amit sűrűn benőttek a lapú levelek, majd ezután a traktornyom eltűnt és egyszerű gyalogösvényként tekergett tovább a jelölt út. A jelölésekkel semmiféle gondunk nem volt, de a Lelija ezen része nem a legjobban jelölt bosnyák hegység. Elágazások hiányában azonban nehéz hibázni.

Öreg bükk a Jablan-forrás közelében

A Jablan-forrás

Volt még ugyan vizünk, de kicsit aggódtunk, hogy elég lesz-e a csúcsig, ami légvonalban már elég közelinek tűnt, ám még mindig viszonylag alacsonyan voltunk. Tudtuk, hogy a megmászandó szint nagyobb része még előttünk tornyosul valahol. A bükkerdőn átvezető ösvényt szemlátomást kevesen járják, mert néhol komolyabb volt az aljnövényzet, de a csapás mindvégig követhető volt. A szűkölő völgyben egyszer csak egy nagyobb tisztásra értünk. Innen végre nem csak kilátásunk lett, hanem rátaláltunk a Jablan-forrásra is (5.6 km, 1600 méteres magasság).

A víz egy kisebb építményből folyik és a nyári időszak ellenére elég víz volt benne. Megtöltöttük a kulacsokat és közben megállapítottuk, hogy a hegyből előbukkanó víz ebből a kis katlanból nem is tud patakként tovább folyni, hanem a mélyedés alján elszivárog a mészkőben. A kiépített forrás környékén egészen buja a növényzet, aki nem figyel eléggé, az akár el is vétheti a vízvételi helyet, mert az egy kissé távolabb van a jelölt ösvénytől. Szerencsére itt van tábla is, így nem annyira nehéz megtalálni a forrást. A csúcsig ugyan van még egy forrás, de a nyár derekán abban alig-alig találtunk vizet. Érdemes tehát a Jablan-forrást nagyon megbecsülni, ami mellett a leírások szerint egykor menedékház is állt, de ennek nyomait mi nem láttuk – mondjuk nem is kerestük.

A Velika Lelija csúcs alatti nyereg, balról jöttünk, jobbra a Zelengora felé vezet az út

Áfonyák és törpefenyők a csúcsig

A forrásig viszonylag könnyen jutottunk el és a 400 méternyi szintemelkedés leküzdése sem igényelt komoly erőfeszítést. Onnantól azonban bedurvult a hegy. Az ösvény törpefenyő között vezetett, a lábunk mellett pedig érett kék áfonya termett. Emiatt kicsit lassabban is haladtunk. Továbbra is meleg volt, de már alig volt árnyék. A törpefenyők között néhány ponton nehezen lehetett átvágni, mert az ösvény nem volt megtisztítva úgy, ahogy például a Cvrsniča nagy részében. A törpefenyő vendégmarasztaló, a hátizsák és a felszerelés folyton elakad az ágakban.

A Velika Lelija-t 6.3 km-nél, nagyjából 1700 méteres magasságban pillantottuk meg. A hegycsúcs északi oldala meredek, ez alatt pedig egy nagyobbacska katlan terül el, ami kiválóan alkalmas például táborozásra is. Az ösvény ennek a lapos területnek a keleti oldalán kanyarog a nyeregig. Eddig a pontig tulajdonképpen egyetlen völgyben jöttünk fel.

A katlantól a nyeregig további egy kilométert másztunk (7.3 km) és 1870 méterre jutottunk. Itt van egy elágazás, amit tábla és kőre festett feliratok is jelölnek. Ha tovább mentünk volna déli irányba, akkor rövidesen a Zelengorába értünk volna, mi azonban ráfordultunk az utolsó szakaszra, amin az optimista 20 perc még a Velika Lelija felirat szerepelt. De innen még 160 méternyi szint várt ránk.

Az általunk bejárt útvonal nem csak a Via Dinarica része, hanem a Dr Jovo Elčić-ről elnevezett útnak is, ami a Treskavica, a Lelija és a Zelengora legmagasabb pontjait és legszebb részeit köti össze. Az erre utaló feliratokat mindhárom hegységben megtaláltuk, a legtöbbet a Zelengorában.

Az alacsonyabb magaslatról végre megpillantottuk a Velika Lelija-t

A Velika Lelija csúcsa

Hiába szerepelt a táblán 20 perces menetidő, nekünk sokkal lassabban sikerült feljutnunk a Velika Lelija tetejére, ami valójában egy ikercsúcs. Az alacsonyabb pontra a nyeregtől egy keskeny ösvény vezet fel, melyet egyik oldalról törpefenyők, a másik oldalról tátongó mélység szegélyez. De szerencsére nem veszélyes a terep, csak éppen meredek! A rövid szakasz bőven 20% feletti meredekségű, de vannak 40%-os méterek is. Az ikercsúcs alacsonyabb pontjáról (1990 méter) már nagyon szuper a körpanoráma és innen rálátni a Velika Lelija-ra is, aminek a tetején egy fehér vaskereszt van. Hiába, ez már szerb vidék, nem bosnyák terület!

A hágótól 300 méterre, de 120 méterrel magasabban lévő alacsonyabb csúcsról már tényleg csak pár percre van a tényleges hegytető. Az út végig a hegy északi oldalának peremén, törpefenyők között vezet. A terep nem volt veszélyes vagy nehéz, de néhol igen nagyot kellett lépnünk a köveken. Az ikercsúcs két pontja közötti távolság nagyjából 200 méter.

Kőrakás és kereszt a Velika Lelija tetején

Kilátás a Velika Lelija tetejéről

A Velika Lelija-n lévő vaskereszt mellett egy nagy kőrakás áll. Hasonlót nagyon sok boszniai hegyen láttunk az elmúlt időszakban. Hülye szokás, de ez van. A hegytetőt törpefenyő erdő veszi körbe, de a csúcs kopár, köves. A hőség enyhült, de a szél felerősödött mire felértünk. A látási viszonyok sem voltak a legjobbak. A Lelijáról még így is nagyon messzire el lehet látni. A délkeleti irány meghatározó orientációs pontja a Maglić-Bioč-Volujak hegységek egymásba érő hármasa, melyek mellett egyik oldalon a Lebersnik-hegység, míg a másik irányba a Durmitor magasodik. Utóbbitól északra pedig ott a Ljubišnja, a legkeletibb boszniai 2000-es hegység (félig már Montenegróban).

Északkeleti irányban a Jahorina szélesen elnyúló, lapos gerince látható, onnan a Lelija felé pedig a Bistrica-folyó völgye és a Lelija erdősége. Északra a közeli Treskavica sziklásabb, kopárabb részei látszanak jól a Lelijáról. Nyugatabbra pedig a Visočica kopár csúcsait tudtuk jól beazonosítani (Vito, Dzamija). Keletre a Crvanj látszott és nagyon haloványan a Prenj és a Velez bércei.

A legjobb rálátás persze a déli irányban lévő Zelengorára nyílt a Velika Lelija csúcsáról. A két hegység nem válik el élesen, a Lelija központi tömbjétől délre már a Zelengora hullámzik egészen a Neretva völgyéig. Hogy hol a két hegység közti pontos határ, azt nem tudtuk kideríteni. Az Orlovačko-tóra néző Todor csúcsot hol ehhez, hogy ahhoz a hegységhez sorolják a leírások.

Mivel még aznap szerettünk volna eljutni az Orlovačko-tóhoz, a Lelijan nem maradhattunk túl sokáig. Visszafelé olyan gyorsan mentünk, ahogy csak tudtunk, így néhány perccel hét óra után már lent is voltunk a kocsinál. Sok túraútvonal nincs a hegységben, így aztán ugyanott mentünk ahol felmásztunk.

A Velika Lelija csúcs egy nyári délutánon (vagy egy tavasz/őszi napon) oda-vissza kényelmesen megmászható. Az első kilométerek szép fenyőerdőn vezetnek keresztül, majd egy kisebb bükköst követően, a nagyszerű Jablan-forrástól már alpesi réteken, törpefenyők között vezet az út. A csúcs előtt néhány kilométer már meredek, ugyanakkor nagyszerű kilátást kínál a túrázóknak. A csúcsról pedig egészen fantasztikus körpanoráma nyílik a Prenjtől a Durmitorig.

A kilencedik 2000 méternél magasabb bosnyák hegységünk is teljesítve