Töredékes ékírásos tábla a mezopotámiai Nippur városából (a tábla jelenleg a British Museum gyűjteményében található).

Esztendőről esztendőre eljön a nap,
amikor a folyó felduzzad, a nap magasan jár,
s az írnokiskolában sem ragad már a sár.
Hetekre megpihen mester és tanonc.

Írnok, kőfaragó, táltos,
szép-beszédű és lantos, nem lankadt eddig figyelme,
Hogy jár mestere keze és mit mond, álló nap azt figyelte.
Felnézett mesterére a tanonc.

Ha a város bármely polgára kérte,
volt, hogy együtt léptek színre, Enlil és Ékil az égből rá a tanú:
a két folyó völgyében nem volt náluk csengőbb hangú.
Együttműködött mester és tanonc.

Úgy hajlott hát egymásra,
mint a nap fénye a sásra, ki már tud s ki tudni vágy.
Hiszem, hogy bennetek van, mitől édesebb lesz a világ!
Hála nektek mester és tanonc!
De voltak esték és nappalok,
mikor méz ízű sörtől fénylett torkotok,
ám de ilyenkor…
A szöveg ezen a pontos erősen töredékes. Majd így folytatódik:

Ránk törhetnek barbár hadak,
hogy mindent elpusztítsanak, és elhajtsák barmaink.
Tiétek marad a tudás, övék a düh, a hatalom, de semmi más.
Számít egymásra mester és tanonc.

Ha levonul majd végre az ár,
és újra gyúrható lesz a sár, az írnokok hada visszatér,
Elválik kőfaragó, táltos, szép-beszédű és lantos tudása mennyit ér.
Ismét együtt lesz mester és tanonc.

Az évek azonban gyorsan telnek,
ahogy öregszenek elmennek, kik elvégezték dolgukat,
A por temeti majd be Nippurt és feledik hangjukat.
Elválik egymástól mester és tanonc.

Készült Gimil Ninurta elöljáróságának hatodik évében, a nippuri írnokiskolában, néhány héttel azelőtt, hogy a várost megszállták a Zagrosz hegységből érkező guti törzsek.