[et_pb_divimenus_flex menu_button_font_icon=”c||divi||400″ mb_alignment=”right” menu_button_scale=”off” menu_button_background_color=”#FFFFFF” menu_button_icon_color=”#3f99a9″ menu_button_icon_font_size=”17px” menu_item_background_color=”#FFFFFF” h_gap=”0px” logo=”https://www.rajnairichard.eu/wp-content/uploads/2019/11/rr-logo_feher_fekvo20.svg” logo_url=”@ET-DC@eyJkeW5hbWljIjp0cnVlLCJjb250ZW50IjoiaG9tZV91cmwiLCJzZXR0aW5ncyI6e319@” logo_alignment=”center” logo_ca_alignment=”center” logo_margin=”||||false|false” menu_button_margin=”|1px||1px|false|true” menu_item_padding=”16px|40px|16px|40px|true|true” direction_tablet=”” direction_phone=”column” direction_last_edited=”on|phone” show_open_tablet=”on” show_open_phone=”off” show_open_last_edited=”on|phone” menu_button_position_tablet=”” menu_button_position_phone=”first” menu_button_position_last_edited=”on|phone” hide_button_tablet=”on” hide_button_phone=”off” hide_button_last_edited=”on|phone” alignment_tablet=”” alignment_phone=”justified” alignment_last_edited=”on|phone” force_fullwidth_tablet=”on” force_fullwidth_phone=”on” force_fullwidth_last_edited=”on|phone” mb_fullwidth_tablet=”on” mb_fullwidth_phone=”on” mb_fullwidth_last_edited=”on|phone” logo_tablet=”https://www.rajnairichard.eu/wp-content/uploads/2019/11/rr-logo_feher_fekvo20.svg” logo_phone=”https://www.rajnairichard.eu/wp-content/uploads/2023/02/rr_logo.svg” logo_last_edited=”on|phone” logo_pos_tablet=”left” logo_pos_phone=”left” logo_pos_last_edited=”on|phone” logo_alignment_tablet=”center” logo_alignment_phone=”center” logo_alignment_last_edited=”on|phone” logo_ca_alignment_tablet=”center” logo_ca_alignment_phone=”flex-start” logo_ca_alignment_last_edited=”on|phone” logo_width_tablet=”” logo_width_phone=”20px” logo_width_last_edited=”on|desktop” menu_item_padding_tablet=”|15px||15px|false|true” menu_item_padding_phone=”|15px||15px|false|true” menu_item_padding_last_edited=”on|tablet” _builder_version=”4.20.2″ _dynamic_attributes=”logo_url” _module_preset=”default” menu_item_text_color=”#FFFFFF” background_enable_color=”off” module_alignment=”center” custom_margin=”||||false|false” custom_padding=”||||true|true” custom_padding_last_edited=”off|desktop” hover_enabled=”0″ menu_item_font_size_tablet=”13px” menu_item_font_size_phone=”13px” menu_item_font_size_last_edited=”on|tablet” background_color_phone=”RGBA(255,255,255,0)” background_last_edited=”on|tablet” background_enable_color_phone=”on” use_background_color_gradient_phone=”off” custom_css_logo=”background: rgb(51,154,159);||background: linear-gradient(135deg, rgba(51,154,159,1) 0%, rgba(253,203,2,1) 100%);||padding: 15px;||” global_colors_info=”{}” menu_item_background_color__hover_enabled=”on|desktop” menu_item_background_color__hover=”#6B6B6B” menu_item_text_color__hover_enabled=”on|hover” menu_item_text_color__hover=”#8F8F8F” menu_button_font_icon__hover_enabled=”on|desktop” menu_button_font_icon__hover=”||divi||400″ custom_css_logo_last_edited=”off|desktop” custom_css_logo_tablet=”background: rgb(51,154,159);||background: linear-gradient(135deg, rgba(51,154,159,1) 0%, rgba(253,203,2,1) 100%);||padding: 15px;” custom_css_logo_phone=”background: rgb(51,154,159);||background: linear-gradient(135deg, rgba(51,154,159,1) 0%, rgba(253,203,2,1) 100%);||padding: 10px;” sticky_enabled=”0″][et_pb_divimenus_flex_item title=”INFO” alignment=”center” url=”@ET-DC@eyJkeW5hbWljIjp0cnVlLCJjb250ZW50IjoicG9zdF9saW5rX3VybF9wYWdlIiwic2V0dGluZ3MiOnsicG9zdF9pZCI6IjQ4OSJ9fQ==@” close_dm=”on” _builder_version=”4.19.5″ _dynamic_attributes=”url” _module_preset=”default” item_font=”|600|||||||” item_text_color=”#6B6B6B” module_alignment_tablet=”” module_alignment_phone=”right” module_alignment_last_edited=”on|phone” global_colors_info=”{}” direction_last_edited=”on|phone” direction_phone=”column” force_fullwidth_last_edited=”on|phone” force_fullwidth_phone=”on” direction_tablet=”” force_fullwidth_tablet=”on” item_text_color__hover_enabled=”on|hover” item_text_color__hover=”#f6ca07″ direction=”row” force_fullwidth=”off”][/et_pb_divimenus_flex_item][et_pb_divimenus_flex_item title=”GRAFIKA” url=”@ET-DC@eyJkeW5hbWljIjp0cnVlLCJjb250ZW50IjoicG9zdF9saW5rX3VybF9wYWdlIiwic2V0dGluZ3MiOnsicG9zdF9pZCI6IjQ1NyJ9fQ==@” _builder_version=”4.20.2″ _dynamic_attributes=”url” _module_preset=”default” item_font=”|600|||||||” item_text_color=”#6B6B6B” hover_enabled=”0″ module_alignment_tablet=”” module_alignment_phone=”” module_alignment_last_edited=”on|phone” global_colors_info=”{}” direction_last_edited=”on|phone” direction_phone=”column” force_fullwidth_last_edited=”on|phone” force_fullwidth_phone=”on” direction_tablet=”” force_fullwidth_tablet=”on” item_text_color__hover_enabled=”on|hover” item_text_color__hover=”#f6ca07″ direction=”row” force_fullwidth=”off” sticky_enabled=”0″][/et_pb_divimenus_flex_item][et_pb_divimenus_flex_item title=”FOTÓ” url=”@ET-DC@eyJkeW5hbWljIjp0cnVlLCJjb250ZW50IjoicG9zdF9saW5rX3VybF9wYWdlIiwic2V0dGluZ3MiOnsicG9zdF9pZCI6IjQ4MCJ9fQ==@” _builder_version=”4.20.2″ _dynamic_attributes=”url” _module_preset=”default” item_font=”|600|||||||” item_text_color=”#6B6B6B” hover_enabled=”0″ module_alignment_tablet=”” module_alignment_phone=”right” module_alignment_last_edited=”on|phone” global_colors_info=”{}” direction_last_edited=”on|phone” direction_phone=”column” force_fullwidth_last_edited=”on|phone” force_fullwidth_phone=”on” direction_tablet=”” force_fullwidth_tablet=”on” item_text_color__hover_enabled=”on|hover” item_text_color__hover=”#f6ca07″ direction=”row” force_fullwidth=”off” sticky_enabled=”0″][/et_pb_divimenus_flex_item][et_pb_divimenus_flex_item title=”VIDEÓ” alignment=”center” url=”@ET-DC@eyJkeW5hbWljIjp0cnVlLCJjb250ZW50IjoicG9zdF9saW5rX3VybF9wYWdlIiwic2V0dGluZ3MiOnsicG9zdF9pZCI6IjQ4NSJ9fQ==@” _builder_version=”4.20.2″ _dynamic_attributes=”url” _module_preset=”default” item_font=”|600|||||||” item_text_color=”#6B6B6B” hover_enabled=”0″ module_alignment_tablet=”” module_alignment_phone=”right” module_alignment_last_edited=”on|phone” global_colors_info=”{}” direction_last_edited=”on|phone” direction_phone=”column” force_fullwidth_last_edited=”on|phone” force_fullwidth_phone=”on” direction_tablet=”” force_fullwidth_tablet=”on” item_text_color__hover_enabled=”on|hover” item_text_color__hover=”” direction=”row” force_fullwidth=”off” sticky_enabled=”0″][/et_pb_divimenus_flex_item][et_pb_divimenus_flex_item title=”TEREPEN” alignment=”center” url=”@ET-DC@eyJkeW5hbWljIjp0cnVlLCJjb250ZW50IjoicG9zdF9saW5rX3VybF9wYWdlIiwic2V0dGluZ3MiOnsicG9zdF9pZCI6IjcxNDgifX0=@” _builder_version=”4.20.2″ _dynamic_attributes=”url” _module_preset=”default” item_font=”|600|||||||” item_text_color=”#6B6B6B” hover_enabled=”0″ module_alignment_tablet=”” module_alignment_phone=”right” module_alignment_last_edited=”on|phone” global_colors_info=”{}” direction_last_edited=”on|phone” direction_phone=”column” force_fullwidth_last_edited=”on|phone” force_fullwidth_phone=”on” direction_tablet=”” force_fullwidth_tablet=”on” item_text_color__hover_enabled=”on|hover” item_text_color__hover=”#f6ca07″ direction=”row” force_fullwidth=”off” sticky_enabled=”0″][/et_pb_divimenus_flex_item][et_pb_divimenus_flex_item title=”TÚRÁK” url=”@ET-DC@eyJkeW5hbWljIjp0cnVlLCJjb250ZW50IjoicG9zdF9saW5rX3VybF9wYWdlIiwic2V0dGluZ3MiOnsicG9zdF9pZCI6IjIzMzUifX0=@” _builder_version=”4.20.2″ _dynamic_attributes=”url” _module_preset=”default” item_font=”|600|||||||” item_text_color=”#6B6B6B” hover_enabled=”0″ module_alignment_tablet=”” module_alignment_phone=”right” module_alignment_last_edited=”on|phone” global_colors_info=”{}” direction_last_edited=”on|phone” direction_phone=”column” force_fullwidth_last_edited=”on|phone” force_fullwidth_phone=”on” direction_tablet=”” force_fullwidth_tablet=”on” item_text_color__hover_enabled=”on|hover” item_text_color__hover=”#f6ca07″ direction=”row” force_fullwidth=”off” sticky_enabled=”0″][/et_pb_divimenus_flex_item][/et_pb_divimenus_flex]

Az elveszett fejezet

Első fejezet

Approximately

Minden Tozowich javítóvizsgájával kezdődött. Vagy, ha pontosak akarunk lenni, akkor épp azokban a percekben, amikor Tozowich az éves angol nyelvi javítóvizsgájának tesztlapja fölé görnyedt és várta a helyzet megoldódását. A vizsga persze csak formaság volt, mert egy fodrászszékben ülve mindent eldöntött Rika néni, még az előző nap. Egy új tanév kezdete új frizurát kíván, vélte Pöttömváralja összes tanárához hasonlóan, de csodát senki sem tudott tenni a fejével. Főként nem Tozowich anyja, aki amúgy sem tudott öt-hat fazonnál többet csavarni, ondolálni, vágni, fésülni és szárítani. Fodrásztudománya bár szegényes volt, ám annál szilárdabb alapokon nyugodott. Fia idegen nyelv tudása ugyan valamivel több mint öt-hat kifejezésből állt, de még így sem volt kimondottan szilárdnak tekinthető. Kész szerencse, hogy Rika néni a szegényesség mélyén megbújó tehetséget képes volt oly nagy éleslátással felismerni, ahogy a szürke hordalék mélyén megcsillanó aranypelyhet veszik észre a legtapasztaltabb alaszkai aranyásók csütörtök esténként a tévében.

Tozowich azonban nem csak formátlan aranyrög volt, hanem ahogy Rika néni mindig is mondta, egy testet öltött nemzeti kincs. Bár ahogy ezekben a percekben kinézett, legfeljebb nemzeti, mert ingatag alapokon nyugvó angoltudásával nemzetközi karrierben nemigen gondolkodhatott.

A hőség az utolsókat rúgta a nyárba. A délelőtti meleg megáradt folyóként ömlött be a tanterem szélesre tárt ablakain.

Az ajtót egy penészzöldre festett, kopott alumíniumszemetessel támasztották ki, de a remélt kereszthuzat váratott magára. A teremre enyhe hónaljszag ereszkedett.

Tozowich halántékán verejtékcseppek egyesültek, hogy aztán percenként fussanak végig arca két felén, egyenesen a dolgozatlap üresen hagyott helyeire potyogva. Az angoltanárnő, aki egyszer ment világgá, de kétszer jött vissza, türelmesen várt. Tudta, hogy a vizsga idén is csak formaság. A papírt hullámosra áztató izzadságcseppek és a szóbelin elhangzó néhány szó elegendő lesz a javításhoz. Jobbján ült a siker garanciája, vagyis a jóságos Rika néni, a bal oldalán pedig Vedelek Elek, akinek ugyan az egészhez nem volt semmi köze, de Rika néni úgy ítélte meg, hogy itt a helye, hisz úgysem lenne más dolga.

Vedelek Elek egészen másként vélekedett a dologról, de erről nem kérdezték meg, így aztán felmérve feleslegessége teljességét, jobb híján az ablakon bámult kifele. A hegyre vágyott, ahol szinte az egész nyarat töltötte. Ostobaságnak tartotta ezt a vizsgáztatási színjátékot, hiszen mindenki tudta Pöttömváralján, hogy amíg Rika néni a helyén van, addig Tozowich nem tud megbukni. A jóságos igazgatónő nem törődött az egyértelmű tényeken alapuló pletykákkal, ellenben adott az álvizsgáztatás látszatára.Pedagógiailag pedig kiváltképp hasznosnak ítélte Tozowich megizzasztását.

A fülledt levegő mozdulatlanságában várakozó bizottság tagjai egyre kényelmetlenebbül fészkelődtek. Tozowich szemlátomást egy sort sem írt.

– Még van tíz perced gyermeken! – törte meg a csendet némi türelmetlenséggel a hangjában Rika néni, miközben órájára pillantott. Úgy tűnt vár valamit, vagy valakit. Bár az is lehet, hogy egyszerűen csak túl akar lenni a színjátékon, hogy felkészülhessen a délutáni tanévnyitó ünnepségre, melyet különösen emlékezetesnek gondolt ki.

– Ááá – nyugtázta Tozowich a maradékidőt.

– Ááá – sóhajtotta erre az angoltanárnő, aki egyszer ment világgá, de kétszer jött vissza. Vedelek Elek nem mondott semmit, csak végigsimította tenyerét újdonsült szakállán. A szőr sercegett. Nem várhat tovább, meg kell borotválkoznia – gondolta. Ilyen fizimiskával mégsem kezdheti az évet. Eddig féltve őrizte szabadságának bozontos jelképét, de az iskola az más, ott nincs helye a szabadság semmiféle jelképének. Rika amúgy is rosszallóan nézett rá, amikor meglátta. Mintha még azt is mondta volna, hogy ha marad a szakáll, akkor neked annyi. De ebben Vedelek Elek nem volt biztos, talán csak túlkombinálta a helyzetet.

A tíz perc hosszúra nyúlt. Úgy tűnt Pöttömváralján megállt az idő egy szusszanásra. A nyár végi hőség vihar előtti csendre emlékeztetett. Mintha Rika nénin kívül az időtlenségbe merevedő kisváros is várt volna valamire. Ez a feszültség kétség kívül nem volt összefüggésben Tozowich vizsgájával. De, ha pontosak akarunk lenni, akkor összefüggésben volt azzal, ami épp azokban a percekben vette kezdetét, amikor Tozowich az éves angol nyelvi javítóvizsgájának tesztlapja fölé görnyedt, és várta a helyzet megoldódását. És mindez csak néhány utcányira volt a melegben ziháló vizsgabizottságtól.

Lent a városban Ivánti Páktiván, Nat Pin Pong és Hoda Misu a bronzhadvezérhez közeli padon ücsörgött. Semmihez sem volt kedvük. Annak tudatában lóbálták a lábukat, hogy ez a vakáció utolsó napja, ami már nem is a szünidőről szól, hanem mindarról, ami előttük áll.

Az első tanítási nap a pöttömváraljai szülők számára az év fénypontja volt, de a gyerekek számára maga a tragédia. Az iskola ajtaja tátott szájként várta őket, hogy kilenc és fél hónapig rágja-eméssze, kínozza mindenféle haszontalansággal a gyerekeket, aminek a legkevésbé sem látták értelmét. Pedig egy tanév épp annyi ideig tart, mint amennyit a magzat az anyaméhben tölt, mielőtt körbenéz a szülőszobán. Ellentétben a magzatvíz és a méhlepény folyamatos fejlődésre ösztönző társaságával, a pöttömváraljai iskola inkább emlékeztetett az emésztőszervrendszerre, amelyen végighaladva egészen más az eredmény, mint a szülőcsatornán megtett rövidke út után.

Ivánti Páktiván volt talán a legszomorúbb, mert tökéletesen el tudta képzelni, ahogy rágja és emészti az iskola. Látta magát izzadni focizás közben, és elképzelte, ahogy ugyanolyan lassan múlik az idő Rika néni óráin, mint ezekben a percekben, amíg arra vár az izgatott olvasó, hogy végre kiderüljön mi is vette kezdetét Tozowich kínos javítóvizsgájával éppen egy időben.

A Hétfő téri nagytemplom harangja tízet kondult, bár mindkét mutató a föld felé mutatott. Az óra egy júliusi viharban romlott el, amikor egy villám csapott a toronyba. Naplop León, a polgármester pedig úgy vélte, hogy felesleges megjavíttatni, mert a mindenkinek a zsebében ott lapuló telefonnál pontosabban úgysem képes semmi sem mutatni az időt. Meg aztán a pénzt is másra szánta.

Az iskolába felhallatszó harangszó egyértelműen jelezte, hogy Tozowich ideje letelt, a három tanár pedig elégedetten dőlt hátra, pedig még egy szót sem hallottak angolul. Mindenesetre, ha már eddig kibírták, akkor a szóbelin hamar túl lesznek – gondolták mindhárman.

A Hétfő téren ücsörgő három barát pont ebben a percben vett észre két sötét autót, melyek Balgahegy irányából érkeztek és alig lassítva, éles szögben fordultak rá a könyvtár utcájára. Az autógumik csak úgy csikorogtak a macskaköveken, vagy a macskakövek visítottak fel fájdalmukban, ezt nehéz volt eldönteni. A téren lődörgő óvatlanabb járókelők csak az utolsó pillanatban vették észre a száguldó fekete autókat és nagyokat szökkenve tértek ki az útjukból. A sofőröket szemlátomás mindez nem zavarta. Ha egyáltalán voltak az autókban sofőrök, hisz kívülről egyáltalán nem látszottak.

– Figyeljetek, szerintem ezek olyan önvezető autók – mondta Hoda Misu barátainak meglepő magabiztossággal a hangjában.

– Miből vontad le ezt a nagyszerű következtetést? – kérdezte Nat Pin Pong, miközben feltolta orra hegyéről a fekete keretes szemüvegét.

– Mutattak ilyeneket a tévében. És milyen halálosan pontosan vették be azt a kanyart! – felelte Hoda Misu. – Erre csak egy robotpilóta lehet képes.

– Vagy csak profi a két sofőr – vágta oda Ivánti Páktiván.

– Valóban profi, ha kilát a fekete üveg mögül – vihogott diszkréten Nat Pin Pong.

– Hát pont ezért mondom, hogy nincs bennük vezető.

– Na ezzel a logikával azt is mondhatnánk, hogy utas sincs bennük – felelte Ivánti Páktiván.

– Az hülyeség, valakit biztos hoznak, – mondta Hoda Misu – mégpedig valami fontos embert. Gondoljatok bele, két vezető nélküli autó, fontos vezetőkkel! Szóval nem mindegy, hogy vez…

– Hagyjad már! – intette le barátja Ivánti Páktiván. – De akár igazad is lehet!

– Na tessék! Ideje volt elismerned! – büszkélkedett Hoda Misu.

– Ácsi, azt mondtam, hogy igazad lehet, nem azt, hogy igazad is van.

– Ez igazán részletkérdés. Sőt, mondhatni játék a szavakkal – okoskodott Hoda Misu. Nat Pin Pong és Ivánti Páktiván összenézett és szinte egyszerre nevették el magukat.

– Játék a szavakkal, mondta őméltósága Hoda Misu! – vihogott tovább Nat Pin Pong, akinek a megnövekedett nyári ultraibolya sugárzás hatására a szokottnál is barnábbra változott a bőre.

– Nagyon vicces, mondhatom! – húzta fel az orrát Hoda Misu. – Ez igazán nem változtat a lényegen. Őméltósága Ivánti Páktiván igazat adott nekem!

– Kicsoda? Hogy én? – kérdezte Ivánti Páktiván.

– Pontosan.

– Ha képesek vagytok befejezni ezt a sehova sem vezető vitát, akkor akár utána is járhatnánk a dolognak! Mondjuk megnézhetnénk hova mentek! – tette helyre a srácokat Nat Pin Pong.

– Ez az! Nyomás utánuk! – csattant fel lelkesen Hoda Misu.

A csapat a két sötét autó után vetette magát abban a reményben, hogy nem mentek messzire, és nem kell sokat futniuk a tikkasztó hőségben.

Az alatt a néhány perc alatt, amíg a bronzhadvezér szobrától átrohantak a téren és a könyvtár utcájában megpillantották a két kocsit, Tozowich már túl is esett a szóbeli vizsgán. Úgy érezte remekül sikeredett. Rika néni is hasonlóan látta és dagadó büszkeséggel méregette az angoltanárnőt és Vedelek Eleket. Utóbbiak kevésbé voltak lelkesek. A férfi két tenyerébe temette szőrös arcát, aki pedig egyszer már világgá ment, de kétszer jött vissza, most ismét az induláson kezdett gondolkodni.

– Hallhattátok, nagyszerű volt – szögezte le Rika néni, aki egyetlen idegen nyelven sem beszélt, így nem értette a két másik tanár, hogy mire alapozza a véleményét.

– Amennyiben a yes, a no, az i’m és az approximately kifejezések kissé helytelen használata nagyszerű, akkor valóban az volt. Nagyszerű – morogta nagy adag szarkazmussal Vedelek Elek miközben erőt vett magán és kiemelte arcát tenyeréből.

– Nono kolléga! Voltak itt szép igék is! – vágott vissza a jóságos Rika néni.

– Valóban, néhány kérdésre tényleg azt mondta, hogy i don’t know – felelte a férfi rezzenéstelen arccal és szúrós tekintettel.

– És? Talán az nem angolul van!? Ráadásul egy egész mondat! – förmedt beosztottjára az igazgatónő, majd egyből a döbbenettől megszólalni sem bíró angoltanárnőre nézett. Megerősítést várt, de az csak azon morfondírozott, hogy mit keres ő még itt?

Lehetne a világ bármely másik pontján ebben a pillanatban, de ő hülye fejjel kétszer is visszajött.

– Kétségtelenül angolul van – adta fel a küzdelmet a szellemi túlerővel szemben Vedelek Elek.

– Nagyszerű! – csattant fel Rika néni. – És szerinted ez hányas? – fordult ismét az angoltanárnő felé, akinek arca a zavarodottságtól olyan bordó lett, mint a blúza.

– Tetetessék? – makogta Tozowich módjára. A kérdésre érezhetően nem volt felkészülve.

– Hogyan értékeled ezt a nagyszerű feleletet? – ismételte meg a kérdést az iskola jóságos úrnője, akinek a nagyszerű szó valamiért beragadhatott, és képtelen volt elereszteni.

– Ő, hát őőőő, szóval őőő – habogta a visszatérő világjáró továbbra is rendkívül zavarodottan.

– Azt akarod mondani, hogy öt? – kérdezte Rika néni. Pedig nem ezt akarta mondani.

– Ha szabadna megjegyeznem, ez talán kicsit túlzás… – kezdett bele Vedelek Elek, de főnöke hamar leintette. – Nem szabad. Te ehhez nem érthetsz, csak egy tornatanár vagy! – kontrázott dühösen az igazgatónő.

– Testnevelő! – morogta a fogait csikorgatva Vedelek Elek, de valójában nem is ez bántotta, hanem a csak szócska. De nem volt kedve belemenni egy értelmetlen vitába, elvégre testnevelésből hetente mégiscsak öt van, Rika néni óráiból meg jó ha kettő. Innen nézve egész máshogy fest a csak.

– A vita…, akarom mondani a vizsga ezennel lezárva – zárta le a vitát Rika néni.

– De, még annyit… – tért magához két másodpercre az angoltanárnő. A színe egyszeriben fehérre váltott, mint a szemafor. Ám oly halkan szólalt meg, hogy Rika néni könnyedén eljátszhatta a süketet.

– Tehát mindenki egyetért. Szerintem is épp elég hosszú volt a mai délelőtt, ne húzzuk tovább! – javasolta ellentmondást nem tűrően az igazgatónő. Így aztán Tozowich csodával határos módon jelessel teljesítette a javítóvizsgát. Vedelek Eleknek végképp nem ment a fejébe, hogy honnan a csudából szedte az approximately kifejezést Tozowich, és hogyan volt képes dadogás nélkül kiejteni. Úgy tűnt, hogy ez egy rejtélyekkel és csodás eseményekkel megbolondított nap lesz. Pontosan ugyanezt gondolta Ivánti Páktiván is a könyvtár előtt parkoló két böhöm nagy fekete autót megpillantva.

– Kik lehetnek ezek? –  tette fel a kérdést levegő után kapkodva Hoda Misu.

– Gőzöm sincs – felelte Ivánti Páktiván, – de abban igazad lehet, hogy fontos emberek.

– Ja, azok – vágta rá Hoda Misu, pedig nem sokat láttak abból a két alakból, akik két tagbaszakadt testőrszerű képződmény árnyékában suhantak be a hőseink által jól ismert könyvtárba. Az egyik mindenesetre egy nőnek, a másik pedig egy férfinak tűnt. Legalábbis a ruhájuk alapján, mert abból a távolságból, ahol Hoda Misu és barátai álltak, fejre mindkettő inkább férfinak látszott.

A három kiskamasz közelebb lopakodott. Az autókban nem meglepő módon volt vezető, és a motor is folyamatosan járt. A könyvtár bejáratát pedig eltorlaszolta két alak, akik az elmúlt években kétség kívül jelentős adag fehérjealapú izomtömeg növelőt toltak le a tápcsatornájukon.

– Most nem mehettek be! – bökte oda recés hangon az egyik körtefejű Ivánti Páktivánnak az ajtóban.

– De van érvényes olvasójegyünk – mondta Nat Pin Pong.

– Mondtam, hogy most nem lehet bemenni – felelte a recés hangú.

– Miért nem? – kérdezte a lány miközben mélyen a felette magasodó hústorony szemébe bámult.

– Mert nem! – hangzott a válasz erősen és büszkén.

– Értem, de megbocsásson a bácsi, a könyvtár nyitva van és mint már említettem egy perccel ezelőtt, van érvényes olvasójegyünk – mondta Nat Pin Pong. A két fiú kicsit kényelmetlenül érezte magát, mert tudták, hogy Nat Pin Pong valójában egy szabadságharcos, akinek igazságérzékét erőszakkal nem lehet egykönnyen elnyomni.

– A nem az nem.

– Tényleg ne haragudjon meg a bácsi, de ez nem válasz – Nat Pin Pong kezdett belelendülni a vitába.

– Mi van? – hallatszott az értetlenkedő recés válasz a körtefej mélyéről.

– A nem nem válasz arra, hogy a könyvtár nyitva van és nem enged be, és arra sem, hogy van olvasójegyünk és nem enged be. Mivel tehát nem indokolta meg, hogy miért nem mehetünk be egy szemlátomást nyitva lévő közkönyvtárba érvényes olvasójeggyel, ezért jogunk van belépni.

– Nincs – zárta rövidre a testőr, aki nagy valószínűséggel semmit sem értett meg ebből a körmondatból.

– De van! – felelte ingerülten Nat Ping Pong, miközben Ivánti Páktiván és Hoda Misu együttes erővel próbálta áttuszkolni az utca másik oldalára.

– De nincs!

– Deeee vaaan! – erősködött Nat Pin Pong a két fiú jótékony rángatása közben.

– Valami nem világos a migráncsnak és a barátainak? – kérdezte közben a recés hangú társa, akinek éppúgy körtefeje volt. Eddig csak szótlanul állt és figyelt. Szembogara radarként pásztázta a pöttömváraljai forgalmat balról jobbra és vissza.

– Azt hiszem megértették – nyugtázta a recés hangú, de tévedett, mert megjelent előtte Hoda Misu.

– Nekem vissza kell most vinnem egy könyvet, mert lejárt a kölcsönzési ideje. Ha nem tetszenek beengedni, akkor meg fognak büntetni. Ezt igazán nem akarhatják – mondta Nat Pin Pong hősiességén felbuzdulva Hoda Misu. A hústorony leguggolt a fiúhoz. – Igazán? És mond csak, hol az a könyv?

– Momentán? – sápadt el Hoda Misu, mert szemlátomást egyetlen könyv, de még csak egy aprócska füzet sem volt nála.

– Úgy ám, momentán – vonta össze győzelme tudatában szemöldökét a recés hangú hústorony.

– Hát a könyv az most épp nincs nálam, de…

– Ha nincs nálad, akkor nem mehetsz  be! – nevette el magát a férfi. – Persze ha nálad lett volna, akkor sem mehetnél be, höhö.

– Ja, höhö – röhögött a társa, de mindez csak öt másodpercig tartott. A recés hangú egyszeriben szigorúra váltott – És most sipirc! – Hoda Misu pedig olyan megszégyenülten somfordált át az utca másik oldalán álldogáló barátaihoz, mint egy római légió csatavesztés után.

– Ez nem jött be – mondta Ivánti Páktiván.

– Nem, és most boldog vagy ettől? – mérgelődött Hoda Misu.

– Most rám vagy dühös azért, mert hülyeséget találtál ki?

– Nem, persze, hogy nem – sajnálkozott Hoda Misu. – Akkor mi legyen?

– Még nem tudom, de valahogy be kellene jutnunk a könyvtárba – gondolkodott hangosan Ivánti Páktiván.

– Bejutni a könyvtárba, hmmm, ez ismerős! – mosolygott Nat Pin Pong.

– Aha, hát megpróbálhatjuk újra, ha gondoljátok – mondta Hoda Misu kissé bizonytalanul.

– Jaj ne bolondozz már! Mire felcaplatnánk a hegyre és onnan a föld alatt a pincébe, addig ezek tutira eltűnnek már innen. Jár a motor. Biztosan nem maradnak sokáig – állapította meg bölcsen Ivánti Páktiván.

– Akkor mi legyen? – kérdezte ismét Hoda Misu.

– Én megmondom. Felhívhatnád anyukádat és megkérdezhetnéd, hogy kik mentek be a könyvtárba? Végül is, mi nem bemenni akarunk, csak megtudni, hogy ki ez a két titokzatos és szemlátomást nagyon fontos alak – adott tippet Nat Pin Pong a rá jellemző leleményességgel.

– Én mindig mondtam, hogy zseni a csaj – nyugtázta a lány ötletét Hoda Misu.

– Igen, ez jó ötlet. De mégis hogy kérdezzem meg? – bizonytalankodott Ivánti Páktiván.

– Ahogy az előbb mondtam. Kérdezd meg, hogy kik azok a nagyon fontos figurák, akik az imént slisszantak be a kapun.

– Nem is tudom. Ez azért egy kicsit ostobán hangzik. Nem gondolod? – kérdezte Ivánti Páktiván. – Ha anyukám megkérdezi, hogy miért akarom én ezt tudni?

– Akkor azt mondod, hogy egy szörnyen érdeklődő természet vagy, aki mindenről akar tudni, ami a városban történik – felelte Nat Pin Pong. – Különben is, ne légy már beszari!

– Hát jó, hívom.

A telefon azonban foglalt volt. Mire másodszorra is nekiállt volna megcsörgetni, a könyvtár ajtaja kinyílt és egy csukaszürke öltönybe bújt férfi lépett ki rajta. Nyomában pedig egy rövid hajú és markáns arcú nő sietett rozsdabarna kosztümben. A férfi egy mintás aktatáskát szorongatva huppant be az egyik autó hátsó ülésére. A nő a másik autóba szállt. A motor felbőgött, a gumik visítottak a macskakövön és másfél perc múlva hűlt helye volt a titokzatos látogatóknak.

A három gyerek egy ideig döbbenten bámult, majd berohantak a könyvtárba, fel az olvasóterembe, ahol Ivánti Páktiván könyvtáros anyukája dolgozott. Ő azonban nem sok információval tudott szolgálni, de ennek ellenére hamarosan Pöttömváralja minden polgára, sőt az ország minden lakója megtudhatta a különös látogatás okát. Legalábbis azok, akik a délután egy részét a tévé előtt töltötték.